Elhagyatva
Varjúraj vijjog
és zúg a város felé tova:
mindjárt itt a hó –
jó annak, kinek van otthona!
Dermedten állsz
s hátra meredsz, – mióta már!
Mondd: hova szállsz
a tél elől bolond madár?!
A világ – egy kapu
ezer pusztája néma, s hideg!
Lábán útilapu
akinek mindene elveszett.
Sápadtan állsz
téli bolyongásra átkozva
mint a füst szállsz
hidegebb egekbe vágyakozva.
Repülj madár, károgd
gyászdalod, mert senki sem hallja! –
Rejtsd el vérző, bolond
szívmagod, mely a jég s gúny rabja!
Varjúraj vijjog
és zúg a város felé tova:
mindjárt itt a hó –
jó annak, kinek van otthona!
Nitzsche: Vereinsamt
Die Krähen schrein
Und ziehen swirren Flugs zur Stadt:
Bald wird es schnein –
Wohl dem, der jetzt noch Heimat hat!
Nun stehst du starr,
Schaust rückwärts, ach wie lange schon!
Was bist du Narr
Vor Winters in die Welt entflohn?
Die Welt – ein Tor
Zu tausend Wüsten stumm und kalt!
Wer das verlor,
Was du verlorst, macht nirgends Halt.
Nun stehst du bleich,
Zur Winter-Wanderschaft verflucht,
Dem Rauche gleich,
Der stets nach kältern Himmeln sucht.
Flieg, Vogel, schnarr
Dein Lied im Wüstenvogel Ton! –
Versteck, du Narr,
Dein blutend Herz in Eis und Hohn!
Die Krähen schrein
Und ziehen swirren Flugs zur Stadt:
Bald wird es schnein –
Wohl dem, der jetzt noch Heimat hat!
