Vandra Attila : A táltos lánya 9. Kaltes Anki, legyen meg a te akaratod

Szonkhorék tanuskodása után Sári Kán úgy dönt, akinek kell Babba, hívja ki Bolant párbajra. Ayi viszont meg akarja ölni a lányt, mert megölte öccsét. Bolan a védelmére kel, s a párbaj során megöli Ayit.

 

 

A vének tanácsa sokáig tárgyalta a történteket. Meglepő módon pont az Ayival vívott végzetes kimenetelű csata billentette át a mérleg nyelvét Bolan megítélésében. Karsa kám szavai is sok öreget meggyőztek.

— Nagy veszteség érte az ordut Ayi halálával. Egyik legvitézebb bátirt vesztettük el benne, azt, aki valamikor Sári Kán helyébe léphetett volna. Ám kérdés, ilyen lobbanékonyan nem vitte volna-e pusztulásba az ordut, amiként Emre tette társaival. Egy vezérnek bölcsnek kell lennie még akkor is, amikor veszteség éri, ahogy évek óta Sári Kán teszi. Sajnálom Levent, de ki kell mondanom, szerintem fiad elhamarkodta a támadást. Életével fizetett érte. Mondja el mindenki a véleményét, melyik fiú tervét látja biztonságosabbnak… Nem szabad elvakítania bennünket ennek megítélésében a másik veszteség, ami ért bennünket. Többen tanúsították, a bosszúéhes Ayi támadott. Az ordu törvényei megengedik, ha kívülállóról van szó, de tiltják a bosszút egymás között. Ám többünknek van rabolt felesége. Ők is épp olyan tagjai az ordunak, mint akik itt születtek. Mikor lettek azzá? Amikor befogadtuk őket. Ha előkészítettük a küzdőteret eldönteni, kié lehet az a lány, akkor már nem arról döntünk, befogadjuk-e, csak arról, melyik jurtába… Bolan jogosan érezhette az ordu tagjának azt, akit ide hozott, akiért a kaplonnyal is megküzdött. Ayi megküzdhetett volna vele a lányért. Ám őt indulatai vezérelték. Mit kellett volna Bolannak tennie? Mit mondtunk volna róla, ha gyáván végignézi, amint Ayi megöli a lányt? Nem vette elő fegyverét, amikor odaállt elé. Majd már önmagát kellett védenie. Ne kövessünk el még egy hibát! Ne veszítsük el egy másik kiváló bátirunkat is. Elég a gyászból! Inkább örvendjünk, nyolcan mégis épségben hazatértek.

Levent bosszúért lihegett. Szólaltak fel mellette és ellene, ám a kám szavai sok öreget meggyőztek. Végül Sári Kán, aki eleinte hallgatott, félrehívta Bolant.

— Legyen lecke számodra e kaland. Remélem megtanultad, mit jelent vezérnek lenni, és mit jelent a tekintély. Annak hiánya egy seregben veszélyesebb, mint a fegyvertelenség… Bűnös vagy, mert nem találtál a viszályra megoldást. Kétféle tekintély van. Egy, amelyet megbízásod biztosít, és egy, amelyiket csapatod elismerése ad neked… Tengri földi helytartójának kell lenned a szemükben.

— Nem akartam vezér lenni…

— Ez az egyetlen mentséged! A mai tragédia döbbentett rá, ma én is megbuktam. Nem tudtam megelőzni, ami történt, s lányom özvegyen maradt. Fordulj magadba, és tanulj a történtekből — mondta Sári Kán, mély fájdalommal a hangjában.

— Köszönöm, uram! — ereszkedett le Bolan, fejet hajtva.

 

Miután magára maradt, Sári Kán nagyot sóhajtva indult kettős gyászban levő apatársa jurtája felé. Levent mergen nemrég büszke lehetett, hiszen az ordu legügyesebb fiait mondhatta magáénak. Most mindkettő halott. Ennek a viszálynak véget kellene vetni…

— Hej, Levent, két ilyen fiút neveltél… Törekvőek voltak, egyik ügyesebb, mint a másik, mindenben elsők akartak lenni, ugyanakkor ingerlékenyek, bosszúállók, nehezen viselték a kudarcot, uralomra vágyók is. Drágán megfizettél érte! Szembe tudsz nézni az igazsággal? Vagy legalább belenyugodni a helyzetbe, és gyászolni bosszú helyett? Nem kellene ennek folytatódnia! Az ordu legjobb fiai hullnak el, s nehogy te légy a következő…

A gyászoló apán látszott, fájdalma elégtételért kiált.

— Leszúrta a fiamat egy ribancért, aki megölte Emrét!

— Nem Bolan támadott, sőt, ő el akarta kerülni a csatát.

— Még te is a pártját fogod?

— Kedveltem Ayit erényeiért, hibáival együtt, amelyeket reméltem, ha családja és gyermeke is lesz, kinő majd… Boldog voltam, amikor megkérted számára a lányom, Ilkay kezét. Gyászolok, Levent, fiamnak éreztem, aki egyszer majd nyomdokomba lép, hiszen a fiam nem érte meg a felnőttkort. Ám be kell látnom, meggyújtotta saját fején a szalmát. Nem kell egyetértened velem, de gyászod ne vakítson el. Akármiképpen végződne is kettőtök párbaja, az ordu elveszít még egy derék bátirt. Kettőn áll a vásár, és ahogy Ayi alulmaradt, veled is megtörténhet… Ilkay gyermeket vár, aki nem fogja megismerni apját. Két nagyapaként sem fogjuk tudni helyettesíteni Ayit, de mindkettőnkre szüksége lesz. Bármelyikünk eleshet csatában, vagy érhet baleset is… Fékezd indulataidat, Levent, és nézd a megszületendő unokád érdekét. És az orduét. Fohászkodjunk Tengrihez, adjon nekünk fiú unokát! S addig is, gyászoljunk együtt.

Farkasszemet néztek. Mindketten tudták, mire gondol a másik, Sári Kán ki nem mondott szavaira. „Bízom benne, nem egy hátába fúródó nyílvesszőre gondoltál, vagy túlerőre… Az gyilkosság, és nekem kell ítélkeznem majd, mert én vagyok az ordu kánja.”

 

Babba, bármennyire is vágyta a halált, mozdulatlanná dermedt a rémülettől, amint meglátta a kivont karddal közeledő Ayit, majd a vérébe fagyva élettelenné váló ebet. Még arra sem maradt ereje, hogy „fegyver” után nézzen, mint a kaplonnyal való találkozásakor. Aztán előkerült Bolan… Megkönnyebbült, amikor ő győzött. Az életösztön mégiscsak életösztön. Másodszor mentette meg az életét…

A tömeg azonnal körbeállta a gyilkost, és lefegyverezték. Nem kellett Babbának találgatnia, ítélet vár rá. Mert megvédte? És… megölte az ordu egyik tagját, aki ruházatáról ítélve nem lehetett akárki…

Mivel rá nem figyelt senki, a hős ebhez sietett. Amint ölbe vette a véres, élettelennek tűnő testet, megérezte a szíve dobbanását. Szaporán vert a vérveszteség miatt, de élt! Életét kockáztatta érte, meg kell mentenie! Senki sem figyelt rá. Gyakorlatilag elillanhatott volna, de akkor egy dolog járt eszében, az érte életét adó eb. Talált sót a jurtában. Elsőször is azt szórt a sebre jó bőven, elállítani a vérzést. [1] Amíg megtette a hatását, a súlyosan sérült jószágot a jurta bejárata mellé helyezte, majd bent tovább kutakodott, amíg lelt tűt és kendercérnát is. Egy agyagedénybe helyezte mindkettőt, vizet öntött rá, a tűzhelyre tette és kifőzte őket. [2] Amíg erre várt, izgatottan keresett a környéken a fűben olyan növényeket, melyekkel elállíthatta a vérzést, és gyógyítóak nyílt sebek esetén. Talált útilaput, vérehulló fecskefüvet, és orbáncfűt is. Óvatosan eltávolította a szőrszálakat a sebből, majd könyörgő tekintettel nézve Börűt, nehéz szívvel állt neki, bevarrni a sebét. Nem itathatta le, és ópiumot [3] sem adhatott az állatnak.

— Ne haragudj rám, muszáj fájdalmat okoznom…

Tekintete a szomszéd jurta előtti tűzhelyre tévedt. A mellette szorgoskodó asszony jeget sepert le a vacsorához hozott húsról. Odaszaladt. Felvett egy apró már-már teljesen elolvadt jégdarabot, s egyre mutogatta az asszonynak.

— Ez kell nekem! Jég! Hol van?

A baskort asszony nem értette a szavakat, de a mutogatásból rájött, mire van szüksége Babbának. Elkísérte a jégveremig. Jókora jégdarabot vett el, majd az ebhez szaladt vele. Sajnos az évnek ebben a szakában már nem volt tiszta. Talált egy darab vékony bőrt, amellyel leborította a sérült testet, s arra helyezte a jégdarabot, és finoman odanyomta. Sokáig várt, a hideg tegye meg a hatását, majd mély lélegzetet vett, és nekiállt a sebvarrásnak.

Börű mintha értette volna, vagy talán ereje sem maradt ellenkezni, pláne harapni, meg-megrángott egy-egy szúrástól, de elviselte a beavatkozást. Ezután Babba rátette a sebre a füveket, letépett a szoknyájából egy darabot, és bekötözte. Az állat ekkor már megadóan tűrte a gondoskodást. Edényt keresett a jurtában, majd lement a patakig, és vizet hozott benne. Kell pótolni a folyadékveszteséget ilyenkor… Nem volt egyszerű megitatni, de valamennyit bele tudott tukmálni. Étellel hiába kínálta. Majd holnap…

A sérült végig őt nézte. Hálásan, amiként csak egy hűséges eb tud. Egyre nagyobbakat pislogott, végül lehunyta a szemét. Elaludt. A kötésen nem nőtt tovább a vérfolt. Elállt a vérzés. Megkísértette, hogy kicserélje, végül úgy döntött, nem ébreszti fel a sebesültet.

Kilépett a jurta elé. Senki sem foglalkozott vele. Elillanhatna. Még lovat is csenhetne, bár az elég kockázatos… Ha idegen ér hozzájuk, felhorkannak… S ott vannak az ebek is. És… végül úgyis utolérnék… Nem ismeri a vidéket, nem is találná meg a hazavezető utat. Az itteniek nyelvét sem ismeri, nem kérhet útbaigazítást sem. Előbb-utóbb ott kötne ki, ahol most van: rabnőként, ha nem tépné szét egy vadállat: pene [4], mézevő, vagy az óriás csíkos vadmacska, a kaplony…

Kaltes Anki, miért kellett, rabszolgává válnom?

Mert hát az ő akarata, hogy így legyen… Hiába akart meghalni, mindig megmentette valaki. Pontosabban az, aki elrabolta. Másodszor is kockáztatta az életét érte. Meg ez az eb… Talán az életét is áldozta… Nem, nem hagyhatja meghalni! Itt marad mellette, amíg felépül… Kötelessége…

Végeredményben hálásnak kell lennie elrablójának… Milyen nevetséges helyzet… Kaltes Anki és Numi Torum azt akarják, éljen…

— Hát, legyen meg az akaratod! — emelte tekintetét az égnek, ahol az égig érő fa tetejét sejtette.

Nekiállt és rendet rakott a jurtában, melyen látszott, magányos férfi lakik benne. A telihold fénye biztosított annyi fényt hozzá, amennyire szüksége volt. Amikor ezzel végzett még egyszer megnézte a sebesült, alvó ebet. Kitekintett. A tábortűz körül oszolni kezdtek. Vajon milyen ítéletet hoztak? Erről megfeledkezett. Ha halálra ítélik Bolant, amiért megvédte, akkor más kezébe kerül.

— Nem, nem lehet! Ha Numi Torum azért küldte, védjen meg, nem végezhetik ki!

Aggódik elrablójáért? Hát nem furcsa az élet? Hirtelen megpillantotta a Sári Kán előtt fél térdre ereszkedő, majd kis idő múlva jurtája felé induló Bolant.

— Tehát megkegyelmeztek neki…

Hirtelen viszolygás fogta el a férfitól, akit nem kívánt magának. A rabnője… Neki kell adnia magát. Engedelmesen. Nagyot sóhajtott, majd szabaddá tette alsó testét. Eszébe jutott a jelenet, amikor idesanyja egy akarata ellenére férjhez adott lánynak adott tanácsot a nászéjszakára: „Arra koncentrálj, hogy lazulj el. Minél jobban megfeszíted magad, annál jobban fog fájni…”

— Ellazulni… Ellazulni… — gyakorolta.

Sokáig nem tehette, mert a jurta nyílásában megjelent Bolan. Először a jurta bejárata mellett fekvő véres eb ötlött szemébe. Letérdelt mellé, és fájdalmas tekintettel nézett rá.

Börü… Börü! — nézte a véres kötést rajta. Azért ez reményt csillantott meg.

— Meggyógyul? — nézett kérdően a jurta mélyén egyik sarokban, törökülésben várakozó lányra. A kötés az ő ruhájának része volt egykor. — Rehmet (köszönöm)… — fordult hozzá hálás tekintettel.

— Nem tudom — felelte saját nyelvén, megemelve a vállát és megrázva fejét, mert azt hitte, az iránt érdeklődik, az eb meggyógyul-e. — Nagyon súlyos… — tette hozzá aggódóan. Arcát kezére hajtva jelezte, Börű alszik.

Rehmet… — ismételte meg Bolan. A szavakat ő sem értette, de sejtette, mit mondhat a lány. Egy ideig feszült csend állt be közöttük. Végül a fiú megtörte a csendet.

Bolan — mutatott magára. Majd az ebre — Börű.

Ezúttal választ is kapott.

Bolan. Börű emp — ismételte meg, a megfelelő irányba nézve, majd mellére helyezte a kezét: — Babba!

Baba? — mosolyodott el meglepődve a fiú. Az ő nyelvén baba apát jelentett, esetleg a tisztelet szava lehetett. [5]

A lány nem értette a mosoly okát. Nem viszonozta. Ismét hallgattak egy ideig. A jurta nyílásán bevilágító Hold különös fényben tüntette fel a szőke lányt. Bolannak eszébe jutott, amikor először meglátta virágokkal díszíteni haját. Azóta elhervadtak, és kiszedegette. A fiú pulzusa felgyorsult. Hátrafordult, és bezárta a nyílást. Sötét lett. Így még varázslatosabbnak tűnt a lány. Rászánta magát, és magához vonta. Babba nem ellenkezett, de nem is húzódott közel hozzá. A fiú a női test érintésétől, még ruhán keresztül is, egyre jobban begerjedt. Eleinte próbálkozott előjátékot kezdeményezni, de a lány erre nem mutatott hajlandóságot. Egy dologra összpontosított:

— Ellazulni, ellazulni, ellazulni…

Végül a lány elutasításán győzött a férfiösztön, és férfivá avatta magát.

 

 

[1] Az első írásos feljegyzés a só gyulladás csökkentő hatásáról i.e. 3000-ből származik Imothep egyiptomi orvostól. Egy pár évszázaddal később Hippokrátész is megemlíti a só gyulladáscsökkentő, vérzéscsillapító és gyógyító erejét.

http://www.kristalysobarlang.hu/tudastar/a-soterapia-szerepe-a-modern-gyogyitasban

[2] Egy idézet Makhaóntól, (aki Aszklépiosz, a gyógyítás görög istenének fia, és Hügieia, a tisztaság istennőjének testvére): „Főzesd ki jól a kenderfonalat, meg a tűt, ami ebben a batyuban van. Csak így távoznak belőle a gonosz szellemek” Az Iliász szerint Makhaón gyógyított a trójai háborúban (I.e. XIII század) A higiénia alapismeretek és a fertőtlenítés már i.e. III. évezred (ókori egyiptom) idején ismertek voltak.

[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Anesthesia#Regional_anesthesia Az ópium és az alkohol a legősibb ismert érzéstelenítők.

[4] Pene = fene = farkas. (Lásd: Egyen meg a fene!) A magyarban a szókezdő p f-é alakult, de csak későbbi korokban.

[5] Törökül apa, de jelenthet, „szent embert” vagy lehet tiszteletet jelző cím, lásd Gül Baba.

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.