Patrik és Harry Potter
December ötödike volt. A városban már pár napja felkapcsolták a karácsonyi világítást. Az esti órákban ugyan rendszerint már nem szokott nagy lenni a forgalom, de ez a nap különleges volt. Ma este jött a Mikulás. A felnőtt-áradat málhás szamárként, ajándékokat cipelve hömpölygött a járdákon, türelmetlenül gyurakodtak az üzletek pénztárainál, taposták egymást a buszokon és metrókon. Az állomást környékét különlegesen feldíszítették idén. A parádés karácsonyváró dekorációhoz két kába télapó is tartozott, akik fáradhatatlanul veregették vállon a csoki-mikulásért sorban álló gyerkőcöket. A télapók az üzletek előtt szobroztak, és lefoglalták a lurkókat, amíg az anyukák, apukák egy kis füllentés segítségével az utolsó ajándék-kiegészítőket megvásárolták, majd mélyen táskájukba rejtették.
Az üzletsor után hazafele menet ezen az estén majdnem mindenki megállt az aluljárónál, hogy virgácsot vásároljon csemetéjének. Azonban ezen az estén ettől a művelettől minden vásárlónak megszakadt egy kicsit a szíve. Ugyanis az eladó, aki reggeltől didergett a csillogó-villogó virgáccsal teli vedrek mellett, nem volt más, mint egy pirospozsgás arcú kisfiú, Patrik. Tizenegy éves. Idén már harmadjára vállalta magára ezt az igen fontos szerepet az ünnepszervezésben. Az emberek örültek, hogy ismét láthatják az illedelmes fiúcskát, ugyanakkor rettenetesen sajnálták őt. Napközben a vásárlók apró kedvességekkel lepték meg Patrikot. Olyanok is akadtak, akik ebédelni, vagy vacsorázni szerették volna invitálni, de mivel az öntudatos fiú nem volt hajlandó elhagyni posztját, így csak csomagolt gyorsétellel járulhattak hozzá a gyermek ünnepéhez. Voltak, akik kérdezősködni próbáltak tőle arról, hogy miért csinálja ezt? Hol vannak a szülei? Patrik ilyenkor lesütötte szemeit, és megvárta, amíg az érdeklődő továbbmegy.
Azok, akik már ismerték, a bolti eladók, a buszbérletet áruló hölgy, a taxis, aki ehhez az állomáshoz tartozott, tudták, hogy a fiú nem tehet mást. Az édesanyja meghalt születésekor, az apját pedig egyáltalán nem ismerhette meg, még szóbeszédből sem. A kórházból egyenesen az árvaházba került. Onnan nyolcévesen sikerült kimenekítenie magát, úgy, hogy anyukája nővére adoptálta az ő kérésére. A nagynéni maga volt a mogorvaság. A fiú megígérte neki, hogy ha kiszabadítja a szigorú nevelők karmai közül, soha nem lesz az útjában. Dolgozik, és szót fogad majd. Nem mintha a nagynénit különösebben érdekelte volna, hogy él, vagy hal az unokaöccse, de végül ráállt az üzletre. Patrik nem volt láb alatt. Dolgozott. Időseknek segített, elintézte a bevásárlást, havat sepert, bérházakban lépcsőház-takarítást vállalt, és ehhez hasonló munkákkal kereste a zsebpénzét. Azonban a legjobban szerette a saját keze munkáját értékesíteni. Ilyen ez a virgács-árulás is. Kicsit büszke is volt rá, mert ő soha nem kapott még virgácsot a Télapótól, igaz, a nagyszakállú egyebet sem nagyon juttatott neki soha. Nagynénje olykor meglepte egy-két aprósággal, többnyire olyan ruhadarabokkal, amikre a fiúnak már égető szüksége volt. Azonban, ha unokaöccse egy könyvet, füzetet, írószert, vagy bármi más iskolai eszközt kért, Judit nénjénél biztosan süket fülekre talált. Eleinte rosszul esett, hogy ilyen elutasítóan bántak vele, látva, hogy osztálytársai egytől egyig két odaadó, megértő szülővel rendelkeztek, viszont nagyon gyorsan összeszedte magát, és a sarkára állt. Lassan teljesen önellátóvá vált, megvásárolt mindent, ami szükséges, de jövedelmének nagy részét könyvekre költötte. Antikváriumokban vásárolt, először meséskönyveket, majd a kedves eladó bácsi megismertette olyan könyvekkel is, amelyek terjedelmesebbek ugyan, de olyan világokba léphetett át velük, amelyek varázslattal és élettel vannak tele. Regényeket olvasott tizenegy évesen.
Két nappal ezelőtt kapott egy csodálatos könyvet ajándékba az eladótól. A bácsi azt ígérte neki, hogy amint megérkezik az üzletbe, félreteszi neki a folytatást is, addig lesz ideje befejezni az első részt. Álmodni sem merte volna, hogy ez a fiú amellett, hogy egész nap dolgozik, két éjszaka alatt felfalja a Harry Potter és a bölcsek kövé-t. Amióta befejezte a könyvet, mintha valami álomban élt volna. Burokként épült köréje egy olyan világ, amit szájtátva élt meg. A valóság lehalkult, a gondolatai viszont egyre hangosabbak voltak. A három hős körül jár az agya egész nap, úgy árulta a virgácsokat varázslatos kábultságban. Ez a történet megérintette őt. A hasonlóság Harry és közötte azonnal szembetűnt neki. Árvák voltak, kicsit elveszettek, és senki nem értette meg őket. Azt kívánta, bárcsak ő is csak egy szereplő lehetne egy ilyen csodálatos könyvben. Azt kívánta, bárcsak őt is megtalálnák, bárcsak ő is hazatalálna, és többé soha nem lenne egyedül, pont, mint Harry.
Későre járt az idő, a tömény sötétségben a város lámpaoszlopai világították meg a sűrű, csillogó lassan ereszkedő hófüggönyt. Patrik összepakolta a pár, megmaradt virgácsot, és beszaladt az egyik üzletbe, hogy egy doboz kókuszos csokoládét vásároljon a nagynénjének. Hátha legalább ma este egy kicsit derűsebb, melegebb lesz. Tévedett. Amikor hazaért, és a lépcsőn levette a cipőjét, már süvöltött is ki a nehéz mogorva dorgálás:
— Behozod az összes koszt a lépcsőházból a zokniddal.
— Ha cipővel mennék be, azért lennék hibás — gondolta fáradtan a fiú. — Judit néni, ezt neked hoztam. Boldog Mikulást! — köszönt be.
— Megmondtam, hogy ne költsd a pénzed hülyeségekre, amúgy is különleges diétán vagyok. A szünet után kell egy rendes cipő neked, arra is én adjam a pénzt?
— Elnézést — suttogta lesütött szemmel a hidegtől pirosra csípett arcú fiúcska, majd szomorúan a szobájába somfordált.
Ő természetesen vacsorán kívül megint nem kapott semmit. Megszokta már, hogy náluk otthon nem létezik olyan, hogy ünnep. Egyetlen egy különleges nap volt az évben: a nagynéni születésnapja. A vénlány akkor kicsípte magát, és egész nap a barátnőivel vásárolt, kávézott, étkezett. Olyan alkalom is volt, hogy elmentek moziba, vagy színházba. Ilyenkor, amikor kiruccantak valahová, Patrik szabadon olvashatott egész nap. Ma viszont nem volt ünnepnap, és ez a hidegség, bárhogyan is próbálta kizárni, beférkőzött a lelkébe, és elszomorította. Ezen az estén valahogy a megszokottnál is letörtebb volt. A könyv borítóját simogatta az ágyában fekve, és mindig újraképzelte azt a csodálatos világot. Az álom halkan surrant be hozzá, és észrevétlenül ragadta el. A könyv lehuppant az ágy mellé, és kinyílt. Nemsokára éjfélt ütött az óra. Patrik lázasan hánykolódott a takaró alatt, talán varázslatról álmodott éppen. Hirtelen egy nagy csattanással kivágódott az ablak, és a szél hangos susogással, átlapozta a regényt. A fiú némán ült fel az ágyban. Az álom azonnal tovaszállt, és hideg éberség lett úrrá rajta. Tisztán emlékezett, hogy bezárta az ablakot. Felállt, és elindult, hogy újra végrehajtsa a műveletet.
— Elnézést, elfelejtettem, hogy megfázhatsz — ütötte meg fülét egy lány hangja a szoba másik sarkából. — Anna vagyok, te pedig Patrik. Örvendek.
— É-é-én is. Hogy jöttél be? A negyediken vagyunk. Ki vagy te?
— Hát így — vágta rá hetykén a lány, és ügyesen felemelkedett a levegőbe. Szó szerint lebegett a padlótól fél méterre.
— Most ugye álmodok? Vagy te szellem vagy?
— Egyik sem talált. Nem álmodsz, és nem szellem vagyok. Megcsípjelek?
A fiú ijedten hátrált egy lépést.
— Tündér vagyok, ahogy te is, de neveznek minket fehér mágusoknak, boszorkányoknak, angyaloknak, ahogy tetszik — fecsegett barátságosan Anna, Patrik viszont még mindig úgy érezte, hogy álmodik.
— A könyv miatt van az egész. Te nem lehetsz igazi. Még hogy én tündér? Most visszafekszem, és reggel felébredek. Jó éjt, te fura álom! Jó éjt, Anna! — visszapattant az ágyba és fejére húzta a takarót.
— Majd én megmutatom neked, hogy milyen tündér vagy te! — azzal fellibbentette egy intéssel a takarót a fiúról, Patrikot pedig egy suhintással kiröpítette az ablakon. A kiáltás az összes környékbeli tömbház-lakót felrázta. Anna mosolyogva könyökölt az ablakban, és csevegő hangon lekiáltott:
— Na? Ugye megmondtam? Hogy tetszik? — Patrik egy emelet magasságban lebegett a föld felett, döbbent arckifejezéssel.
— Jesszusom! Repülök!
— Gyere fel, és mutatok mást is.
A fiú felemelte tekintetét, és már suhant is felfele, majd vissza a szobába. Amikor Anna mellett landolt, a lány intett egyet, és az ablak becsukódott.
— Most nyisd ki! — utasította a lány kedvesen.
Patrik óvatosan intett jobb kezével, és az ablakok óriási zajt csapva kivágódtak. Mogorva zsémbelés ütötte meg a fülüket, majd a folyósón közeledő léptek zaja. Anna gyorsan becsúszott az ágy alá, és Patrik halkan becsukta az ablakot. Éppen megfordult, amikor a néni dühösen benyitott. Csúnyán megszidta a fiút, amiért ezerszer kell neki elmondani, hogy este rendesen zárja be a nyílásokat, és húzza le a redőket, majd hangosan becsapta maga után az ajtót, és álmosan visszament a hálószobájába.
— Azért van, mert csak most szabadult el az erőd, és még nem tudod irányítani, de ha akarod, megtanítalak, hogyan kell elkábítani ezt a banyát — hadarta Anna.
— Judit néni nem rossz ember, csak magányos. Befogadott engem.
— Tudom, ismerem a történeted. Elmondták, hogy nehéz dolgom lesz, de mégis eljöttem utánad.
— Utánam? Hová akarsz vinni? Nem mehetek el innen. A néni nagyon megharagudna. Dolgoznom kell, különben nem járhatok iskolába.
— Hahó, te nagy zseni! Tündér vagy! Két iskolába is fogsz járni: egy unalmas, emberi suliba, és a másik oldalon az ősi fehérmágus képzőbe, ahol osztálytársak leszünk.
— És oda hogy jutunk el? Ez valami olyasmi, mint a Roxfort.
— Roxfort? Csak nem olvastad te is a Harry Potter-t? Nem, ez a hely létezik, a Roxfort viszont nem, az csak mese. Szóval mivel az én szüleim tündérek, és nagypapám az iskola igazgatója, már régóta tudom, hogy hogyan működnek a dolgok, de te is gyorsan megszokod majd. Egyetlen valamit viszont tilos megtenni: felfedni az emberek előtt az erődet. A suli csak egy fél év múlva kezdődik, de addig rengeteg fontosat meg kell tanulnod.
— És hogyan jutunk el a másik oldalra, vagy hová?
— Ez a legegyszerűbb. Tündérkapuval, de amíg megtanulsz létrehozni, és irányítani egy tündérkaput, addig csak velem utazhatsz, mert ez nagyon veszélyes. Most menj aludni! Holnap újra eljövök és megmutatok egy csomó szuper dolgot. Az ablakot majd én becsukom. Jó éjt!
— Ööö. Rendben. Szia, Anna — motyogta Patrik kábultan a szoba közepén ácsorogva.
Becsukódott az ablak, és a lány alakja elmosódott a hóesésben, a fiú kénytelen volt megcsípni a saját kezét. Fájt. Ez mégsem lehet álom. Ő, aki ma még egész nap virgácsot árult a hidegben, ő, akinek nincsenek szülei, és a rideg nagynéninél lakik, tündér. Lehuppant az ágyra, de lába valami keménybe ütközött a földön. A könyv volt az. Hát vele is megtörténik. Hanyatt vágódott a takarón és a mellkasára szorította a regényt. Mosolyogva aludt el, és álmában csodálatos dolgok történtek.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Bihari Csilla Rózália
