Vaskó Ági : a fák az égig érnek

álmokat öl a csend…
földig ér a sóhaj
ezüstöt szitálnak éveim
deres a hollóhaj
emlékek képe
ködbe vész
megfakultak az arcok
nincs mosoly
csak szenvedés
s kivéreztető karcok

ezüstöt szitálnak éveim…
elsírva minden könnyem
én mégis
mégis
Jézust hívom
hogy éltem’ megköszönjem
s didergő levéllel áldozok
a lombfosztó dérnek
s tudom
érzem
hogy a fák
az égig érnek

Legutóbb szerkesztette - Vaskó Ági
Szerző Vaskó Ági 109 Írás
Vaskó Ági vagyok. Ötvenháromban születtem. Gyermekfejjel ontottam a verseket, melyre Padisák Mihály szintén versben válaszolt a Miska bácsi levelesládája című rádióműsorban. Felnőtt fejjel a versírás már nem mindennapos nálam, de annál nagyobb öröm, ha megtörténik. Örömeimet kezdetben a Poeton, majd az ARSok a 7torony, az Élő Magyar Líra Csarnoka és A Hetedik irodalmi portálon osztottam meg. Szívhajtásaim antológiákban és három saját verseskötetben szöktek szárba. Könyveim címei: Hajnalfényű gondolat, Illanó idő, Csendből fakadt.