Kádár Sára Hajnalka : Disznóvágás Erdélyben, a 60-as években

Körülülték a nagy asztalt, jóízűen falatoztak, dicsérték a puha húst, megtárgyalták a világ dolgát, s egy-egy tréfa is elhangzott.

 

Gyermekkorom feledhetetlen téli eseménye a disznóvágás. Bandi bácsi volt a falu legjobb szakértője ebben, így már hetekkel hamarabb kellett jelentkezni nála, Márika nénit is idejében le kellett foglalni, ő vezette le a disznó feldolgozását. Szólni a fogóknak, Biri néninek, a bélpucolás ismerőjének.

A nagy nap előestéjén volt nagy sürgés-forgás! Anyám előszedegette az edényeket: teknőket húsnak, szalonnának, tálat a vérnek, késeket, lapítódeszkákat*, aztán a fűszereket, darabos sót a szalonnára, hagymát, fokhagymát, tormát… Jaj, csak nehogy kimaradjon valami! Megfőzte a rizst a májasba, mert akkor nem lesz annak is hely a kályhán, apám a köményest vegyítette kevés vaníliával bolondítva, kóstoltatta, elég erős-e. Aztán a csűrből szalmát dobott le a perzseléshez, még egyszer megnézte az áldozatot, megvakargatta a füle tövét. Mi, gyermekek újságpapírokat teregettünk a szőnyegre.

Amikor felkeltünk, a csillagok még pislogtak.

Nemsokára súlyos léptek alatt csikorgott a hó, érkezett Bandi bácsi, s vele a jókedv. Barna szemű, nagytermetű, tréfás ember volt ő, verses találós kérdéseket tett fel nekünk, majd nagyokat kacagott a megfejtésen. Gyurikát átszalasztották a szomszédokhoz, jönnének át lefogni a disznót, közben megérkezett Márika néni és Biri mama is, teltek a poharak, koccintottak a sikeres munkára. Azzal indultak az udvarra, csak minket parancsoltak be a házba. Onnan füleltünk kifele, visított a sertés, majd hörögve elcsendesedett. Hanyatt-homlok rohantunk az udvarra is nézelődni, Bodri kutyánk is közelebb kívánkozott, ugrálva tiltakozott lánca ellen. Bandi bácsi a szalmát igazgatta a disznó mellett, rá is dobott egy keveset, majd meggyújtotta. Óvatosan rázogatta, tette-vette a villával, nehogy megégjen valahol, pattogott, ropogott a tűz, szállt a pernye s a füst. Késével alaposan levakarta a szőrét, újabb kis tüzet tett még ide-oda, majd hasra fordították az állatot.

— Jó nagy, lehet száznyolcvan kiló —, becsülte fel Bandi bácsi. 

Apámék boldogan hallgatták, meg is dicsérték a sertés jó étvágyát.

Aztán az oldalait, lábait perzselte nyugodt, megszokott mozdulatokkal Bandi bácsi, lerántotta a bocskort, dobta is a kutyának, amit a levegőben elkapott Bodri. Kezdődött a fürdetés, a kút géme szorgalmasan járt fel-alá addig, amíg sárgásan nem csillogott a disznó bőre. Létrára gördítették, fürgén szaladt a kés a sertésbe, Bandi bácsi kiemelte a kis teknőbe a beleket, gyomrot, törölte a vért, nehogy megfogja a szalonnát, villant a balta, s kettőbe hasítva feküdt a disznó. Két nagy tekenyőbe rendezték, s bevitték feldolgozásra a jó meleg nyári konyhába. Még egy pohárka köményes, eggyel se több, gyors mozdulatokkal fent egyet a késein Bandi bácsi, feltűrte ingujját, s lekanyarított a fülekből. Boldogan ropogtattuk a porcokat, apa is a farkincáját. Teltek a teknők, tálak, a kályhán lobogott a víz májnak, tüdőnek, apróléknak. Biri mama tisztította a belet, húrolta, sóval, ivószódával fehérítette, majd felfújta őket, s a beleöntött víz nyomán kereste a lyukakat. Ha talált, ott elvágta a hurkát, elkötötte cérnával, s lehetett bele tölteni a májast, vérest. A poronyóbb részekből szép nagy húsdarabokat vágott Bandi bácsi anyának, s egy-kettőre finom, friss hús illata lengedezett a házban, előkerült a savanyú káposzta a pincéből, s az illatos házi kenyér.

 Asztalhoz tessékeltek mindenkit, még a segítő szomszédokat is hívatták. Körülülték a nagy asztalt, jóízűen falatoztak, dicsérték a puha húst, megtárgyalták a világ dolgát, s egy-egy tréfa is elhangzott. Leghamarabb Biri mama állt fel az asztaltól, köszöni részét, de még fel kell fújnia a hólyagot, abba kerül majd a disznósajt.

 Mindenki dologhoz látott, mi is segítettünk felfújni a gömböcnek valót, Márika néni kavargatta a májasnak, véresnek készülőt, kóstolta, ízlelte, mástól is véleményt kért, elég sós-e, nem kell-e bors még bele. Aztán kezdődött a hurkatöltés. Márika néni szakértelemmel tekerte karikába a hurkát, intette apámat, hogy lassabban, mert kilyukad a bél. Közben főtt a disznósajtnak való, készült a kolbászhús.

Mi aztán kimentünk az udvarra csúszkálni, s mire bekerültünk a házba, már hosszan lecsüngve sorjázott az állványon a rózsaszínű kolbász, karikában feküdt a véres, májas, tekenyőkben a felaprózott disznó, s a nagy tábla szalonnák.

 Bandi bácsi késeit törölgette, gondosan elrakta a csatos táskájába. Gőzölgött az ínycsiklandozó tormásleves, megérkeztek Alszegből is a rokonok és a segítők. Körülülték az asztalt, előkerült a házi bor is, hiszen ünnep van, disznótor. Nem kellett a biztatás, jóízűen ettek, közben erről-arról beszélgettek, ami eszükbe jutott, szóba jött az idei termés, Bandi bácsi tréfás történeteivel nevettette a társaságot.

Aztán hazamentek a torozók, segítők, anyám elkészítette a kóstolót — ahogy mondta a kőccséget a szomszédoknak, ismerősöknek. Nekik is adtak, most ők küldenek. Ez így szokás, így illik. A zsírolvasztás, kocsonyakészítés a következő napokra maradt.

 

*lapító — gyúródeszka

Fotó: Gyárfás Jenő: A tél örömei

 

Legutóbbi módosítás: 2016.12.04. @ 13:00 :: Kádár Sára Hajnalka
Szerző Kádár Sára Hajnalka 59 Írás
Kádár Sára Hajnalka vagyok, Erdélyben Sepsiszentgyörgyön élek. Írásaim – többnyire kis próza- egy része emlékezés a felnevelő székely falu jellegzetes alakjaira, szokásaira, a szocialista rendszer keserű, embert próbáló világára, de jelen van bennük a ma emberének gondja, öröme is. Egyszóval középpontban az ember áll. Mesét és verseket is írok. Nyomtatott és internetes antológiákban, folyóiratokban jelentek meg, valamint két saját kötetben is, címe: Visszapillantó 2014 ,és Az élet felém 2015 . szeretettel üdvözlök mindenkit.