A statisztika azt mutatja, hogy többször boroztam, mint ahány verset írtam. Tapasztalni kell még az adagolást…
Van nekem egy jó barátom,
itt lakik a szomszéd házban.
Ennem adott, ha éheztem,
egy kabátot, hogyha fáztam.
Társam volt, ha magány kínzott,
segített, ha elfolyt pénzem,
volt, hogy adósa maradtam,
nem hagyott ő cserben mégsem.
Mit gondoltok, mit tett, mikor
szomjúságra panaszkodtam?
(Tudom, nyelvtanból megbuknék…)
Jól be vagyok rúgva mostan!
Szeretem a bort (a vöröst),
olyan, mint az orrom hegye.
– Nem bírsz többet! – Á, fogadjunk,
még két pohár ugyan megy-e?
Persze, hogy ment, több is, sokkal,
bár lehet, elhamarkodtam.
(Tudom, nyelvtanból megbuknék…)
Jól be vagyok rúgva mostan!
A vörösbor a hegy vére –
hemoglobin bár nincs benne,
egy vérszegény „páciensnek”
mégis biztosan jót tenne!
Gyomorbajra, megfázásra,
lúdtalpra vagy migrén ellen
– bort kell innom (vagy esetleg
egy kis borkocsonyát ennem)!
Szeretem a bort (a vöröst)
vagy lehet, hogy ezt már mondtam?
(Tudom, nyelvtanból megbuknék…)
Jól be vagyok rúgva mostan!
Jó a bor a versírásra!
Ettől csókol meg a múzsa.
Homlokomon fároszi fény;
világít a múzsa rúzsa…
Minden oké, verselhetek,
ez szerepel minden terven!
…most látom, hogy akárhogy is,
de elkészült már a versem!
A korsóhoz
Vajon mit rejt öled, kedves?
Üvegből vagy, nem titok!
Méhed aranyszínű, nedves,
s benne, amit áhítok!
Hattyúnyakú füled ívét
öt ujjammal illetem,
mohó csókkal rád tapadva
nyelem kedvem, ihletem.
Bárcsak mindég velem lennél
csókos ajkú kedvesem!
Minden óra minden percét,
míg velem vagy, élvezem!
Béke honol otthonunkban,
nem veri fel zaj, vita.
Közénk soha nem áll semmi,
se ármány, se praktika!
…Csak a kútra nem engedlek!
Úgy félek, úgy féltelek!
– Hisz’ a szólás korsóját is
az oda-út törte meg!…
