Vandra Attila : A törvényesség bajnokai 3. rész: A 22-es többszörös csapdája

Miután Ágnesék megtudták, hogy Romániában még egy halottnak is kell érvényes személyi igazolvány, nekilátnak saját irataik kiváltásához…

 

 

Természetesen a bürokráciával való hadakozás férfi feladat. Ő az, aki harcra termett. Ez már férfisors. No, igaz, a pénteki kaland jó figyelmeztető volt. A kicsit, ha lehet, ki kell hagyni az ilyen csatákból. Igazán nem üdvös dolog, ha tanúja, amikor szentek, állatok és nemi szervek röpködnek a levegőben jelzők kíséretében. Ugyan még nem beszél, de a memóriája láthatóan nincs túlterhelve. Egy ilyen bevezető után sohse lehet tudni… Így Laci felfegyverezte magát némi nyugtatóval, ivott elmenés előtt egy hársfa-levendula teát, kihagyta a reggeli kávét, majd elindult, még idejében, remélve, ha nyitás előtt odaér, talán nem lesznek sokan, és remélhetőleg a hivatalnok is türelmesebb még olyankor. Tévedett.

Röpke másfél órányi sorban állás után került rá a sor.

— Feleségemmel szeretnénk új személyit kérni, mert lejárt, és érdeklődnék, milyen iratokat kell hoznunk, mert…

— Ki van oda függesztve. Nem tud olvasni?

— Igen ám, de ott az áll, kell a születési igazolvány és a házasságlevél. Csakhogy az én születési igazolványom elveszett, a házasságlevelünket pedig Új-Zélandon állították ki, mert ott házasodtunk össze…

— Ki kell kérniük a román házasságlevelüket, és új születési anyakönyvi kivonatért is kell folyamodnia.

— Igen, de a személyi igazolványom lejárt, és emiatt nem állnak velem szóba.

— Én pedig nem adhatom ki az új személyi igazolványát, ha a dossziéja nem teljes. Ez a törvény.

— Mi ez? 22-es csapdája? — emelte fel hangját Laci. — Ha nincs érvényes személyim, nem kérhetek születési anyakönyvi kivonatot és házasságlevelet, ha viszont ezek nincsenek meg, nem kérhetek személyit? Most akkor mit ajánl?

— Tegyen le egy kérvényt. Írja le, mi a problémája, és harminc napon belül válaszolunk rá.

— De hát addig nekem vissza kell utaznom! Azt nem várhatom meg.

— Sajnálom. Nekem a kezemet köti a törvény. Kötelességem annak minden betűjét betartani.

— Ön gúnyt űz belőlem? A főnökével akarok beszélni! Hol találhatom?

— Az irodájában. Épp kihallgatása van. De oda most nem mehet be. Nem iratkozott fel idejében, s a lista mára már betelt. De feliratkozhat a következő alkalomra.

— Az mikor lesz?

— Mához két hét. Hétfőn délelőttönként van, de jövő héten a főnököm szabadságon lesz.

— Akkor írjon fel, legyen szíves.

— A feliratkozást a kihallgatásra nem én intézem. A hármas ajtóhoz menjen. De most nincs nyitva.

— S mikor nyit ki?

— Holnapután tizenkettőtől egy óráig van ott program.

„Remek… Aki dolgozik, az vegyen ki két szabadnapot… Én ugyan szabadságon vagyok, de jobb dolgom is akadna, amikor ötévente egyszer hazajövök a világ végéről Európába, mint a hivatalokat járni!” — morgott magában Laci, de nem mondta ki, mert sohase lehet tudni.

A kihallgatáson kiderült, tényleg van megoldás, ideiglenes személyi igazolványt kell kérniük. Annak birtokában majd kérhetik a román házassági levelet, az elveszett születési anyakönyvi kivonat helyett egy másikat, amelyeknek birtokában kérhetik a gyermek román születési anyakönyvi kivonatát.

Egyértelmű, Laci iratai nem lesznek meg, amíg vissza nem utazik. Ám legalább az ideiglenes személyi igazolványát ki kell váltania, mert anélkül még jegyzőhöz sem mehetnek, felhatalmazás kell Ágnesnek, hogy nevében is eljárhasson a román iratok kiváltása érdekében.

Felmerült az ötlet, talán egyszerűbb lenne lemondani a román állampolgárságról, mert e kálvária után nem valószínű, hogy valaha még visszatérnek ide. Ebből a bürokráciából elegük lett. Ám csakhamar kiderült, ahhoz a kérvényt ugyanannál a Corina Panţunál kell leadniuk, ahol a román házasságlevelet és a gyermek születési anyakönyvi kivonatát intézik. Nem megoldás.

Bármint is legyen, Lacinak fel kell hatalmaznia Ágnest, hogy eljárhasson a nevében. Irány a jegyző!

Sajnos a jegyző sem tudta elkészíteni a felhatalmazást, amíg nem lett meg az ideiglenes személyi igazolvány. Nem igazolhatja magát egy román állampolgár, sem lejárt irattal, sem idegen ország útlevelével.

A kihallgatás utáni napon elmentek kiváltani ideiglenes személyi igazolványaikat. Ágnes elég hamar elintézte, ám gyanúsan sokat kellett várnia Lacira. Mint várható volt, megint dühösen jött ki.

— Képzeld el, a személyi igazolványomra azt a címet vezették be, ahol ezelőtt húsz évvel laktam szüleimmel.

— De hát a lejárt személyi igazolványodon a mi címünk szerepelt! Még emlékszem, Apu személyesen ment veled, amikor legutóbb megújítottad a személyidet, nyilatkozni, hogy mint tulajdonos befogad a lakásunkba, hiszen akkor már szüleid elköltöztek Szatmárra! Azt a házat, ahol laktatok, szüleid már tizenöt éve eladták!

— De a számítógépbe a lakcímváltozást elfelejtették bevezetni. Gondolom a tör-vé-nyes-sé-gért! — tette hozzá ironikusan. — Hiába érveltem, hiába mutattam a lejárt személyimet, csak az a régi cím került az új személyi igazolványra. Azt mondta a hivatalnok, ha akarom, kérvényezhetem a lakcímváltozást.

— Ők tévedtek, s neked kell kérvényezned?

— Igen, itt a lista a szükséges iratokról, amelyet a kéréshez kell mellékelnem.

— A nevünk nem egyezik, a lakcímünk különbözik a papírok szerint, mi igazolja, hogy házasok vagyunk? — fakadt ki Ágnes. — Még azt hittem, megtartva a lánynevem, elkerülök néhány zűrzavart, amelyekkel a gyermekkori és későbbi irataimban szereplő név különbözősége miatt kell megküzdenünk — bosszankodott az asszonyka.

Már az ideiglenes személyi igazolvány birtokában jött az ötletük, házasodjanak össze újra a román hatóságok előtt. Nagyban leegyszerűsítené a házasságlevél ügyét. Irány Corina Panţu. Kiderült, többszörösen sem járható megoldás. Egyrészt a román törvények szerint kötelezően tíz nap a várakozási idő a házasság kérelmezése és a házasságkötés közt, és Laci már nem tartózkodik annyit az országban, de még nagyobb probléma, hogy nem kérvényezhetik a házasságkötést már házason, mert az okirat-hamisításnak minősülne.

Egy nappal Laci visszautazása előtt eljutottak a jegyzőhöz. Elég értelmes embernek nézett ki, ő is fogta a fejét a többszörös 22-es csapdája hallatán. Hosszú listát írt a felhatalmazásba, mire hatalmazza fel Ágnest Laci: kérvényt írhat a nevében és számára, kitölthet formanyomtatványokat a nevében, és aláírhatja azokat, kiveheti az iratokat helyette, eljárhat a nevében, érdekében és helyette, annak érdekében, a hogy a házasságlevelüket intézhesse a román hatóságoknál… Külön egy másikat, kivenni Laci születési anyakönyvi kivonatát Temesváron. És külön még egy hasonlót, kiváltani a gyermek születési anyakönyvi kivonatát. Természetesen, mindegyikért külön kellett fizetni. Inkább fölösleges is legyen, mintsem hiányozzon valami, mert a törvény előírásai nagyon szigorúak ebben a tekintetben. Hadd, ne soroljuk tovább.

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.