Szokol Bernadette : Pimpi Pötty, a csámpás százlábú

Pimpi Pötty, a csámpás.
Mindenki így hívta. Ő szerette ezt a nevet. Édesanyja becézte így pici pöttöm korában. Már akkor sejtették, hogy valami nagy dolgot fog végrehajtani, amikor majd felnőtt százlábú lesz.
Pimpi Pötty mindent tudott, ami a Vargánya és a Csiperke utca …

 

Hol volt, hol nem, mégis tudja minden kis okos soklábú, hogy élt egyszer, nem is olyan rég errefelé egy híres százlábú. Pimpi Pötty, a csámpás.

Mindenki így hívta. Ő szerette ezt a nevet. Édesanyja becézte így pici pöttöm korában. Már akkor sejtették, hogy valami nagy dolgot fog végrehajtani, amikor majd felnőtt százlábú lesz.

Pimpi Pötty mindent tudott, ami a Vargánya és a Csiperke utca kereszteződésben történt. Ideje nagy részét itt töltötte egy odvas fa alatt, ami valaha csodaszép gesztenyefa volt, míg el nem járt felette az idő. Békésen éldegéltek így együtt. A Valaha szép gesztenyefa is örült barátjának, aki már több éve beszélgetett vele esténként a nap eseményeiről, örömről, bánatról, mindenféle kis csodákról.

Történt egyszer, hogy a Valaha szép gesztenyefa alig bírta kivárni, hogy Pimpi Pötty hazacsámpázzon.

— Valami hatalmas esemény történt — kezdte sürgős mondókáját, ahogy Pötty megérkezett. — Itt ácsorogtam, korhadoztam, nézegettem a délibábot, mikor fura zümmögés zavarta meg a csendes idillt.

— Csak nem azok a bitang legyek? — vágott a szavába riadtan Pimpi Pötty. Egyből elillant a jókedve. Barátja nagyokat bólogatott korhadt ágaival, egy le is tört.

— De bizony, ők voltak. Először csak a zümmögésük zavart, hogy hangoskodnak, megzavarták csendes elmélkedésemet. Aztán hirtelen értelmes zümmögésbe csaptak át. Valami hatalmas harcot emlegettek, ami nemsokára elkövetkezik.

— Hatalmas harcot? Mit tervezhetnek? Hallottál még valamit? — érdeklődött Pimpi Pötty.

— Még annyit, hogy „szúnyogok”. Aztán csak zümmögtek megint harsányan és értelmetlenül.

— Máris cselekednünk kell. Próbálj meg ébren maradni! Jegyezz meg minden értelmes zümmögést! Jegyezz le mindent megmaradt ágaiddal! Nem gondolnak rá, hogy te hallhatod őket. Én meg megyek, beszélek a szúnyogokkal. Nincs sok időnk — azzal kezet fogott barátjával, azaz megrázta egyik ágát, majd megölelte.

Nekivágott az éjszakának. Ez azért igen nehéz vállalkozásnak bizonyult. Egy darabig gyorsan haladt, az összes többi kereszteződést ismerte a környéken. Addig-addig tekergett az útja, míg eljutott a nádasig. Itt akadályba ütközött.

— Hogy jutok fel a szúnyogokhoz? — töprengett hangosan. — Nagyon fontos, hogy megoldást találjak. El kell kerülni a harcokat!

— Ne haragudj, de meghallottuk, min töprengsz. Milyen harcok fenyegetnek? — ciripelték félénken a tücskök.

— Nem tudok semmi pontosat — hadarta Pimpi Pötty. — Csak annyit hallott a barátom, hogy „harcok lesznek”, meg hogy „szúnyogok”. Muszáj beszélnem velük. De nem tudom, hogyan juthatok fel a csipke palotájukba, amit a nagy tudású pókok szőttek nekik. Nekem van száz lábam, de repülni nem tudok — sóhajtotta gondterhelten. — Mitévő legyek?

— Majd mi segítünk! Felrepítünk hozzájuk a rozmaring hintónkon, hogy meg tudjatok beszélni mindent.

Máris beültették a hintóba, és ugrottak egyet. A csipkepalota ajtajában gyorsan elmesélték, hogy fontos vendéget hoztak. A hír hallatán a szúnyogok apraja-nagyja összegyűlt a palota udvarán. Pimpi Pötty, a csámpás százlábú ekkor töviről-hegyire elmesélte, mi járatban van.

Szunyó szólalt meg elsőnek, természetesen a legidősebb szúnyog:

— Bátor cselekedet részedről, hogy egyből felkerestél az éjszaka kellős közepén. Köszönöm, barátom. Így van időnk felkészülni a támadásukra.

— A Valaha szép, gesztenyefa barátom, aki már korhadozik, megpróbálja kihallgatni a bitang legyek további terveit is, amennyiben még mindig az ő ágai között tanácskoznak. Én rögtön újra kereslek benneteket, amint új híreket tudok. Addig is hazamegyek és átvedlek. Az elhullott lábaimat meg pótolni fogom. Minden vedlés után nagyobbak és csámpásabbak. Még szükségünk lehet erre, ha komolyra fordulnak a dolgok. Így egyre jobban tudom kezelni a csúzlimat. Egyszerre akár ötvenet is. Remélem, segítségetekre lehetek, ha harcra kerül a sor.

— Bizakodom, barátom! Lehet, hogy gyors cselekedeted megelőzheti a harcokat — mondta a vezérek határozottságával Szunyó.

Hajnaltájt keveredett haza Pimpi Pötty. Rettentően sietett. Egyből munkához látott, pótolta az utóbbi időben elveszített lábait és átvedlett legújabb ruhájába. Tündöklött, világított az új páncélja. Először sikerült vakító páncélba bújnia, ilyen elegánsan még soha sem mutatkozott. Büszke volt magára. Éppen lecsukta szemeit, mikor kopogtattak az ajtaján. Ismerte ezeket a jeleket. Barátja volt. Picit elnyomott egy csalódott fintort a pofiján, itt biztosan nem lesz alvás.

Gyorsan felpattant csámpás talpaira, és kinyitotta kíváncsian az ajtaját.

— Gyönyörű az öltözéked! Pompázatos! — dicsérte meg barátja, a Valaha szép gesztenye. — Híreim vannak. Pontosan lejegyeztem mindent.

Ekkor pillantotta meg korhadozó barátja elkeseredett szemeit. Baj van, állapította meg magában.

— Itt voltak. Nem is bitangok. Nem harcokról, hanem hangokról beszéltek a legyek. Sajnálom, öreg fejemmel lehet, nagy bajt kevertem.

— A hangok — mondták a legyek — arról szóltak, hogy a szúnyogok lehet, megtartják szokásos gyönyörű báljukat.

— Hangok? Báljuk? Félreértés? — lepődött meg a szép új páncéljába öltözött Pimpi Pötty. — Nevetséges leszek mindenki szemében — mondta magába roskadva. — De vállalnom kell a szégyenem, és újra meg kell keressem Szunyót és a tücsköket, mindenkit, akinek bogarat ültettem a fülébe a harcok kapcsán. Mindenkinek el kell mondanom a tévedésemet, meg kell akadályoznom, hogy miattam háború folyjék. Megyek, beszélek a tücskökkel és a szúnyogokkal újra. Gyorsan kell cselekednünk — azzal kezet fogott barátjával, azaz ágat, majd megölelte. Nekivágott újra az útnak.

A Szúnyogok nagy bálját nem zavarhatja meg semmi. A legyek békülni akarnak, nem háborúzni. Pimpi Pötty elindult nyomban a Vargánya és a Csiperke utcakereszteződéséből. Ez azért igen nehéz vállalkozásnak bizonyult újra. Egy darabig gyorsan haladt, az összes többi kereszteződést ismerte a környéken. Addig-addig tekergett az útja, míg eljutott a nádasig. Itt megint akadályba ütközött.

— Hogyan juthatok fel a szúnyogokhoz ismét? — töprengett hangosan.

— Nagyon fontos, hogy megoldást találjak. El kell kerülni a bajokat!

— Ne haragudj, de újfent meghallottuk, min töprengsz. Milyen bajok fenyegetnek? — ciripelték félénken a tücskök.

— Nem tudok semmi pontosat — hadarta Pimpi Pötty. — Csak annyit, hogy nem harcok lesznek. És ezt nektek is tudnotok kell. A szúnyogok báljára készülődnek a legyek. Muszáj ismét beszélnem velük. De nem tudom, hogyan juthatok fel a csipkepalotájukba, amit a nagytudású pókok szőttek nekik. Nekem van száz lábam, de repülni nem tudok — sóhajtotta gondterhelten. — Mitévő legyek? Csak az önzetlen segítségetekre számíthatok újra.

— Segítünk! Minden perc számíthat. Felrepítünk hozzájuk a rozmaring hintónkon, hogy meg tudjatok beszélni mindent.

Máris beültették a hintóba és ugrottak egyet. A csipkepalota ajtajában gyorsan elmesélték, hogy újra elhozták a csámpás százlábút. A hír hallatán a szúnyogok apraja-nagyja összegyűlt a palota udvarán. Pimpi Pötty, a csámpás százlábú ekkor töviről-hegyire elmesélte, miért kellett újra eljönnie a szúnyogok népéhez. Szunyó szólalt meg elsőnek:

— Bátor cselekedet részedről, hogy egyből felkerestél az események ilyen fordulata után. Köszönöm, barátom. Így van időnk felkészülni a bálunkra. Ha a legyek megtisztelnek minket barátságukat kifejezve, akkor nekünk is meg kell mutatni, mennyire boldogok vagyunk a kapcsolatunk ilyen alakulása folytán. Mindent megteszünk, hogy a bál mindenki számára örökre emlékezetes maradjon.

— Igyekszem segítségetekre lenni, ha már ennyi galibát okoztam — mondta Csámpi.

— Rendben van, barátom. Számítunk rád. Addig is menj haza, a nagy napon majd találkozunk. Te leszel a ceremóniamester, ha vállalod. Csodálatosan mutat a páncélod — mondta Szunyó.

— Természetesen vállalom. Most búcsúzom barátaim — köszönt el udvariasan.

 

Telt múlt az idő. Egyeztetett a soklábúakkal, a tücskökkel, a méhekkel és a kérészekkel. Majd eljött lassan a várva várt nap. A tücskök már kora reggel felrepítették rozmaring hintójukon Csámpit a szúnyogokhoz. Mindenki tette a dolgát, hogy emlékezetessé varázsolják mindenki számára a mai napot. Vártak és vártak…

Már lement a Nap, mikor koromfekete felhőként közeledve érkeztek a legyek. Csámpi rögtön kiadta a parancsot:

— Tűzijáték induljon!  Száz keresztes pók hárfája zengjen! Ezer tücsök citeraszólója csendüljön! Hatszáz méh zümmögő kórusa zengjen! A tiszavirágok vízi parádéja kezdődjön a legyek tiszteletére!

Abban a pillanatban elkezdődött a csodaszép, szemet gyönyörködtető fény-, tűz-, zene- és látványparádé. A legyek döbbenten álltak meg reptükben. Nem tudták mire vélni az eseményeket. Ők harcolni jöttek. Kihasználva a szúnyogok ünnepét, támadni akartak a felkészületlen csapataik ellen. Erre nem számítottak. Várták őket a szúnyogok? Tudták, hogy jönnek? És kedveskednek nekik? Ennyi gyönyörűséges műsorral? Rovarok és bogarak összefogtak az ő tiszteletükre? Nagyon meghatódtak. Őket nem szokták szeretni, várni. Mindig csak elhessegetik őket.

Pillanatok alatt zavar lett úrrá közöttük. Be kellett látniuk, hogy ilyen kedves fogadtatásra nem viselkedhetnek bitangul. A vezetőjük az élre tört és Szunyóhoz fordult.

— Le kell boruljak tudásod előtt. Megleptétek csapataimat. A rajtaütésünk nem sikerült — foglalta össze a legyek vezére a történteket.

— Ti valóban támadni akartatok? Megzavarni az ünnepünket? — kérdezte Szunyó elszomorodva egy pillanatig. — Most értem csak meg Csámpi barátom nagyságát. Fűződjön örökre az ő nevéhez a legyek és szúnyogok békés csatája. Emlékezzenek kicsik és nagyok, tücskök és bogarak, szúnyogok és legyek az ő állhatatos kitartására, mellyel megmentette a háború csúfságától a Szúnyogok és legyek népét.

 

Így történt Csámpi, a százlábú és a Valaha szép gesztenyefa csodálatos története, amiről ma is mesélnek a Vargánya és a Csiperke utcakereszteződésben élő soklábúak, szúnyogok, legyek, tücskök és természetesen a fiatal gyönyörű gesztenyefák.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Szokol Bernadette
Szerző Szokol Bernadette 12 Írás
Annyi minden szerettem volna lenni, és voltam is. Egy kicsit balerina, picit tornász, művészi tornász. Később ping-pong bajnok, majd röplabdás több mint 10 éven át. Szavaló és pantomim előadó, versíró és picit rendező. Végül tanár lettem. Gyerekeket szerető-tisztelő, matematikát és informatikát tanító. Meséket sokat mondtam. Talán még gyerekként a barátnőimnek meséltem, majd a szomszéd gyerekeknek. Aztán eljött a legcsodálatosabb idő, mikor a két gyönyörű gyermekemnek mesélhettem, szigorúan könyv nélkül. Sok- sok évig az iskolában mondtam történeteimet a csodálatosabbnál- csodálatosabb gyerekeknek. Éveken át rajzoltam, majd festeni kezdtem. Barátom megkérdezte egy szép tavaszi napon, hogy miért nem írom le a meséimet és rajzolok hozzá illusztrációkat? Csak mosolyogtam... De aztán döntöttem. Leírtam és megrajzoltam történeteimet, hogy később unokáimnak is elmesélhessem azokat. Mert remélem, nemsokára nagymama leszek. Az még nem voltam...