H.Pulai Éva : MEGJELENT! – Vandra Attila: Jártunk Különös világokban

Megjelent Vandra Attila: Jártunk Különös világokban című könyve

 

       Vandra Attila irodalmi igényességgel megírt, élvezetes úti beszámolói Aotearoa–Új–Zélandról, vagy ahogyan a szerző jellemzi: egy fordított világról, hosszú utat jártak be. Cikkei először az online Héttorony Irodalmi Magazinban (7torony.hu) jelentek meg, majd a Brassói Lapok hetilapban, nyomtatásban. Híre eljutott a Wellingtoni Magyar Fészek honlapjának (Wellingtoni Magyar Hírmondó) szerkesztőjéhez, aki engedélyt kért a közlésére, ezt követően az Amerikai Magyarok Hírlapja (American–Hungarian Journal), majd a magyarországi Irodalmi Kávéház Magazin kezdte közölni folytatásokban az olvasók nagy örömére, végül a „Jártunk egy fordított világban” E–könyv alakjában is megjelent. „Jártunk különös világokban” több annál, amit az E–könyv tartalmaz, hiszen a szerző kiegészítette második új–zélandi útján szerzett tapasztalataival és fotóival, a könyv második része – Müezzin hangjára ébredtünk – pedig egy másik különös kultúrába, a muzulmán arab világba kalauzolja az olvasót.

       „Aotearoa–Új–Zéland, egy ország a földtekén, ahonnan számunkra minden út hazafele vezet, hiszen bárhova távoznánk onnan, közelebb kerülnénk Brassóhoz” — olvashatjuk, s közben vele együtt éljük át a félnapos időeltolódást, a baloldali közlekedés kalandját, a találkozást egy másfajta klímával, élő és növényvilággal, és ismerkedünk meg e szigetek geológiai és emberi történelmével. Így együtt csodálkozhatunk rá a meglepő, néha hihetetlen felfedezéseire, főleg emberi viszonyokban.

       Megismerhetjük a háromszemű „dinoszauruszt”, a hidasgyíkot (tuatarát), a keát, az egyetlen havasi papagájt, a szárnyatlan madarakat, az ország különös jelképét, a kiwit, a szigeti gigantizmust, a kelet–európai szemmel hihetetlen bürokráciát, az önkiszolgáló recepciót és egy más közlekedési kultúrát…

       Majd „Müezzin hangjára ébredve” bepillanthatunk a számunkra félelmetesen titokzatos muszlim világba. Eljuthatunk a harminc év alatt poros gyöngyhalászfalucskából felhőkarcolókból álló metropolisszá fejlődött Abu Dhabiba, az Egyesült Arab Emirátusok fővárosába. Megtudhatjuk, hogy Dubajban van a világ legmagasabb épülete, a nyolcszázhuszonhét méter magas Burj–al–Kalifa, a palackozott ivóvíz/ásványvíz milyen olcsó a sivatag közelében, hogyan öltözködnek a muszlim nők az abaya alatt, és azt is, hogy nem az utcának, hanem a családnak csinosítják magukat. Megismerhetjük a világ negyedik legdrágább épületét, a világ egyetlen fedett sípályáját és a sok érdekesség között egy gyökeresen más gondolkozást.

       Olvasás közben élvezhetjük a történetekben, érdekességekben, információban gazdag – nyugodtan állíthatom rendhagyó útleírást, gyönyörködhetünk a szerző által készített fotókban, s bepillanthatunk a miénktől és egymástól is eltérő viselkedéskultúrákba az időzónán innen és túl.

 A fordított világot és Abu Dhabit a szerző szemszögéből ábrázoló izgalmas, ismeretekben bővelkedő, egyéni meglátásokban gazdag útleírást kalandozni vágyó turistáknak és minden kedves olvasónak szívből ajánlom!

 

Vajdics Krisztina

Nyíregyháza, 2015. 10. 25

Köszönetnyilvánítás

 

Ha valaki 2005 tavaszán azt mondja nekünk, hogy a világ végére utazunk, sőt, én saját fényképeimmel illusztrált könyvet fogok írni „Aotearoa-Új-Zélandról”, kinevettem volna. Az 1989-es politikai fordulat után sem tudtunk lélekben szabadulni a Ceauşescu-korszak korlátaitól. Külföldet számunkra kizárólag Magyarország jelentette több évente egyszer, bár útlevelünk már lehetett. A második világháborút és az utána következő nehéz időszakot megélő szüleink „forró krumpliként” adták át nekünk a szinte beteges spórolásra való hajlamot, amelyet a Ceaueşcu-korszak nélkülözései erősítettek fel bennünk. Még szabadság alatt is az „olcsót, de jót” kerestük, és sajnáltunk sok pénzt kiadni drága külföldi nyaralásra, hotelszobákra. Szó se róla, a „Székely-tengeren” töltött sátoros szabadságoknak meg volt a varázsa, és az idén, amikor először nem jutottunk el oda legalább egy napra, hiányérzetünk van. „Legalább gyermekeinknek adasson meg a lehetőség, ami nekünk nem” jelszóval őket már nem akadályoztuk meg abban, hogy eljussanak Párizsba, Oxfordra, az Egyesült Államokba… Ebben éltük ki tudat alá söpört vágyainkat, hiszen azért (be nem vallottan) irigykedve hallgattuk barátaink, ismerőseink, munkatársaink beszámolóit görögországi, horvátországi, sőt nyugat-európai útjaikról-nyaralásaikról. Aztán ezüstlakodalmi ajándékként „ezüst nászutat” kaptunk gyermekeinktől, Görögországba.

Első köszönet nekik jár azért, hogy kinyitották a szemünket, és megtanították nekünk, hogy a világ szép, és érdemes áldozni arra, hogy láss és tapasztalj. Azóta, tíz év alatt, húszra emelkedett azon országok száma, ahol feleségemmel jártunk, még a világ végén is, Aotearoa-Új-Zélandon. Ma már sajnálom, hogy nem írtam minden utunkról beszámolót, naplót, ha nem is megjelentetés céljából, de legalább magunknak, hogy évek múlva elővegyük.

Írni – novellákat – 2008-ban kezdtem, egyik írói példaképem, néhai Dr. Bárányi László Ildikó biztatására, kinek írásaiból gyakran olvastam fel diákjaimnak, félévzáró órákon. Első novellámat még azzal a „hátsó szándékkal” küldtem be a Héttorony Irodalmi Magazinnak, hogy megmutassam neki, nekem ehhez nincs tehetségem. Meglepetésemre pozitív visszajelzéseket kaptam, és azóta rendszeresen jelennek meg ott írásaim. Egy kisregényemmel (Pokoli karácsony) és egy novellámmal (Pánik a buszon) irodalmi pályázaton is nyertem. E biztatások nélkül nem jelent volna meg ez a könyv. Igazságtalan lennék, ha ezért csak Ildikónak és a 7toronybeli írókollégáimnak, és a szerkesztőknek, főleg Pápay Aramkának mondanék köszönetet, hiszen mindennek alapja zsenge gyermekkoromban kezdődött. Szüleimnek, nagynénémnek és Bagoly Erzsébet magyartanáromnak köszönhetem az irodalom szeretetét.

A fényképészet iránti vonzódásomat édesapámnak köszönhetem, aki megtanított az alapokra, még fekete-fehér, analóg technikával. Tőle kaptam az első Smena8-ast, a Zenitet már én vásároltam, egy havi fizetésért, és a házi foto-laboratóriumot is. A színes filmeket már nem tudtam otthon előhívni, közben gyermekeim is felnőttek… Évekig e hobbim feledésbe merült. A digitális fényképezéssel 2006-ban, ezüst nászutunk alkalmával, Görögországban, a lányomtól kölcsön kapott fényképezőgéppel kezdtem ismerkedni. Hobbym iránti érdeklődésem 2010-ben, első aotearoa-új-zélandi utunk alkalmával éledt fel újra. Élményeinket már egy saját Sony DSC W380-as zsebfényképezőgéppel örökítettem meg. Ott volt alkalmam összehasonlítani saját fényképeimet a vejem által készítettekkel, ott tanultam meg, mit jelent egy jó minőségű fényképezőgép, és mi a különbség egy fénykép, és a fotóművészet között. Köszönöm neki mindazt, amit tőle tanultam, és azt is, hogy engedélyt adott, hogy az ő képeit is felhasználhassam a könyv illusztrálására. Második aotearoa-új-zélandi utunkat már egy Nikon 5100-assal fényképeztem.

Köszönjük lányomnak és vejemnek a lehetőséget, hogy e „fordított világba” utazhattunk, hiszen, turizmus szeretete ide vagy oda, nélkülük nem jutottunk volna el a világ végére, és nem láttunk és tapasztaltunk volna ennyi mindent. Ők hívták fel sok mindenre a figyelmünket is.

Feleségemmel, Marikával, együtt éltük át ezen élményeket, és főleg, már itthon, együtt értékeltük ki. E beszélgetések tapasztalataiból jött létre ez a könyv. Enélkül sok minden mellett elsiklottam volna. Szükségem volt egy más nézőpontra, a vitákra, a gondolatébresztésre is, hogy megláthassam e más világokban a különlegest, a lényeget. Köszönöm neki e segítséget.

Sokban segítettek minket ebben a vitamozgalomban eltöltött éveink, hogy kilépjünk „rutinos” meglátásainkból, és az európai előítéleteken túllépve meglássuk „a mást” e világokban. Köszönet jár ezért Bakó Rozinak és Horváth Gizellának, akik meghívtak a vitamozgalomba, és a többi kollégánknak, akiktől sokat tanultunk mindketten.

Szeretném megköszönni Pápay Arankának, hogy lektorálta a 7toronyban megjelent cikkeimet, Ambrus Attilának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének, Kaprinay Évának, a Wellingtoni Magyar Hírmondó szerkesztőjének, hogy közölték cikkeimet, Vajdics Krisztinának, és Radnó Gyurinak az E-könyv megjelenésében nyújtott támogatást, ismét Ambrus Attilának, hogy e könyv nyomtatott alakban is megjelenhetett, és nem utolsósorban Vajdics Krisztinának a könyv előszaváért.

 

Vandra Attila        

 

Brassó, 2015. október 27.

 

Részletek a könyvből:

 

I.   Rész: Egy fordított világ

Aotearoa-Új-Zéland egy olyan ország, ahonnan számunkra minden út hazafele vezet. Távolabbi pont csak a Csendes- óceán közepén található.

Új-Zéland, maori nevén Aotearoa, vagyis a Nagy Fehér Felhő Országa, egy fordított világ. Amikor itthon delet harangoznak, ott másnapra fordul az éjfél. Amikor itt tél van akkor ott nyár. Ott északon delel a nap, és a fogyó Hold nem „C” hanem „D” alakú. A méhek nem gyűjtenek mézet, s nem élnek családokban. A madarak tolla szőrszerű, nincs szárnyuk, de egyeseknek kiváló a szaglásuk. A békák nem brekegnek, és nincs hártya az ujjaik közt. A lombhullató (zárvatermő) fák nem hullajtják el leveleiket, de tobozszerű a termésük… De ez mind semmi ahhoz képest, amit az emberi viszonyokról tapasztalhat az odatévedő turista.

Müezzin hangjára ébredtünk.

Miközben elborzadva nézzük az abayába „kényszeröltöztetett”, a sáría elveit betartani kényszerült nőket, ők azért küzdenek, hogy egy nem muszlim többségű ország törvénykezése foglalja a sáríát alapelvei közé. Tüntetnek (nők is!) az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata ellen, amely sérti a muszlimokat. Egy más értékrenddel állunk szemben, amelyet nem lehet sajátunk alapján megítélni. Számukra a női haj pont olyan intim testrész, mint a mell. Ha arra kényszerítenénk őket, hogy abaya és hidzsáb nélkül menjenek utcára, pont olyan lemeztelenítve éreznék magukat, mint egy XXI. századba teleportált XIX. századi úrinő, aki fátyolviseléshez szokott, s megbotránkozott egy kivillanó női boka láttán.

Egy különös társadalom

Mielőtt útnak indultunk, autónkat elmenekítettük barátaink udvarába. Ki hallaná meg a riasztót? A lakást dupla zárral zártuk be. Üzletben akadt olyan kalandom, hogy távozáskor rám szóltak, mutassam meg, a dudor az övemben tényleg a mobiltelefonom, s nem egyéb. Feleségem táskáját már többször felvágták a buszon…

(…)  Hadd, ne folytassam. Ismerős jelenetek, szokások. A fordított világban ez nem így működik.

Három napra elmentünk sátorozni. Első nap addig kattogtattam a fényképezőgépem, amíg letöltődött az akkuja.

– Hol a probléma? – kérdezte a lányom. – Hoztál töltőt, nem?

– Igen, de, csak a konyhán van stekker… Most egész éjjel virrasszak mellette?

– Kinek kell itt a te akkud? Nem vagy Romániában.

 

Reggel kiderült, tényleg nem. A Te Urewera Nemzeti Parkban a camping előtt tábla figyelmeztetett, a vadkempingezés megengedett, de csak ha van hordozható WC-nk, s eltakarítjuk magunk után a szemetet. Új-Zélandon ugyanis tilos az erdőben pisilni. Aki megteszi, az harminc óra közmunkával fizet a kihágásért. Igaz, a nemzeti parkokban félóraóra járásra talál WC-t, ahol pelenkázó-asztal, tiszta víz és WC-papír várja a turistát. Igen! Az őserdő közepén. Nálunk a városházán sincs…

Nos, ebben a kempingben hiába kerestük a recepciót. Találtunk egy táblát, amelyen felkértek, a tábla alatti dobozban található bejelentkezési lapok egyikét töltsük ki, s akasszuk ki a sátorra, amikor meg távozunk, akkor a pénzt tegyük a kitöltött bejelentkezési lappal együtt a tábla melletti perselybe. Önkiszolgáló fizetés! Ezt próbáld ki Kelet-Európában!

A szupermarketekben lehet önkiszolgáló módon fizetni. A kliens a beszkenneli az áru vonalkódját, a bankkártya-olvasóba beüti az összeget, és fizet… Igaz, ez a rész be van kamerázva. Amikor elakadtunk, az alkalmazott segített.

A hab a tortán Motuekában, a Déli szigeten tett kirándulásunk. Interneten béreltünk ki egy házat. Négy napra hatszáz dollár, nem bagó. A kaput nyitva találtuk, az ajtókulcsot pedig egy cserép alatt. A konyhában egy levélke várt, melyben a tulajdonos arra biztatott, együnk a kertben található gyümölcsökből, s zöldségekből, a kávé, cukor liszt, stb. a konyhában, ha főzni akarunk, távozáskor pedig hagyjuk a pénzt a szekrényben… (…)

A zsebtolvajoktól nem kell félni. Ha ott felejtesz valamit a strandon, megtalálod. Ennek ellenére a parkolókban tábla figyelmeztet, ne hagyd nyitva az autódat. Nem hívd ki a sorsot magad ellen, akadnak itt turisták is. S ne feledjük, az első telepesek deportált fegyencek voltak…

A kelet-európai turista elámul a tisztaság láttán. Az erdőkben sem talál eldobott csikket vagy kólásüveg-kupakot. Egy szabadtéri előadás után, (ahova több száz wellingtoni kosárnyi piknikező kellékkel, étellel-itallal érkezett), hiába számítottunk a Duna-part augusztus huszadikai, tűzijáték utáni látványára. Arra jártunkkor már az utolsó „majálisozók” szedelőzködtek, de a mesebeli látványt nyújtó, színesen megvilágított pálmák övezte téren szemétnek nyoma sem volt, takarítani sem kellett. Na persze, így lehet ingyen koncerteket szervezni…

Szűrőkfájl típus:kategória:
Rendezés:
1 2 3

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: Adminguru
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva