Nagyi és Vicuska a következő napokban sokat sugdolóztak, mint az összeesküvők, sejtelmes pillantásokat váltottak egymással. Vicuska buta játékot kezdett velem játszani. Nem értettem, de ráhagytam. Különböző ruhadarabokat tekert rám. Furcsának találtam, de olyan kedves volt, hogy nem tiltakoztam ellene. Néha elvettem valami pocsék sárga meg pöttyös anyagot tőle, mert azt még játékból sem tudtam elképzelni rám kötve. Ezen ő jót nevetett és félretette. Nem volt tolakodó. Nagyi egyszer hozott valami csodálatosan finom bőrdarabot. Érződött rajta az erdő illata, a lehullott avar kesernyés, de kellemes, igazi erdő szaga. Nem tudtam vele betelni. Még mellé tett egy nagyon puha gyapjú, jó szagú pulóvert és azt mondta.
— Azt hiszem ez tökéletes lesz, tedd félre kincsem, azokat a vacak anyagokat. Ez lesz az, amit szeretni fog. Megkéred a papát, hogy szerkessze rá a hám csatjait. Meglátod jó lesz.
Vicuska szót fogadott és munkához látott. Szabott, varrt, később annyira belemerült a munkájába, hogy teljesen megfeledkezett rólam. Nem bántam, mert nagyon untam, hogy összekevert a Barbi babájával, de amikor elkezdett varrni, már nem akart semmiféle rongyokba öltöztetni.
Én jót szundítottam az én helyemnek kinevezett vaddisznóbőr szőnyegen, amivel maximálisan elégedett voltam. Nagyon megkedveltem ezt a szőnyeget. Picur és szeretett gazdája valahol az etetőnél voltak, én nem akartam velük menni. Nem is nagyon erőltették. A fiatal vadász ugyan megkérdezte.
— A városi kiskutya ma nem tart velünk? Kegyetlenül szűkölt szegény.
— Ha te egy kútba esel, mit tettél volna? Kiabáltál volna segítségért. Ő is azt tette. Tudta, hogy Picur a közelben van, tőle várt segítséget. Emlékezz, már őzet is mentettünk ki ilyen szorult helyzetből, pedig annak hosszabbak a lábai.
Ezeket én az ablakon keresztül hallottam, mert ők a veranda végében beszélgettek. Nekem nagyon jólesett az idős vadász szeretete. Éreztem én az első nap, amikor megismertem, hogy ez az ember, egy aranyember!
Megint nagy készülődés volt, pedig alig múlt el karácsony és ismét nagy sütés—főzést rendeztek a konyhán. Csodálatos illatok töltötték be a levegőt, amikor kimentem sétálni, láttam a rókák is elcsábultak, mert megközelítették az erdészházat. Tudták, hogy itt olyan ember lakik, aki a szívén viseli az erdő lakóinak biztonságát.
Hideg havas napokon a rókák elég bátrak lesznek ahhoz, hogy bemerészkedjenek az emberlakta helyekre. Ebben az erdőben is volt egy kijelölt terület, ahol az erdész kirakott az erdei ragadozóknak élelmet, párolt, sült- és szárított húsok és tápok formájában.
Így kapnak enni a rókák, baglyok, meg ami ragadozó van, és a nagy hó miatt nem talál pockot, vagy más apró rágcsálót. Az erdei madarak faggyút és olajos magvakat kapnak. Rájöttem sok mindenre, ami a környezetemben történt. Picur is sok dologra rávezetett. Sok értékes tudománnyal megismertetett, amit egy jó kutyának az erdőről és az emberek és vadállatok viszonyáról tudni illik. Arra is rájöttem, hogy ma éjjel valami új dolog elkezdődik, egy régi pedig véget ér. Eddig azt hittem minden nap egyforma, csak az egyik napon finomabb a falnivaló, mint a másikon, vagy az egyiken esik az eső, a másikon pedig nyelvlógató meleg van, vagy éppen kutya hideg. Most kezdtem érteni, hogy más kategóriák szerint is jegyzik a napokat. Olyasmit hallottam, hogy jön az újév. Hát, ha jön, akkor várni kell. Én kis csinpincs eszemmel úgy értettem, érkezik valami csöngős szánon, megkínálják Nagyiék finomságokkal, esetleg itt is alszik, reméltem nem az én vaddisznóbőrömön, de ha jó fazon, esetleg egy részét átengedem neki. Mégse mondják rám, hogy én egy irigy kutya vagyok. Szokott helyemen végiggondoltam ezeket a dolgokat és éppen kezdtem elégedetten vállveregetéssel dicsérni az okos eszemet amikor Vicuska berobogott.
— Gyere gyorsan, Szilveszter, már csak te hiányzol. Az egész család téged vár.
Én gyorsan felugrottam és néztem az én okos kisgazdám és barátom arcát, de azt a titokzatosság bűvös felhője takarta. Nem tudtam róla semmit leolvasni. Meglepődtem. Ilyen is tud lenni ez a kislány. Csak a sürgetés, és a sejtelmes mosoly volt az arcán. Szedtem a lábam, nehogy valami izgalmas dologról lemaradjak.
Amint beléptünk a konyhába, már ott volt mindenki. Ott volt egy felcicomázott doboz is, és valami csodásan illatozó májas illatú torta.
Nekem énekelte Vicuska a dalt, csak nem szülinapot, hanem névnapot mondott és a nevemet.
„Boldog névnapot Szilveszter, boldog névnapot!”
Nagyon megilletődtem. De most megvártam, hogy kibontsák nekem a dobozt, ami egy nagyon csinos télikabátot tartalmazott. Rám adta Vicuska, csodálatos volt az illata. Puha bőr és meleg gyapjú simult hozzám. Azt mondta a Nagyi:
— Egy kis őzbőr maradék és egy régi mellény, és kész egy szép új kutyakabát Szilveszternek. Milyen jól áll neki. Vicuska készítette. Meleg és vízhatlan, ez nem engedi a szőrét elázni. Belehúzható a hám, és lehet a hidegben is sétáltatni a kiskutyát.
Nagyon nagy szeretet költözött a szívembe és szerettem volna mindenkit körbenyalogatni. Alig bírtam visszafogni magam, így csak Vicuska és Picur között kavartam meg a levegőt, már nem is tudom hányszor nyalintottam meg őket örömömben. Még Apu is elnevette magát!
A névnapi meglepetés nagyon jól sikerült. Én igazán meglepődtem, és azt is megtudtam, hogy léteznek névünnepek is, és az enyém az, amelyik elkíséri az öreg évet az újév kapujáig. Kezdtem büszke lenni a nevemre. Ha ilyen fontos napéval egyezik a nevem, hogy éppen az öreg év búcsúztatója, akkor az én névnapomon olyan sokan szeretik egymást, mint karácsonykor. Ez olyan hatalmas jó érzéssel töltött el, mert szeretni, és szeretve lenni nagyon jó. Akkor mosolyognak, ajándékokat adnak és kapnak az emberek, no meg a kiskutyák! Vicuska mondta, a városban zajos a Szilveszter, mert az emberek tűzijátékokat lődöznek, meg petárdákat, azok nagyokat durrannak. Örülhetek, hogy itt csendes az ünnep, mert az erdei vadakat senki sem riogatja. A kutyák a nagy hangzavart a hallásuk élessége miatt nem szeretik. A villanásoktól pedig még a kezdetektől félnek. Amikor még vadon éltek az állatok, a villámlás, az erdő és bozóttüzek és a tűzhányók morajlása rémisztette őket. Ez be van kódolva a genetikába. Meg lehet szokni, mert mindent meg lehet, de egyáltalán nem kellemes. Azért egy kis tűzijátékot kaptam, a májas tortám közepébe volt szúrva. Úgy féltettem a tortámat, jaj meg ne égjen. Vicuskának nagyon tetszett, Picur fapofával fogadta, én meg nagyon féltem, hogy elég a tortám és másikat nem láttam. Mindenki nyugodt volt és ünnepélyes, így megnyugodtam, és kicsit később Picurral elfogyasztottuk a névnapi finom tortát.
Az újév is úgy érkezett el, hogy alig vettem észre, leoltották a villanyt és énekeltek, majd koccintottak a köszöntésére. Nekem ez nagyon tetszett, de amint az ének és a koccintgatás befejeződött én összegömbölyödve elaludtam a vaddisznóbőrön. Egyedül! Nem kellett megosztanom senkivel. Megint okosabb lettem, álmomban iskolába jártam.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:16 :: Adminguru
