Szívemben túlcsordult
megújult tavaszom,
ősz szakállam túlburjánzott,
lépteim szaporábbak.
Monoton utamon
vidáman haladok,
bár nem sejtem,
hova lukadok majd.
Álom valósággal,
hit reménységgel,
szeretet szerelemmel
karöltve bennem.
Mindig vigyorgok,
ez valami gyári hiba.
Girbegurba ösvényem
biztos irányt mutat,
valami megfoghatatlan,
de mindenképpen nekem szántat.
Málhazsákban cipelem sorsom,
füstté vált vágyaim
körülöttem lebegnek,
miként múltam is.
Villamos csilingel,
dudál egy taxi,
kukásautó csörömpöl,
mentő,
rendőr,
tűzoltó
fülsértő szirénája
pattan vissza dobhártyámról.
Hiába menekülök, követ a város,
én pedig követem minden rossz szokásom,
amit illene magam mögött hagyni.
Elveszteni sem tudom magam,
– bár próbáltam többször –
újra meg újra magamra találok,
pedig számtalanszor megfogadtam,
kóbor lelkekkel utcán nem ismerkedek.
Futok tovább.
Egyre sebesebben.
Zsákban és zsákutcában.
Utcákon, tereken.
Lassan kifutok a világból.
Meg ebből a versből is.
Talán célba érek.
Friss fények hívnak.
Meg új kamera.
Érdekes emberek.
Elfeledett utcasarkok,
csavargók, lányok és stricik.
Gördeszka és görkori,
roller és BMX
vidám suhancok
pörögnek a flaszteren.
Utcafotók varázslatos világa.
Megérkeztem végre.
Hazataláltam.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Márkus László
