Kosztolányi Dezső:
Magyar vagyok, minthogy magyarul írok…
Magyar vagyok, minthogy magyarul írok,
magyarul mondom ámuldozva: tej,
s magyarul mondom a halálos Áment.
Ha ingadozva hátradől e fej,
s az elomló test végső reszketéssel
a levegőbe rázza vézna öklét,
s egy mozdulattal és egy bús igével
egy lesz vele a rejtélyes öröklét.
Számos helyszínen az országban és határon túl, közös versmondással, kiállításokkal, koncertekkel és előadásokkal ünneplik ma a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta rendeznek meg annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.
A budapesti Stefánia Palotában Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mond védnöki köszöntőt a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Honvéd Kulturális Egyesület 20. alkalommal tartott gáláján. Az eseményen átadják az Egyetemes és Magyar Kultúra Lovagja címeket, továbbá a magyar kulturális örökség ápolásáért odaítélt Örökség serlegeket.
Szarvason Jordán Tamás színművész, rendező irányításával több mint négyszáz gyermek mondja el a Himnusz első versszakait és Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét. Az Együtt szaval a nemzet programhoz a magyar mellett szerb, szlovák, román és horvát iskolák is csatlakoztak.
Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének eredeti kéziratát mutatják be Lentiben, a Városi Művelődési Központban. A városi ünnepségen a polgármesteri köszöntőt követően Fáy Péter, a Kölcsey család leszármazottja tart előadást, majd Földesi Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) különgyűjteményi igazgatója beszél a Himnusz kéziratáról.
A 150 éves debreceni Csokonai Színházban Szentpéteri Csilla ad koncertet, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban az Alba Regia Táncegyüttes Mozdulatlan legendák című táncjátéka várja a közönséget.
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) ezen a napon kiállítja Szendrey Júlia vállkendőjét, emellett kamaratárlat nyílik az intézmény Petőfihez és Szendrey Júliához köthető relikviáiból, valamint a 19. század közepének női viselet-kiegészítéseiből.
Az OSZK épületét, a könyvtári gyűjteményeket és az olvasói termeket ingyenes körsétán tekinthetik meg az érdeklődők, Kölcsey titka – a Himnusz kultusza címmel Kulin Ferenc irodalomtörténész tart előadást a Magyarság Házában, míg Petőfi Sándor verseiből Mi lárma ez megént? címmel ad koncertet a Bob és Bobék Orchestra a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
Ljubljanában Orbán Viktor miniszterelnök és Miro Cerar szlovén kormányfő nyitja meg az új magyar kulturális intézetet, emellett mintegy 25 országban rendeznek magyar és külföldi előadók közreműködésével koncerteket, kiállításokat, filmvetítéseket és irodalmi programokat a Balassi Intézet szervezésében.
Az isztambuli intézetben Mácsai Pál és Bereményi Géza Azt meséld el, Pista! című művének török nyelvű kiadásával és közönségtalálkozóval ünnepelnek, Párizsban a magyarul tanuló diákoknak szépkiejtési versenyt rendeznek, Pekingben Petőfi Sándor és Weöres Sándor megzenésített versei hallhatók, Prágában a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mutatkozik be.
A bécsi Collegium Hungaricum (CH) rendezvényén Cseh Tamás dalai Novák János és Márta István tolmácsolásában szólalnak meg és bemutatják Szőcs Géza legújabb verseskötetét.
InfoRádió / MTI
Kölcsey Ferenc:
Kölcsey
(részlet)
Büszke magyar vagyok én, keleten nőtt törzsöke fámnak,
Nyúgoti ég forró kebelem nem tette hideggé;
Szép s nagy az, ami hevít; szerelemmel tölti be lelkem
Honni szokás és föld, örököm kard s ősi dicsőség.
Minisztériumi díjakat adtak át a magyar kultúra napja alkalmából
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a magyar kultúra napja alkalmából csütörtökön Budapesten átadta a Balassa Péter-, a Csokonai Vitéz Mihály-, a Közművelődési Minőség és Könyvtári Minőségi Díjakat, valamint a Minősített Közművelődési Intézmény és Minősített Könyvtár címeket.
Hoppál Péter a díjak átadása előtt emlékeztetett: 2015-ben hunyt el Hankiss Elemér, Karátson Gábor és Nemeskürty István, Juhász Ferenc, Fejes Endre, Papp Vera, Sinkó László, Erdélyi Zsuzsanna, Kóti Árpád, az idei év elején pedig Zsigmond Vilmos és Tőkés István. „A búcsú és fájdalom mellett joggal támadhat fel bennünk a büszke öntudat is: milyen szellemóriások élnek, alkotnak közöttünk, gyarapítják nemzeti és egyetemes kultúránkat” – méltatta a tavaly elhalálozott művészeket, alkotókat.
Az államtitkár emlékeztetett: Kölcsey Ferenc olyan korban alkotta meg a Himnuszt, amelyet kétszáz éve irányadónak tekintünk kultúrában, identitásban, öndefinícióban, és bár a mai korstílus nem kedvez a reformkori patetikus látásmódnak, azért újra és újra kitermelődnek nemzeti kultúránk új hősei.
Fiatal ünnep a magyar kultúra napja, hiszen a Himnusz születésének napját csak 1989 óta ünnepeljük. „A Himnusz éneklésével, szavalásával, olvasásával újra és újra hitet teszünk a Kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi és kulturális összetartozása, a magyar kultúra egysége és oszthatatlansága mellett” – hangsúlyozta.
Hoppál Péter szerint nem születési jog a műveltség és a kultúrához való hozzáférés, az állami szereplőknek azonban az a dolga, hogy mindenki számára lehetőséget biztosítsanak rá, és ezt a feladatot komolyan veszik – közölte.
„De a kultúra társadalmi szerepvállalása is ez: a kultúra felemel. Legyen katalizátor, indítsa be a pozitív változásokat, emelje föl az alacsonyabb társadalmi rétegbe tartozókat és erősítse meg a polgárságot, a társadalmi középréteget. És tartson meg bennünket” – fogalmazott az államtitkár.
Mint hozzátette, a kultúra szövetségi rendszer is: a nemzeti kultúrák nélkül nincs európai kultúra, de a nemzeti kultúra egyben tartja a magyarságot is.
A kormányzat büszke Budapestre, annak kulturális kisugárzására és nem véletlenül fejleszti a főváros kulturális intézményrendszerét – mondta el, hozzáfűzve azonban: magyar kultúra nincs a kis helyi közösségek és a vidék városainak munkája, kulturális élete, szellemi élete nélkül. Szükség van arra, hogy a fővároson kívül is olyan minőségi kulturális kínálat legyen, amely európai és világszínvonalon mérhető, ezért a célért a magyar kultúra napján díjazott személyek és intézmények rendkívül sokat tettek – hangsúlyozta Hoppál Péter.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere megbízásából Hoppál Péter és Závogyán Magdolna helyettes államtitkár Közművelődési Minőség Díjban részesítette a tatabányai AGORA Nonprofit Kft. – A Vértes Agoráját.
Minősített Közművelődési Intézmény címben részesült a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ, hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár, a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ, a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum, Könyvtár, a csömöri Petőfi Sándor Művelődési Ház, a pécsi Apáczai Óvoda és ÁMK Művelődési Ház, a fertőszentmiklósi Ifjúsági és Szabadidő Központ, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra, a mezőberényi Orlai Petrics Soma Kulturális Központ, a Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár – Petőfi Művelődési Központ és a debreceni VOKE Egyetértés Művelődési Központja.
Minősített Könyvtár címmel tüntették ki az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárat, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárat, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpontot, valamint a Mezőkovácsházi Városi Könyvtárat.
Balassa Péter-díjat vehetett át Szilágyi Zsófia tudománytörténész, Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapott Márkus Miklósné Natter-Nád Klára pedagógus, karnagy, zenei szakíró, Tündik Tamás általános iskolai tanár, a Hévízgyörki Asszonykórus Népművészeti Egyesület, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa Egyesület és a Sióagárdi Fecske Bábcsoport, Szilágyiné Bánfi Szilviát, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos kutatóját pedig Szinnyei József-díjjal jutalmazták.
hirado.hu
Szabó Lőrinc:
A sokféle hazáról
Barázdái úgy kanyarogtak
életem körül távoli
gyűrűkben, mint egy óriás agy
fekete tekervényei;
feketén dolgozott köröttem,
hogy legyen arany és gyümölcs:
egyik hazám fekete volt: a
föld volt ő, a fekete föld.
A másik előttem s mögöttem
eltorlaszolta a halált
és ellenséggel és baráttal
az éltető jelenbe zárt,
megfoghatatlan és fehér volt
és átlátszó, mint az üveg:
második hazám az idő volt
és amit adott, a szerep.
És hazám volt a szó, s hazám volt
a nép, mely magyarul beszél,
a nép, az óriási állat,
mely e fekete földön él;
amit mondtam, a nyelvén mondtam,
erőm az ő ereje lett,
sorsát magamba épitettem,
sorsa magába épitett.
S így, meghalva s újjászületve
gőgön és alázaton át
találtam meg végül az élő,
igazi, állati hazát:
a test az igazi közösség,
az idő piros földje ő,
piros húsunkban él az ország,
piros vérünkben a jövő.
Krúdy Gyula:
Felhő
Egy régi ellenség ment el kiskertünk alatt, és a sövény mellől reánk öltötte nyelvét. Csúfolódva, megvetéssel nézett végig bazsalikumvirágainkon, levenduláinkon, vadkörtefáinkon, kis, magyar kertünkön. A háztetőinken lakó gólyamadár, az ereszünk alatt csicsergő fecske, a vízmerítő lányok dalolása a folyóparton már századok óta nem tetszik régi ellenségünknek. Őt germanizálásnak hívják, és a héten a jelenlegi kultuszminiszter írásbeli dolgozatban, bécsi hírlapban szerelmet vallott a német nyelvnek. A cikkecskét némelyek fejcsóválva olvasták, mások kézlegyintéssel elintézték. Egyesek elgondolkoztak: miért tér vissza mindig ez idegen, e furcsa felhő napsugáros halmaink felé? Jön nyugatról, már századok óta ismeri az útját, garabonciás diák előzi meg jövetelét, és a garabonciás néha egy jóindulatú, nagy elméjű király kalapját, máskor egy professzorból lett miniszter szárnyas kabátját ölti fel.
*
Semmink sincs – csak múltunk van, és múltunkban gyönyörűen zengő nyelvünk. Bár nem beszélünk manapság az Árpádok nyelvén, de megértenénk, megéreznénk egymást, ha egy lovas vitéz életre ébredne a nyírségi homokbuckák alatt, régi sírjában. Tudnánk felelni Mátyás királynak, ha halottaiból felébredve az utat tudakolná Buda felé. A Rákóczi korabeli kurucokkal elmulatozhatnánk, ha egy hegyaljai pincében kilépnének a falból.
Kis forrásból eredő folyó a nyelvünk, táltosok és hittérítők, a Don mellől jött harcos keleti fejedelmek és furulyázó pásztornépek szavaiból keletkezett. Szerelmes költők és névtelen történetírók tollán és lantján át jöttek az új magyar szavak, mint korai ősszel elszállnak a virágok pelyhei a hegytetőkről, elgurul az őserdei makk, útra kél a pókháló. Az első költők leszedegették a süvegjük mellől a pókhálót, és szép magyar szavakat szőttek a puszták felett lebegő virágpelyhekből. A névtelen jegyzők a tölgyfák lehullott gyümölcsét szedegették össze.
Fegyverkovácsok munkája közben, harci mének legeltetése alatt, a holdfénynél éneklő pogány asszonyok dalolásából született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdő ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belőlük. A Tiszán, sötét éjjelen, egy andalgó halászlegény meglepett szívéből pattant fel egy új szerelmes szó, mint a hóvirág. És az Árpád-királyok sírboltjaira új magyar szavakat véstek. Az igricek nyelve sok viszontagságon ment keresztül, amíg mai ékességeihez jutott.
Horatius és Ovidius nemegyszer ott állottak a kádnál, amelyben a szőlőt és az új nótát taposta a fehér lábú menyecske; a papok, a mindenkori nevelőmesterek latinul gondolkoztak, és gondolkoztattak, amíg Pázmány Péter tollat vett kezébe, és a legtökéletesebb magyar mondatokat papirosra vetette.
Száguldó sztambuli lovashadak paripáiról lehullott egy boglár vagy egy ékítmény, amelyet magyar leány megtalált, és hivalkodva a keblére tűzött; a török hódoltság alatt nemcsak lapos fejű, kisázsiai gyerekek születtek a magyar síkságokon, de az Ezeregyéjszaka meséinek a nyelvéből is itt maradt egy csomó szó, mint az Alföld felett elvonuló vándormadarak lehullott, színes tolla.
Az aranyliliomos királyok alatt Toldi Miklós katonapajtásai Nápolyból új csókok és új szerelmek emlékein kívül bizonyosan olyan szavakat is hoztak magukkal, amelyeket a csábos nápolyi delnő gyümölcsnedves ajkáról tanultak; Lajos király szerette a kobzosokat udvarában, amely megbízhatatlan népségről tudnivaló, hogy sűrűn változtatja szívének királynőit, és új hódoltságában, friss tébolyában a legcsodálatosabb jelzőket és álmokat foglalja magában. (És a visegrádi és budai úrnők már akkor is azt pártfogolták, aki a legszebben hazudott nekik. Tudom, mert egy rokonom katona volt itt, és életét abból tengette, hogy a békében a nők ruháját dicsérte.)
A Jagellók jártak a krakkói harangtorony alá imádkozni vagy kockázni lengyel atyafiakhoz, és Zsigmond nem mindig játszott szerencsével, hisz elnyert aranyaiért annyira haragudott, hogy a francia herceg az aranyakat a cselédség közé szórta, de a lengyel nők mindig tanították valamire a budai leventéket; itt már nyugati pipere járta akkoriban is, léhűtő lovagok hoztak új szerelmet, új dalt, új világnézetet a lengyel várkastélyokba; egy sóhajtás vagy egy szó ott maradt a magyar vitéz szívében, mint a kendőt lengetik egy vár erkélyéről.
(Mindez Nagy-Magyarországra vonatkozik, Erdélyben, a hegyláncon túl, tisztult, finomodott ezalatt a magyar nyelv; kár, hogy a fejedelmek csak az ebédelésükkel törődtek, a nyelvújító fantáziák a szakácskodás és a konyha körül lebegtek, új ételfogásokat és új neveket találván fel. Míg lenn a székelység, mint egy kis elzárt mesebeli ország, féltő gonddal, rajongással őrködött ősi nyelvére, múltjára; ide nem jutottak el az új szavak.)
A magyar nyelv a Tiszához hasonló kanyarulatokkal vándorolt útján. Növekedett, szélesedett, gyarapodott. Kis mécsek égtek, amelyek világánál költők hajoltak a pergamen fölé, és ötvösök módjára csiszolták a nyelv ékköveit. Tudósok, írók támadtak, és a kolostor nyárfasorában hátrafont kézzel sétálgató tudós szerzetes már nem gondolkozik Tacitus nyelvén.
Még egy nagy megpróbáltatáson megy át a nemzeti nyelv. Egy ízletes és jószívű királynő, a felejthetetlen Mária Terézia jó asszonyos mosolygása csalogatja Bécs felé a magyar leventéket. És íme, váratlan csoda történik. A szerelmes testőrök, akik mind szívesen ontották volna életük vérét a fehér nyakú királynőért, nagyszerű, szárnyaló és rajongó magyar irodalmat kezdenek, ahelyett hogy elnémetesednének. A történelem legjobb gazdasszonya, Mária Terézia hiába gondoskodik személyesen hű testőrei kosztjáról, ellátásáról és orvosságáról, Bessenyei meg társai titkon magyar könyveket írnak, és éjszaka egymásnak olvassák fel a még tintás árkusokat. A „Farkas” fogadóban búsuló kurtanemest az elővárosból kegyesen színe elé bocsátja a királynő, de a szittya egyetlen új szót sem tanult meg Bécsben… Aztán József is csalódott. Messze, kelet felé, a nyírségi mocsarak közepéről már készülődik nagy útjára a peleskei jegyző. Kármán József már losonci kisdiák, és irodalmi terveken töri a fejét a régi temetőben – ahová később meghalni visszatér. Csokonait kicsapják a kollégiumból, és a verőfényes dunántúli dombok felé ballag vándorbotjával. Kölcsey és Kazinczy naphosszant írják leveleiket barátaikhoz…
Még egyet, még kettőt kellett csak aludni, hogy egy szalontai parasztfiú megtanulja a betűvetést. És a Kunságban egy éjszaka üstökös álljon meg a mészárosék háza felett, midőn Petrovicsné született Hruz Mária vajúdott a szalmafedél alatt.
*
A mesebeli árva gyermek a magyar nyelv. Még az ág is húzza.
Pedig gyönyörű tartományai vannak. A legszebb országon húzódnak folyamai. A vadmadarak, csillagos égboltozat alatt lakó pásztorok és rajongó költők vigyáztak ez árva gyermek lépéseire, amíg járni tanult. Néha eldugdosták, mint a bujdosó kurucot vagy honvédet. Szőlőhegyek borházaiban, kollégiumok üres padlásain, a bedőlt pusztai kutak felett szárnyaló szél zúgásában élt. Tompa Mihály hallgatja a folyón mosó menyecskék felgyűrt ruhája felől a nép dalait. A Vahotték kertjében az árvalányhaj alatt meghúzódik. De lakott a gályákon is, evezőpadhoz láncolt prédikátorok bús lelkében. Bujdosott Caraffa elől a bányavárosokban, a Bükk rengetegében, a kék szemű, álmodozó regényíró reménységében, az Újépület celláiban… Az árva gyermek felnövekedett, megerősödött, királyfi lett belőle, mint a mesében. A legszebb ruhája van, egy nagy tehetségű irodalom hordja a kincstárába a bányák és fantáziák mélyéről az ékköveket, az új magyar szavakat, fogalmakat. És most újra a gazdagodás útján van. A háborúnak temérdek új szót, érzést, gondolatot köszönhet majd az irodalom. Eddig csak a salak, a halpénz, a békalencse vetődött fel a folyam felszínére. (Itt-ott úszik egy különös virág, a messziségben növekedő új nagy fának tavaszi virága.) Nem kell bántani drága, árva gyermekből királyfivá növekedett magyar nyelvünket. Őt már senki se veheti el tőlünk. Amint a múltunk, a legsajátosabb nemzeti múltunk is a miénk marad, bármi történjék.
(1915)
(Címkép forrása: siofokportal.com)
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
