A luftballont akkortájt nem ismertük,
még híre-hamva sem volt a falunkban,
az embereknek könnyű volt a lelkük,
s én ezerféle játékot is tudtam,
az iskoláskönyv se jelentett gondot,
csak pár óra volt az a nagy kötöttség,
de végigjártam, mint apám a frontot,
az apró könyvtár szinte minden könyvét,
a könyveket, a játékot is áldom,
azóta olyan pille öröm nincs még,
egy óriási ablak nyílt a tájon,
és levette a zárt világ bilincsét,
s mint minden télen, disznóölés táján,
már jó előre vártam a kalandra,
hogy nekem adják, s átöblítve várt rám
a belső részek hólyagos darabja,
és fújtam-fújtam, illesztve a számhoz,
a máshoz szokott gömbölyöcske csücskét,
míg labda-nagy lett, kész a hurkoláshoz,
s a társaimat ette az irigység,
nem szállt magasra, mégis csudaság volt,
szál madzagon himbáltam rá a szélre,
a jókedvem, mint szítt hasábfa, lángolt,
és karikákat nevetett az égre,
ma úgy gondolok vissza az egészre,
hogy az időm még játszani is rá ért,
és azt a lufit, bármi csenevészke,
nem adnám semmi gázzal telt csodáért.
Legutóbbi módosítás: 2016.01.28. @ 10:12 :: Böröczki Mihály - Mityka
