Avi Ben Giora. : Egy üveg Szamorodni

 

 

Nehezen lehet feldolgozni egy olyan személy halálát, aki a legközelebb áll hozzánk. Egy szülő vagy testvér elvesztése nagyon fájó tud lenni. Pláne ha halála után derül fény hosszú évekig „tabu témaként” kezelt történésekre.

Zsófi szülei rögtön születése után pár évvel külön váltak. Anyja fiatalon ment férjhez és rögtön gyereket akart, a férje nem akarta még a gyereket. Pályája kezdetén állt, és először karriert szeretett volna. Tervező mérnök volt, és pont azokban az időkben kezdett ismert, keresett lenni. Nem az anyagiak miatt nem akart gyereket, hiszen eléggé jómódúak voltak, dacára annak, hogy a háborút követően sok mindenüket államosították. Ám azt, ami az ember fejében van, az elvehetetlen tőke marad, legyen bármilyen rendszer, azt akarta előbb kamatoztatni.

Zsófi anyjának a szülei iparosok voltak. Fodrászatuk volt Budapest belvárosában. A háború befejezésével a nagyapa minden ingóságát az üzlet újraindításába fektette, álmában nem gondolt arra, hogy ezt valaha is elvehetik. Pedig az államosítás során mindenét elvették. Nem is élte túl. Szintén fodrász fia kénytelen volt apja egykori üzletben alkalmazottként dolgozni. Ő tartotta el szinte az egész családot. Később aztán ő lett az üzletvezető, mert nagyon értette a szakmáját. Még a vezető elvtársak feleségei is hozzá jártak, és noha nem volt akkoriban bevett szokás a „borravaló”, jócskán kapott tőlük. Sokszor került emiatt bajba, de pont a vezetők feleségei mentették meg mindig.

— Mit akarnak ettől az embertől? — kérdezték sok esetben, amikor vizsgálatokat indítottak ellene. — Talán le akarják vágatni a kezét? Nincs egész Budapesten még egy olyan fodrász, mint ő.

Pedig nem volt egy szerencsés típus. Az ötvenes években nem akart disszidálni, bár lett volna hová. Éveket töltött kint a háború előtt Párizsban, kitűnően beszélt franciául, de ennek ellenére — noha biztos állásra hívták — nem hagyta el Budapestet. Az egyszem lánya is ennek lett áldozata. Megkapta a spanyolnáthát, és pénz, kapcsolat sem ért semmit a kór ellen. Alig volt húsz éves. Apja szinte pillanatok alatt öregedett meg, de folytatta a munkáját, hiszen az egész család apraja, nagyja az ő pénzéből élt.

Zsófi anyja a házassága előtt egyetemre járt. Tanárnő szeretett volna lenni, de a házasságkötésük után otthagyta az egyetemet. Férje családja is sokat vesztett a háborúban, építész apósa azonban hamar feltalálta magát. A nagy sajáttervezésű ház megmaradt, mert a népes családot nem tudták hová kitelepíteni. Mivel még a háború előttről sokan ismerték, és vele építették meg otthonaikat, hamar talált munkát. Igaz, nem lehetett önálló, ám megrendelésekből nem volt hiány. Csupán egy nagy baj volt, az építőanyag hiány. Kitalálta, hogy a romos házakat, amiket már nem lehetett renoválni, szinte fillérekért megvette, bontásra. A használható téglákat meg jó áron eladta azoknak, akik új házat építettek. Noha ez akkoriban büntetendő cselekedetnek számított, nem került bajba. Megrendelői közt sok vezető pozícióban levő „elvtárs” volt, éppen ezért szemet hunytak felette. Fiából is építészt nevelt. Házasságuk előtt fejezte be az egyetemet és apja révén helyezkedett el.

Persze nem voltak túlzottan oda a hirtelen násznak. A hamarosan bekövetkezett válás után a kapcsolatuk csak odáig tartott, hogy Zsófi havonta egy vagy két napot apjánál töltött, de mikor már tizennyolc éves lett a kislány, még ezekről is lemondott. Nem akarta fizetni Zsófi egyetemi tanulmányait, pedig erről megállapodtak. Persze nem volt írásba foglalva semmi, éppen ezért feleslegesnek tűnt a további huzavona. Új házasságából két gyereke is született, inkább ezek jövőjével foglalkozott.

Zsófit főleg a nagyszülei nevelték. Anyja, mint irodai alkalmazott kereste a pénzét, sok ideje nem jutott Zsófira. Aztán egy nap bemutatta az új férjjelöltet. Zsófi már nagylány volt, akkor múlt tizennyolc éves. Nem nagyon örült az új papának, de a nagyszülei sem. Nem azzal volt gondjuk, hogy egyszerű ember lett lányuk választottja, akinek semmije sincs, még lakása sem, hanem az, hogy ha eddig nem ment férjhez, miért lett egyszerre ennyire sürgős. Persze hamarosan ez is kiderült. Teherbe esett, de a gyerek elvetélt a negyedik hónapban. Az új férj meg közös gyereket szeretett volna. Időközben a családjával annyira elmérgesedett Zsófi anyjának a viszonya, hogy elköltözött egy lakótelepre, ahol sikerült szereznie egy saját lakást.

Zsófi maradt a nagyszüleivel. Az iskola befejezése után a tanult szakmájában, mint fizikoterapeuta kezdett dolgozni. Pár évre rá kiderült, hogy a nagymama sajnos gyógyíthatatlan. Hiába vitték egyik orvostól a másikig, nem tudták megmenteni. Testvére, a fodrász ismeretsége sem tudott kórházi ágyat szerezni, pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna erre. A nagyapa persze szintén kórházba került. Szinte egyszerre haltak meg, alig egy nap különbséggel. Együtt temették el őket.

Ezután kezdődött igazán egy olyan harc, ami később felborította Zsófi életét. A fodrász nagybácsit nem tudta volna egyedül ellátni, ezért összeült a családi tanács, döntöttek, hogy Zsófi átköltözik az anyja lakásába, az anyja meg visszaköltözik, és vállalja a nagybácsi ellátását.

Kezdetben semmi gond nem volt, amíg Zsófi mostohaapja nem követelt új szerződést. Azt szerette volna, ha a kisöreg az ő nevére íratja a lakást az eltartás fejében. Erre nem volt hajlandó, mondván a testvérének megígérte, ha ő is meghal, az egyetlen örökösre, Zsófira marad a ház.

Zsófi alig egy évre rá, hogy eltemette a nagyszüleit, férjhez ment külföldre. Nem sikerült legális úton, kénytelen volt illegálisan elhagyni az országot. Öt évnek kellett eltelnie, mire újra visszamehetett látogatóba. Előtte egy ével született meg a kislánya. Anyja ugyan szeretett volna kiutazni hozzá, de belátta, hogy ez lehetetlen, mivel a kisöreget nem hagyhatta a férjére. Abból csak katasztrófa lett volna. A lányát csalta vissza Magyarországra.

Zsófi és a családja kalandos körülmények után kaptak beutazási engedélyt. Három hét után pont újév előtt a mostohaapa szinte kidobta őket a lakásból. A nagybácsi ekkor már öreg is volt, na meg szenilis is, nem sokat törődött már azzal, mi is folyik körülötte. Zsófi anyja nem próbálkozott kikérni magának, hogy ez még az ő lakása és ne rendelkezzen benne. Csupán arra tudta rábeszélni a lányát, hogy ne oda menjenek vissza, hanem a szomszédos Ausztriába, hogy többször tudja látni az unokáját.

Hiába kerültek közelebb, főleg Zsófi járt haza a gyerekkel. Nem voltak vitamentesek ezek a találkozások. A mostohaapa, miután meghalt a fodrász nagybácsi, el szerette volna adni a házat. Persze a felesége egy ideig ellenezte ezt, mondván, nem akarja, hogy az unokája ne élvezhesse majd a házat. Csűrte csavarta a férj, hogy majd az új házat eleve az unoka nevére íratják, Zsófi anyja hajthatatlan volt. Nem akarta feladni a valamikori gyerekkorát. Mikor már annyira beteg lett, hogy ellátásra szorult, még akkor sem fordult ügyvédhez, írásba foglaltatni, hogy az egyetlen örököse a lánya, Zsófi. Halála előtt úgy egyezett meg a férjével és lányával, hogy adják el a házat, abból vegyen a férj magának egy kis lakást, a maradék összeget adja oda az ingóságokkal együtt Zsófinak.

 A temetés után, amit a mostoha apa rendezett, Zsófi nemigen akart újra a lakásba menni. Ám nem volt más választása. Meg kellett beszélnie részleteket a mostoha papával. Az ő részéről nem maradt senki hozzátartozó. A mostoha papa testvére, noha soha sem voltak jó viszonyban hirtelen megjelent. Ő akarta átvenni a ház értékesítését. Zsófinak még ez ellen sem lett volna kifogása, pedig koszos terv volt. Ő is kiakart szakítani ebből a pénzből, hogy a régi szerzeményét renováltassa Szentedrén. Átadták az egészet ügyvédnek, de az sem tudott egyességre jutni a felek közt. Zsófi ragaszkodott anyja végakaratához, hogy a nagyobb rész őt illeti és nem az özvegy férjet. Az ügyvédje is ezt szerette volna elérni, ám a törvények és jogszabályok ezt nem tették lehetővé. A férjnek joga volt rendelkezni az ingatlannal, mivel írásos végrendelet nem maradt az örökhagyó után. Felajánlott egy összeget az özvegy férjnek Zsófi nevében, hogy ennek fejiben nem tart fent további igényt Zsófival szemben. Lemond minden másról. Ám a mostoha papa testvére kötötte az ebet a karóhoz.

— Nem mondunk le semmiről sem!— mondta a sokadik egyeztetés után. Nevetséges az az összeg amit a bátyámnak felajánlottak. A lakás tényleges értéke jóval több. A piaci érték felét akarjuk megváltás képpen. Illetve ha nem sikerül megegyezni akkor az eladás után járó pénz felit akarjuk.

Hiába tudta bizonyítani Zsófi, hogy az özvegy szinte semmit sem vitt bele a házasságába. Nem volt semmilye, és a ház — ha még eltartási szerződés révén jutottak is hozzá — családi eredetű, tehát a nagyobbik hányad az elhalálozott gyermekét illeti. Már lassan másfél éve tartott a nagy egyezkedés, amikor kiderült, hogy az özvegy férj is gyógyíthatatlan beteg és hónapjai vannak hátra. Egy szinte utolsó beszélgetés során Zsófi azt mondta neki:

— Anyám úgy látszik megátkozott halálában, hogy ha nem akarsz megegyezni velem, akkor nem lesz semmi sem a tiéd.

— Mit érdekel most már — volt a lakonikus válasz. — Gondolod, a testvéreimmel könnyebb lesz megegyezned? Már réges-rég nem leszek, te még akkor sem fogsz kapni egy fillért sem. Sohasem lesz sem a tiéd, sem a gyerekedé. Ebben az én munkám van benne. Én szenvedtem éppen eleget a vén szeszkazán fodrász eltartott mellett. Az én pénzemet itta nem a tiédet.

— Tudod mit? Téged úgy is elvisz nemsokára az ördög. Én meg sohasem fogok megegyezni a becses húgoddal és a pereputtyoddal. Dőljön össze ez az egész ház, de akkor sem lesz az övék.

Zsófit még a temetésre sem hívta el a kedves húg. A lakás zárját törvénytelenül kicseréltette, és az ingóságok javarészét kivitte onnét. Hiába fordult Zsófi bírósághoz, azok már semmit sem tudtak tenni. Ami mozdítható volt azt elvitte. Ezek közt volt egy üveg hatvanas évjáratú valódi Tokaji Szamorodni. Még az öregnek vehette a testvére. Persze, hogy ezt is elvitte.

A bíróság Zsófi kérésére átvette az ingatlan értékesítésének procedúráját. Pár hónap alatt találtak is vevőt. Áron alul kelt el, de mindegyik fél örült, hogy végre megszabadult a másiktól. A pénz átvétele után pár héttel Zsófit a rendőrség kereste meg külföldön. A húgot holtan találták meg a lakásában. Persze a hatóságok azonnal gyilkosságra gyanakodtak, és ezen belül nem zárták ki, hogy esetleg a másik örökös keze benne van. Az áldozat mellett egy üveg 1960-as évjáratú Tokaji Szamorodni-t találtak. Az üveg tartalmának több mint a fele hiányzott. A vizsgálat megállapította, hogy az ital mérgezve volt nagymennyiségű altatóval.

Zsófi megdönthetetlen alibit tudott bizonyítani az ügyvédje és a külhoni rendőrség által, el is ejtették az összes vádat ellene. A későbbi nyomozás nagy valóséggel megállapította, hogy az üvegbe a mérget a volt testvér keverhette bele, még akkor, amikor a fodrász nagybácsi élt. Öt szerette volna kivonni az élők sorából, hogy a házat értékesíteni tudja.

A húg által megörökölt összeget Zsófi nem perelte vissza. Esélye nem lett volna rá, hiszen a testvérek, mint a keselyük, már sorban álltak a maradék koncért.

— Öljétek meg egymást — gondolta magában —, de nélkülem.

 

Legutóbbi módosítás: 2016.01.16. @ 17:10 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 457 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen. "Adminguru: Panteonba helyezve, elment 2021. június 8.-án! Részvétünk a hozzátartozóknak!"