Várok… Tompa félsz a lelkem,
nyolc hónap hold-álma feszít.
Testem torzó s készületlen,
mit ró rám a kilencedik?
Ketten vagyok, hisz megestem,
vénleányként… Negyven előtt.
Arcomra – hullt szégyenemben,
pofoztatnék pipacsmezőt!
Mellem kinyúlt bábaszövet,
könnyekkel telt konyha-zacskó,
minek tápláljam kölykömet?
Fattyú lesz, koszos csavargó!
… Betértem a szokott fröccsre,
délutánt búsult a műszak,
s egy „lakatosmegazöccse”
pult mellől leszólítottak.
Töltögettünk bort és időt –
egyikünk sem költő-filosz,
fojtott vágyam lett növekvőbb,
s feledtem, mi jó és mi rossz.
Éjfél után pezsgő, konyak,
sramli-tánc: a könnyű vesztem,
zúgó fej s meredt „hattyúnyak” –
kocsmapincében ébredtem.
Úgy hevertem, mint a cédák?
Vállam rázta kulcsos pincér,
sejtettem, testem mit élt át,
lábam közt járt két hős – sintér.
De a cechet kifizették,
ködlik előttem a mámor,
belém hajszolták az estét,
s felszívódtak, mint a kámfor.
…Gályázom egy gépüzemben,
megtűrt fogyatékos vagyok.
Gaia-rab – hisz nincs véletlen,
esztergánál is hallgatok.
Paptól fohászt sohse kértem,
születni vagy elmúlni – Jó.
Forgács lenni csillagfényben:
több mint fémes emulzió!
Kit sújt az Ég s kit hogy’ áld meg?
Kérdezz Nőt – szép orchideát!
Sorsmalmunk terhe, mit Ránk tett –
könnyelmű vagy torz ideánk!
Legutóbbi módosítás: 2015.02.22. @ 17:41 :: Pásztor Attila - Atyla
