Útonálló

 

A főváros éjszaka a legszebb. Mikor az ember Pesten, a Duna partján sétál és látja szemben kivilágítva a Budai Várat, a Mátyás templomot, a Halászbástyát, boldog, hogy itt élhet. Nincs a nyüzsgő tömeg, a zajos forgalom, meghitt, szerethető a város.

A kissé kapatos férfit azonban egyáltalán nem nyűgözte le a látnivaló, mikor éjszaka, gyalogosan vágott neki a hazafelé vezető útnak. Leginkább arra koncentrált, hogy egyensúlyát megtartva, minél gyorsabban haladjon. Felesége már biztosan várja. Névnapi bulit tartottak a haverokkal. Nők nem jöhettek, elrontották volna az egészet. Ő is természetesnek tartotta, ha felesége barátnőivel kapcsolódott ki néha.

Hó vége lévén, pénztárcája sajnos kiürült. A Lánchídhoz érve számolgatta a távolságot, ha átér a Duna túlsó partjára, már csak két buszmegállónyit kell talpalnia és végre otthon lesz. Fáradtan botorkált tehát tovább.

A híd közepéhez ért, mikor teljesen váratlanul erős ütést érzett az arcában. Hirtelen elborította a fájdalom. Ugyanakkor a semmiből egy sötét alak termett előtte és rádörrent:

— Ide a pénzt, vagy szétverem a fejed.

Nem tudott rögtön magához térni, orrából eleredt a vér. Az erős fájdalomtól viszont egészen kijózanodott, s dühbe gurult.

— Te hülye állat! Szerinted itt gyalogolnék éjszaka, részegen, ha lenne pénzem taxira?

A támadó meglepődött ettől a reakciótól, ugyanakkor el is gondolkozott, már amennyire alig használt agytekervényei ezt lehetővé tették. Igaza van ennek az embernek, teljesen világos, amit mond.

— Tényleg. Ne haragudj! — próbálta békíteni.

— Majdnem eltörted az orromat — rivallt rá a sértett.

— Bocs, kérsz papírzsebit? — vett elő egy alig használtat.

— Menj a francba! — hárította el a figyelmességet az éjszakai vándor, majd orrát tapogatva, sziszegve, elgyötörten a fájdalomtól tovább indult.

„Már az útonállás sem a régi” — gondolkodott el a rosszarcú figura. Apja idejében még jól éltek belőle. „Hol vannak a boldog gyermekévek!” — merengett.

Egyik nap egy középkorú hölgy jött későn este errefelé. Nőket sohasem ütne meg, nem úgy nevelték. Finoman megszólította:

— Ide a lóvét, kisanyám! — de a nő, ahelyett, hogy megijedt volna, gorombán rátámadt.

— Egész nap dolgozom, honnan lenne pénzem? Egy pár befizetetlen csekk van nálam, abból adhatok.

Aztán megenyhült, sírva elmesélte milyen rossz napja volt. Nem tudott bérletet venni, persze elkapták az ellenőrök. Munkahelyén bármelyik pillanatban felmondhatnak. Esténként másodállást vállal, de ez sem elég, maholnap már nem tudja, miből vesz egyáltalán kenyeret. Gondolta gyalogol egy kicsit, levezeti a gondok okozta feszültséget, erre még meg is támadják. Elege van.

Megsajnálta az agyonhajszolt nőt, ötezer forintot adott neki vigasztalásképpen. Ha ez így megy tovább, valami biztosabb jövedelem után kell néznie. Lassan már nincs kit kirabolni és a megromlott közbiztonság miatt veszélyes éjjel az utcán lenni.

 

 

 

 

 

Szerző Magyar Eszter 41 írás
Szeretnék bemutatkozni, Magyar Eszter vagyok. Az íráshoz való vonzódásom elég régre nyúlik vissza, az iskolában, a matematika mellett a magyar nyelv és irodalom volt a kedvenc tantárgyam. Tinédzserként, a „mi szeretnék lenni” listán újságíró is szerepelt, a piaci kofa, hegedű művész, ápolónő, nyomozó, házvezetőnő mellett. Ebből az időszakból versek és egy négy felvonásos színdarab, melynek végére mindenki meghal, maradhatott volna fenn, azonban sok más halhatatlannal együtt ezek a művek is eltűntek. Fiatalon férjhez mentem, gyerekeim születtek, a munka, a háztartás mellett ekkor már az olvasásra sem nagyon maradt időm. Mikor már harmadik gyermekem is átlépett a tinédzserkor második felébe, egy baráti levelezés nyomán kezdtem újra írással foglalkozni. Mindez 2007-ben történt, három évvel később pedig már önálló kötetet jelentettünk meg, melyben idősebbik fiam két alkotása is szerepelt. Nyitott szemmel járok a világban, szeretem az embereket, érdekel a sorsuk. Sokszor vadidegenek megszólítanak, illetve az utcán, bárhol, bármikor könnyen teremtek kapcsolatot, pillanatok alatt együtt nevetek, vagy szomorkodom embertársaimmal. Érzéseimet, gondolataimat, a körülöttem lévő világról szóló véleményemet kis történetekbe foglalva osztom meg olvasóimmal.

17 Komment

  1. Kedves Eszter! Nem irtam hogy nem tetszett. A masik, ha valakit orrba vagnak akkor nem utana toppan elebe a rablo.Kiszurtem a lenyeget emiatt ne aggodj. Az iras megitelese egyszer lehet szubjektiv, es egyszer szakmai. A szubjektivet, en hanyagoltam, mert az emocio. Gratulalok a konyvedhez, de ugy nez ki , en mas konyveket olvasok. Orulok, hogy teged mar felfedeztek, hacsak nem magankiadasban tortent az eset. 🙂

  2. Kedves Tamás!
    Egy írás megítélése mindig szubjektív!!! Sajnálom, ha nem tetszett. Hozzászólásodból egyértelműen kiderül, hogy nem sikerült kiszűrnöd a lényeget belőle. Amúgy valóban nem szokásom az útonállás, de igazából nem is arról szól a történet, hanem valóban egy mai “életkép”.
    Sokan olvasták, könyvemben is megjelent, eddig mindenki megértette. Köszönöm, hogy olvastál és hozzászólásoddal próbáltál segíteni. Sok szeretettel Eszter

  3. Kedves Tamás, ellent kell mondanom.
    A sötétben miért nem teremhetett előtte bárki, akit csak az ütés után vett észre az illuminált botorkáló? A támadó esetleg jobban látott, konstatálta a kiszemelt áldozat állapotát.

    Mellesleg az sem volt életszerű, pláne nem tipikus, hogy én (béna lábbal) egy besurranót úgy penderítettem ki az előszobába, hogy majdnem elvágódott, még arra is volt időm, hogy bevágjam utána a belső ajtót és ráfordítsam a kulcsot. Az igaz, hogy utána leroskadtam egy székre és fél óráig remegtem, de ez megtörtént.
    A gazemberek nem mindig kiszámíthatóan viselkednek.

  4. Kedves Eszter, kerlek engedj meg nehany kritikai.megjegyzest. Az irasod bevezetese, jo hisz hangulati elemekkel vezeted be. Elandalitod az olvasot. A cselekmeny rejtoi fordulatokat tartalmaz. Ez nem baj, hisz Rejto zsenialisan hasznalta a nyelvunket. A kritika a kovetkezo. Baj az, hogy nem eletszeru. (Nyilvan keveset, vagy csak alig-alig raboltal ki embereket 🙂 )Tehat, a hid kozepen senki nem rabol, mert nincs menekulesi ut. A masik, ” A híd közepéhez ért, mikor teljesen
    váratlanul erős ütést érzett az arcában.
    Hirtelen elborította a fájdalom. Ugyanakkor a
    semmiből egy sötét alak termett előtte és
    rádörrent”, ez igy semmikeppen sem jo. Elobb kellett felbukkani a rablonak. Arrol nem beszelve, hogy hatulrol szoktak ezt a projektet intezni. 🙂 ! A parbeszed bar jo, arnyaltan fogalmazva sem tipikus.
    De, hagyjuk ezt. A novellad biztato a jovore nezve. Talan az kellene, hogy egy kulso (tehat nem rokon, nem barat) elolvassa, es kritikaval illesse. Jelzem olvastam az Emberseg 1962 cikkedet is, tehat valamennyire ralatok az irasodra.
    Tamás

Hagyj üzenetet