De enged majd e fagy még…
Almát szüretel a sajgó élet.
Emléked létráját ághoz emelem,
s míg pirosan izzik a tört lélek,
fáj az aláhullott szerelem.
Űr-sötét, fagyos az ősz bennem,
bár szikrát szór az égi Fénykirály…
Mosolygó gyümölcsben nem lelem
arcod tiszta mását. A múlt kiváj,
gyors patak görget apró köveket,
s borostyánba dermedt kéklő mozdulat
a légen átzúgva ejt sebet.
De enged majd e fagy még, s itt maraszt’,
ha küld az Ég egy Angyalt, ki új utat
tör, s az ágon új reményt fakaszt.
2014. szeptember 10.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Kis István Mihály
