Hónap: 2015 február

Maradhattál volna az a szüntelen vágyott, bokámtól az ég felé szivárgó,a bűneink közepébe belesúgott, maradhattál volna, maradhattál volna az engem megillető,szűkülő szememben fellobbantott,a sarkában hangtalanul különcködő,maradhattál volna, maradhattál volna a háború előtti,a mellemen tompám felreszkető,az a  befejezetlen irgalom-úti,maradhattál volna, maradhattál [… Tovább]

Még húsz perc, hogy elkönyveljem magányomat már… Múlását számolnom, mint lépteimet, kár. Belép a csend… lelkem üres, szívem megáll. Csak bőröm lélegzik, a menekülési határ. Belőlem… És végül úgy töri át a felületet csontjaimmal bánatom, hogy több sebből kezd folydogálni [… Tovább]

  Hol volt, hol nem volt, volt egyszer, Nem, nem, elkezdem még egyszer. Hol volt, vagy hol van, nem tudom. Tán, mint a követ félúton Elveszett, nyoma sem maradt? Beszélek tücsköt-bogarat! Hiszen itt van ni, mutatom, Itt hempereg az ujjamon. [… Tovább]

…     Konok vagy, önmagaddal is feleselsz.Csendízű hajnalaidbanromokban a simogatás.Összegyűjtögeted álmaid,kibontott hajadban sistereg a változás.   Sorsod tengelye régóta recseg.   Azt hiszed a szótlanság mindent megold.Gondolataid összeválogatod, rendületlenül keresed a választ.Hömpölygő félelmed az elmúlásról tanul,csupasz arcodon megszületik a fájdalom. [… Tovább]

Bárhol vagyok, a hiányom veszem észre – ez némi ijedelem, mi nem teszi lehetővé, hogy ott legyek, ahol vagyok – ez nem azt jelenti, mintha valahol másutt volnék – de ott alig, amit majd megbánok, mert végül is hiányzom – [… Tovább]

  áldassék az ásatás a fantáziával kitöltött múlt a velociraptorok a dinoszauruszok megkövült nyoma áldassék a sikeres üldözés és menekülés minden elmúlt véres pillanat s áldassék a győztes faj az emlősök sora és áldassék a zsákmányban és áldozatban önmagára ismerő [… Tovább]

Fotó: Mánfai György időtlen idők óta ismerlek –                az özönvíz előtti múltat             visszahozni lehetetlen                     mióta nem vagy nekemhétmérföldes [… Tovább]

Apámba beleroskadtak az évek. Homlokán a gondok feketék,  fehérek. Belőlük lomha semmiséget farag, s rám hányja forgácsait, mi napvégén megmarad. Apám a világnak vígnélküli senki. Pedig resti-vitéz, katona, s férj is tudott lenni. Csöndes utak komor, őszülő árnyéka, ki úgy [… Tovább]

Illusztráció: saját kép   reszket odakint az öreg nyárfa zizzen száradt levele a szélbenfénytáncát egy néma veréb járjadaltalan üres képzeletképbenposztóba öltözött a fagyos égsötét árnyékától szenved a földvetkőztetné meztelenre a véglevélruhával takarja a völgynincs szánalom viharok döntenekmég alig élt ifjúsága [… Tovább]

Illusztráció: saját képrészlet     Felhő suhan kint felejtett gabonán, űzi a tekergőt, van már segítségem! Kíméletlen harcuk lidérces látvány, gyapjú paplanomat magamra terítem. Álmomban mosolyog mézelő szőlő, nyárfáim susognak, kócosak a tuják, kopár fáival szégyenkező erdő, földön szétterítve színes [… Tovább]

    virágnyelven suttogom a titkos szót füledbe csukott szempillád redője rezdül nyugvóárnyak esti színeiben hozzád simul az arcom   elfáradt tűzétől a nap elcsendesült az akarat  

Jean-Baptiste Greuze festményéhez 1770 körül       Szeretem – hisz sorsa enyém! Vele alszom, vele fekszem… Szent Ferenc – most bábu szegény, mivé válna más kezekben? Hitről madárnyelven szólott, s ti kavicsért perlekedtek… Charlotte tegnap bokán rúgott s térden [… Tovább]

Lassan beérik a képzelet, termést hoz a múlt nehézsége. Megtalálom helyem, ellélegezve sóhajt rád frissülő hitem. Ez számít, ha a természet lábon kihordva rólad meséli el, eltelt éveink apró feledéseit még hány nagy emlék éri fel; mióta bőrre simul hajszál-sorsvivő [… Tovább]