Vajdics Krisztina : Vígreményű Szekrényes Veronika 3.

3. A képeslapok rejtélye – Forrás, kép: Képeslapgyűjtemény (1914-1917).

3.

A képeslapok rejtélye

 

 

— Hol találtad őket? — kérdezte Ádám, szemét összehúzva, s kicsit közelebb hajolt egy képeslaphoz, melyet az ölében kuporgó Éva nézegetett, miközben mesélt.

— Na, mit gondolsz? A nagybanin vettem! Ötszáz forintért árulta egy néni.

— A piacon? Sejthettem volna! — nevetett a férfi, s felvette az asztalról könnyű, fémkeretes szemüvegét, hogy jobban megnézze a lapot. — Mit tudsz te erről a világról? — kérdezte, s közben gyöngéden simogatta az ölében fekvő nőt.

— Csak annyit, amennyit te! — duzzogott Éva.

— Akkoriban nem gyártottak sarokülőt, te butuska! — folytatta a kötekedést a férfi, és még inkább belemélyedt a simogatásba.

Éva ekkor hirtelen mozdulattal kipördült az öléből, s morcosan vette fel a kesztyűt:

— Lehet, hogy sarokülő nem volt, de fotel a sarokban nagyon is lehetett! Nézd, milyen szép ez a képeslap! — mutatott egy megsárgult lapra, mely a többi mellett, az asztalon hevert.

A képen egy férfi gyöngéden ölel egy nőt, mindketten boldogan mosolyognak.

— „Ha te tudnád, mit szenvedek” — böngészte a férfi egy másik lap külső feliratát. — Régi, szép idők! Az egész köteg került ötszáz forintba?

— Igen. Ugye milyen szépek? Gyönyörű leveleket írtak egymásnak, ugyanakkor a háború ellenére viccesek is ezek az üzenetek. Érdekes! Ez egy nagyon szép, bár hihetetlen történet! — suttogta a lány.

— Ez igaz! — dörmögte Ádám, de akkor is, hogyan mesélhetsz nekem erről, amikor azt az időt nem is élted át!

— Fantáziáról még nem hallottál? Különben is, a képeslapokból mindent megtudtam, amit akartam. A férfi valami mérnökféle lehetett, később, 1944 után az Állami Ipari Tervező Iroda szakértőjeként tiszteletdíjat is kapott, megtaláltam a levéltárban, tehát túlélte a háborút. Arra is rábukkantam, hogy a család Mária Teréziától kapott nemesi címerlevelet, innen gondolom a nemesi származást. Később találtam egy cikket az interneten egy Bordás András nevű férfiról, aki sztahanovista hegesztő volt, szerintem ő lehetett a fiuk, de legalábbis rokonuk valamilyen ágon. Még egy szakmunkásképző iskolát is elneveztek róla. Ötvenhatban halt meg.

— A lányról semmit sem találtál?

— Semmit. Mindig más helyen lakott, a neki küldött címzéseken a lakhely folyton változik. Ebből gondolom, hogy cselédlány lehetett.

— És a család, ahol a lány szolgált? A lakásban gyönyörű mahagóni bútorok sorakoztak, így mesélted. Gazdagok lehettek, ha még cselédlányt is tudtak tartani. Nekem is jól jönne egy!

— Ez a család, ahol Vera először szolgált, nem lehetett olyan gazdag, egyébként is akkoriban szinte minden jómódú polgári család tartott cselédlányt. Ők bizonyára összeszedtek egy csomó adósságot, hiszen még nevelőnőre és inasra sem jutott, a bútorok is csak az elveszített gazdagságot idézték. Még vendégek fogadására szolgáló szalont sem tudtak berendezni, pedig az státuszszimbólumnak számított abban az időben.

Éva széjjelnézett apró szobácskájában, amit nappalinak, hálószobának, étkezőnek és dolgozószobának is használt. Világos fa bútorait vette sorba: a szoba közepén álló, hófehér takaróval leterített franciaágyát, nyersfából készült íróasztalát maga választotta, amikor megkapta első keresetét, és lassan a saját lábára állt. Persze, egy kis hitelt is felvett, hogy be tudja rendezni a fővárosi garzonlakást. A szoba falai mentén mézszínű rattan polcok sorakoztak, ezeken tárolt mindent, csak a ruháknak vásárolt egy világos, fenyőszínű tároló szekrényt. Nem szerette a sok bútort, viszont kedvelte a lágy vonalakat, ezért választotta a rattan polcot s a hófehér vászonnal bevont rattan fotelt.

— Akkor ezért féltette Amálka annyira az anyósától öröklött tányérkáját, igaz? Éva, felejtsük már el a háborút, és a jelent is, gyere vissza az ölembe! — követelőzött Ádám szigorú hangon.

Éva visszabújt a férfi ölébe, a simogató kezek melegségére vágyott, szinte fázott a háború gondolatától, a jelen gondolatától pedig egyenesen kilelte a hideg. „Holnap szakítok vele, megírom neki sms-ben, hogy vége, kész. Nem bírom így tovább!” — gondolta, de azért még jobban belefúrta magát a meleg karok biztonságába.

— De jó, hogy béke van! — súgta félhangosan és átölelte a férfit. Szoros kontyba fogott hosszú, világosbarna haja rég kibomlott, s a férfi akkurátus mozdulatokkal gombolgatta ki, majd hámozta le törékeny alakjáról a könnyű, fehér inget. Lassan belepte a szobát a sötét.

Kint, az ablak mögött lehetett hallani a távolodó autóbuszok zúgását, időnként egy-egy mentő szirénája hallatszott s a folyton jövő-menő autók zaja. Ádám hosszan ölelte a lányt, a földre hullt az ing s a képeslap is. Egy jó óra telt el, mire újra beszélgetni kezdtek.

— Most már tényleg indulok a frontra! —szólt tréfásan a férfi, s öltözködni kezdett.

Magas, kisportolt alakja, szőke, rövidre vágott haja ápoltságról árulkodtak, kimért mozdulatokkal öltötte magára szürke nadrágját, világoskék ingét, megkötötte a nyakkendőt, felvette az öltönykabátot. Karjára kapcsolta márkás karóráját, felkapta aktatáskáját, sietve adott egy puszit Évának, s így szólt:

— Mennem kell, kedvesem, szerdán újra eljövök, majd mesélsz tovább, tényleg nagyon érdekel ez a történet, de ma nincs több időm.

Éva felemelte a lepottyant képeslapot, s a kis dohányzóasztalkára tette a többi mellé.

  Nézd, csak! — mondta. — Ez az utolsó levél, ez is arról árulkodik, hogy… ezt a mondatot már nem volt ideje befejezni, mert Ádám magához vonta.

— Gyere, kísérj ki, zárd be az ajtót! Nehogy még a végén ellopjanak a képeslapjaiddal együtt! — korholta, majd egyenes, hosszú lépésekkel kisétált a lépcsőházba.

— Ja, és a folyosó sem folyosó, hanem előszoba, a folyosóról sosem látszik a hálószoba! Légy pontos, drágám, amikor mesélsz! — kiáltotta vissza, majd megnyomta a lift gombját.

Éva bezárta az ajtót, magára kapta a fehér inget, majd leheveredett a franciaágyra. Újra kezébe vette a képeslapokat és böngészgetni kezdte őket. „Szépreményű Szekrényes Veronika Úrleánynak…”

„Abban az időben a férfiak még tudtak udvariasan fogalmazni, a frontról is gyönyörű levelet küldtek, még egy cselédlánynak is…, bezzeg Ádám soha nem elérhető, a telefonja is mindig foglalt, ha éppen szükség lenne rá. Egy városban lakunk, mégis alig látom.” — gondolta szomorúan, de ekkor pittyegő üzenethangot hallott. A mobiltelefon felé nyúlt, s mosolyogva olvasta az sms-t:„ A Szépreményű név nem jár mindenkinek, de neked jár, mert olyan jó vagy!” Éva küldött egy mosolygós jelet, majd elindult a konyhába kávét főzni. Amíg a kávé főtt, a konyhaablak függönyét elhúzva, bánatosan nézegette a zsúfolt, esti fényben úszó pesti utcát.

— Jó lennék? — kérdezte magától szarkasztikusan, s Verára gondolt. Vera jó. Legalábbis ő így képzelte.

A hófehér konyhaszekrényhez lépett, előhalászott egy porcelántányért, egy kávéspoharat, a hűtőhöz csoszogott, tálcára készített egy félig felbontott joghurtot, egy szelet sajtot és egy kis felvágottat. A tálcával visszament a szobába, lehuppant az ágy szélére, kent magának egy kenyeret, s falatozni kezdett, közben fél kezében tartva, tovább olvasgatta, nézegette a képeslapokat. Arra rezzent fel, hogy valaki erősen veri az ajtót.

— Siess, Éva! — hallotta Teruska néni mély hangját a szomszédból. — Az uram rosszul lett, hozd az orvosi táskádat is!

Éva felkapta táskáját, magára kapott egy farmert, és Teruska után sietett.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Vajdics Krisztina 122 Írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.