A korsóba száradt sörhab vagyok,
a feles pohár alján párolgó csepp,
lüktetés vagyok a halántékod alatt,
ha az eső minden előrejelzés nélkül elered.
Én vagyok az el nem csattant csók,
a pár nap után lepattogzott körömlakk,
reggeli kávé, ami kifőzéskor a csésze helyett a pultra folyt,
szerelmi vallomás után következő ’mégis szabad vagy’.
Az a szó vagyok, ami nem jut eszedbe heteken át,
hiány vagyok, ami a torkodba gyűl, de a szemed változik,
a hónapokig tartó átbulizott éjszakák,
s a kínos pillanat vagyok, ami még évekkel később is kiborít,
csalódás vagyok, ami az ajkadra ül és el nem csattant csók marad,
a száj’t harapva kibukott mondat, hogy óráról- órára élni nem lehet,
sörhab vagyok, ami a korsó oldalára ragad,
s a fölé tornyosuló üveges tekintetek.
Legutóbbi módosítás: 2014.12.18. @ 20:08 :: Tóth Zita Emese
