( Salvador Dali – Lány az ablakban)
Amikor álmaidon túlra engedtél,
közelebb húzódtam hozzád,
már csak veled akartam végigjátszani.
Nincs versenyfelelős, sem védőkorlát,
gyöngeségünk egymás arcrészletén él,
mégsem zavar ez a halandóság.
Csókjaidból koszorút készítek naponta,
és csészényi, gőzölgő leheletedből
táplálkozom neked.
Tenyeredben arcom olajpasztell,
s mert ezt a sápadt fényt úgy szereted,
megfogadtuk,
hogy kidobunk az ablakon át,
minden utolsó vacsorát.
