Rommá tört életek szilánkjai felett merengő lelkek,
mint megannyi lidércek, táncra kelnek.
Énekelnek, dúlnak-fúlnak,
hol veszékelnek, hol meg vigadoznak.
Szállnak a homályba,
utánuk a fények,
nyomukban sikolyok,
karcosak,kemények.
Zúgnak a harangok,
megint jön egy lélek,
koporsóban viszik
testét a szegénynek.
Remegő lelkek ölelik át sorban,
köszöntik egyesével,
ki-hangosan, ki halkan.
Elmennek a gyászolók,
oldódik a lélek,
nem érzi már e világot oly rém’-nek.