Zengő
Úgy leptek el,
mint a buzgó méhek az édes mézet,
zsong a tavasz,
összegyűlnek a hangyabolyok
felriad a nyugalom apraja-nagyja,
ma ismét egy hangya vagyok,
a világ porszeme,
pici,
védtelen,
szorgos,
hajt a rögeszme;
addig dolgoztam,
amíg elégedett nem voltam a jó életért,
imát csápoltam mindennapi, minőségi betevőért,
büszkeségem dagadt, csak dagadt,
morzsákból a merő semmi jutott nekem,
így hát méltán kérdezheted tőlem;
miért vagyok letört,
üvegszilánkokká törhet-e a könny?
Legutóbbi módosítás: 2014.09.01. @ 15:22 :: Horváth Nóra
