Vers

Bekerítve-beszűkülve

    Szabadságuk börtönébenlangyos léttől annyiannem látnak a kék falon túl:nem is sejtik, ott mi van.   Határtalan határok köztszárnyaszegett képzeletmegteremti szűk világát,elhárít minden jelet.   Vezetett kéz, kijelölt út,irányított gondolat,erkölcs nélkül harsogott szóígy emeli a falat.  

Vers

Cseresznyevirág

  Anyám járását idézi a május:körötte kék virágok ringanak,talpa alá fűszálak simulnak,s a búzakalászok fejüket leszegik,amerre árnya hangtalan’ halad. Kapaszkodnék köténye fodrába,barázdát simít’nék lábai elé,harmatot hintenék földjére a kertben,ne fáradjon, szegény, ha szikes rögre lép. Szelídíteném a szúrós bokrokat, meg [… Tovább]

Vers

Gyűlölt sorok

    Ma gyűlöllek, holnap lehet, hogy szeretlek, de ma gyűlöllek.   Bőrödben lehetsz gyermek, tanítvány, tanár, barát, feleség, s hiába tárom szívem, úgy hogy az egész világ belefér, mert gyűlöllek.   Rózsát vinnék neked ma, hogy tövise szúrjon, holnap [… Tovább]

Hírek

Héttorony a Verő-kertben!

  Közhírré tétetik,   hogy idén (tehát 2014-ben), szóval még az idén (tehát még a Ló évében), július 5-én 16.00 órakor újra toronytalálkozunk Budapest szélén, Lénánál, a Verő-kertben (GPS-koordináták később). 47.404112 19.168644     A komoly és komolytalan részvételi szándékot [… Tovább]

Vers

Pilemma, megbökve, fuzva, határtalanul

Miért van, hogy más arcával szeretnél engem szeretni? Csontos tenyeredért esdeklőn,  mindig hoppon maradok, ha beléd látnék, nekiütődöm: gipszmaszkjaid sora lehull. – lehullnak!   Látni szeretném esetlenül a tested, majd kidobog onnan aki vagy. Nekem is szántak, maszktalanságod bravúr,  olyan [… Tovább]

Vers

Illatok a szívemben

    Olajfa illatát lengi a szél, mint nagymamám udvarán nyár elején… Káposztalepkék édes táncát követtem, labdáztam, nevettem. Kész az ebéd! – szólt a hang, s a kis talp szaladt felfelé, borsóleves illatú boldogság felé. Nagyapám a karjába kap, – [… Tovább]

Vers

ÉBRESZTŐ

Saját fotó       redőny reccsen ébresztőt zakatol felriasztva a legszebb távolt az utolsó rózsaszín álmom kukát görget a házmester zörögve bukdácsol vele a kockaköveken szenvedélytelenül akár kiürült szívem így hajnaltájt egyedül a szomszéd most kapcsolja be rádióját miközben [… Tovább]

Vers

Pralinélkül

      Mardos az éhség, kong a sötét. Kell csokoládé! Fondü, vagy ét.   Álnok az éjjel, rejti a jót. Add ki a titkot, konyhafiók!   Nem lapul itt egy morzsa se rég. Merre keressem? Nincs eleség.   Csalfa remény már álmaimé, itt veszek éhen – sans praliné.      

Vers

Bűvös szó

Könnyet se ejtek Ne sajnáljatokNem is üvöltökMint az állatokFejet se hajtokLe se térdelekAkkor félek csakMikor féltetek Nem gyötör szomj seÉhség se kínozNyílvessző se kellMár nyilaimhozNem ejtek vadatÚj lakomákraElőre se nézekMa már csak hátra Merre visz utamAz se érdekelEl se indulokMeg se [… Tovább]

Vers

Parafrázis

Burns versére elegem volt a szélből kabátomat a szívemig viharok most kedvesem ölében csendesen napozok elvégre nyár van nálam nincs szünet kijárom iskoláját most érettségizek aztán mehetek hideg szélben a végzetem felé követve napot az égen tárulva a hold felé lenyugszik [… Tovább]

Fordítás

Theodor Storm: Július

A vers a termékenység dicsérete. Kérdés, a lány döntött-e már hogy kövesse a természet példáját.   Theodor Storm     Juli  Klingt im Wind ein Wiegenlied, Sonne warm herniedersieht, Seine Ähren senkt das Korn, Rote Beere schwillt am Dorn, Schwer von Segen ist die Flur – [… Tovább]

Vers

Rés az időn

  Amikor a megrekedt percek már-láttam érzése rám ront, felveszem a jövő maszkját. Vénámban az évezredes sejtek csak arra vártak, hogy kinyíljon a múlt ajtaja egy olyan világra, ahol karmikus az örök körforgás. Ott meglátlak téged, ahogy a függöny mögül [… Tovább]

Vers

ELJÖVŐ IDŐK ELÉ

  M. Laurens: ELJÖVŐ IDŐK ELÉ (replika* Pödör György: Voltidők nyomában c. versére)   Lesz idő, mikor újra lesz dal, s hozzá költő, nemcsak újramormolt silány szavak, s lesz majd talán, ki pár ember-öltő után feláll, s mocsártól elszakad.   [… Tovább]

Vers

Bizakodó

    Fénnyel száll a reggel, micsoda sereggel: holtak árnya tusakodik arany fellegekkel!   Sorsot viszek féltve, életre ítélve, hittel, bizalommal nézek a napnak elébe!  

Vers

Fél perc a gondolatok erdejében

    …mily boldog volt az a pillanat,mikor az avar tapintatosabban    kezdett el zörögni a lábunk alatt.Szívünk észrevétlen ért össze, csupánegyetlen lesütött szempillantás alatt.   Lopva fürkésztem, amintgyönge lábad lépte neszel,lélegzet visszafojtvaa bőrömön át mély levegőt veszel.    Ahogy [… Tovább]

Humor

A gátlástalan

  Károly rettenetesen gátlásosnak született. Már azon a napon, a kezdet kezdetén is bizonytalanul kanyarodott ki a szülőcsatornából. Végül csak kijött! Gyermekkora is hasonlóan telt, bár nem érezte nagyon, mert szülei meleg védőburokkal vették körül, és sehová sem engedték egyedül. [… Tovább]

Novella

Pokolba a szívemmel!

Elveszett lelkem ördögi nőügyei…   El sem hiszem, hogy még egy éjszakát teljesen ébren töltöttem. Igaz, tegnap úgy aludtam, mint a bunda, de ma újra visszatért az álmatlanságom. Bárcsak mondhatnám neked, kedves idegen, hogy elfelejtettem bevenni a gyógyszerem és minden [… Tovább]

Kisregény

A sorskönyv csapdájában 69. Örvényben

Az óvszer-ügyben végzett nyomozás során egyre inkább Ünigére terelődik a gyanú. Az igazgatónő visszahívja őt kihallgatásra.   69.             Örvényben   Xénia a vallatás után nem ment vissza az osztályba. Feszülten várta barátnői visszatértét. Telefonját a kezében szorongatta. Egyszer csak vibrálni [… Tovább]