…mily boldog volt az a pillanat,
mikor az avar tapintatosabban
kezdett el zörögni a lábunk alatt.
Szívünk észrevétlen ért össze, csupán
egyetlen lesütött szempillantás alatt.
Lopva fürkésztem, amint
gyönge lábad lépte neszel,
lélegzet visszafojtva
a bőrömön át
mély levegőt veszel.
Ahogy vedled magadról
múltnak ráncos bőrét,
s titkaid fátylán át
láttatni engeded igaz
bensőd, egészen pőrén.
Válladra hajtotta fejét egy tőlem kapott bók,
ajkainkon lángoló fészket rakott a csók.
Vágymadarak sora indult belőle útjára,
s a fölénk hajló fák ünnepélyesen
évgyűrűt húztak a pillanat remegő ujjára.
A csend szokásos jelnyelvén fordított közöttünk.
Hajad ujjaimmal összekulcsolódva, köröttünk
mély bordóvá cirógatta az esti félhomályt,
Bár odafönn a telihold, bennünk
a szív uralta az összes tartományt.
Átvirrasztott álom mellénk bújva
nyújtózott csillagporos vágyon.
Távoli horizont hajnalpír rúzzsal
ékesítette magát, s mi némán,
becsukott szemmel dúdoltuk
egymás felejthetetlen dallamát.
2014-06-29.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:14 :: Király Attila
