Vihar Szentivánéjjel
Koosán Ildikó
veszélyt jelzőn ezernyi esőcsepplampion villogott,
tócsahullámok nyelték magukba a süllyedő Napot,
porfüstös esőillatot kavarta a szél,- s a kifosztott
utcák titkait, amerre lompos lépte végigballagott;
és újrakezdte, tombolt hajnalig, nekifeszítve hangjait
felpörgő haraggal üvöltött, süvöltött, mint akit
átok alól old a szentiváni éjjel, az ég csillaghadát
morzsolta széjjel, méreg-subokba fújta ki magát
éjféltájt üstökös-farkú villámsort okádva, sátános
lángnyelvek parazsán járva…s bent ünnepelt a város;
álltam egyedül, megrettent-mozdulatlan, elkopott
homokórányi léttel a tombolásban, ámulva álltam ott,
éreztem, száz-ezredévnyi szenvedés, nyomor
elszabadult tűzparipái vágtattak elő a viharban akkor
iszonyú dörrenéssel, hörögve az elfojtott haragtól…
csupán szellemtánc! mantrázta a dölyfös, modern kor.
2014. június 24.
Legutóbbi módosítás: 2014.06.25. @ 10:36 :: Koosán Ildikó
