Böröczki Mihály - Mityka : Kotlós

Úgy négy-öt tojás fölé tollasodtak,

a tyúknyelv kot-kot dallamába fogtak,

s a lelt fészekbe, mint kik odanőttek,

a nagy időre előpihenőztek,

így kezdte tavaszonta egyik-másik,

az első tyúkból itt maradt akármit,

mind lemondott a megszokott világról,

a napi egy szem tojáspottyantásról,

aztán az anyám szemrevételezte,

a darabszámot hozzá többszörözte,

úgy valahogy, hogy jusson egy középre,

s a többi móddal lapuljon köréje,

így indulózott a dolog, és teltek

a napok és a tojás-sárga lelkek,

s úgy jó huszonegy babusgatott nappal,

kicsiberésztek vékonyszálú hanggal,

s mert velük Isten engem is megáldott,

csak lestem azt a bolyhódzó családot,

nem intettek, de mégis megvigyáztam,

hogy ezidőtájt merre lép a lábam,

a kotlós dúlt-fúlt, majd húsz volt a gondja,

de kis csapatát szárnya alá vonta,

csak ennyi volt, de most, hogy visszanézek,

egy sárga rétnek látom az egészet.

Legutóbbi módosítás: 2014.06.16. @ 06:19 :: Böröczki Mihály - Mityka
Szerző Böröczki Mihály - Mityka 1009 Írás
1946. Vaszar. Gyönyörű gyerekkor. Iskola. Szeged. Felhőtlen fiatalság. Érettségi. Budapest. Műszaki Egyetem. Kemény kitartás. Diploma. Pápa. Dac és hit. Neki az Ismeretlennek. Vasút. Versek. Vonatok. Pályagörbület. Végállomás. Szombathely. Napilapok. Hetilapok. Folyóiratok. Önálló kötetek. Fénytörések. Vadkörtefák. Vesszőfutás. Antológiák. Ünnepek. Hétköznapok. Két gyerek. Befejezés. Kezdés. Új élet. Szerelem. Öröm. Harmónia. Jegenyék. Stációk. Végtelen út. Vagyok. Tűnődöm. Létezem. Élek. Írok. Anyám templomba jár. Szeretem a vadkörtefákat.