Vandra Attila : A sorskönyv csapdájában 56. Egy elsikerült ünneplés

Az anyák elől rejtőzködő szerelmesek egyre több kalandba bonyolódnak…

55.  Egy elsikerült ünneplés

 

Morganné Röszkey Ibolya távozása után Domokos Melinda gondterhelten ült az irodájában, amikor Rozsnyói Imre benyitott.

— Zavarok?

— Nem… Sőt…  — nézett rá a férfira.

— Mi a baj?

— Rájöttem, mire megy ki a játék a két kislány közt. A nagy tét a Morgan Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért nagydíja, amelyet az iskola legjobb eredményeket elért tanulójának ítélnek oda. Egy hónap az Egyesült Államokban… Xénia eddig kétszer érdemelte ki. Most ez veszélybe került.

— Ezért járt itt Ibolya…

— Ugye te tanítottad?

— Igen… — felelte az öreg. — Hát… már van annak egynéhány éve.

— Itthon van a szüleinél, és megkértem, jöjjön be, hogy beszéljünk a díj odaítéléséről.

— Rá akartad venni, osszanak ki megosztott díjat az idén. Hiszen mindkét kislány megérdemli, s igazi versenytársuk gyakorlatilag nincs elsőtől az érettségiig. Remek ötlet… — tartott Imre szünetet, majd sóhajtott egyet. — Szóval, szalma. Nem sikerült meggyőzni. Nem osztják meg.

— Nem. Tipikus amerikai gondolkodásmód. Ők győzteseket támogatnak. Nézd a TV-ben is az amerikai mintára szerzett vetélkedőinket. Az első visz mindent, a többi lúzer.

— Xénia gyakorlatilag szó szerint átvette ezt a gondolkodásmódot. Szóval innen is ered a kétségbeesett kapaszkodása az első helyhez. Jól átmosták az agyát! Ami azt illeti, nem idegen az otthonitól sem. Vagy-vagy! Nem kellett sokat sikálni. Szerinted melyiknek ítélik majd oda? — váltott hirtelen témát az öreg.

— Mi több? Egy országos harmadik hely, és még egy megyei második, vagy kétszeres megyei elsőség OKSzTV versenyeken? Ehhez hozzá jön Ünige második helye a szavalóversenyen, miközben Xénia első lett csapatával az általános műveltégin. Az amerikai gondolkodásmód szerint értékeld!

— Mert Ünigééket diszkvalifikálták. Pedig lóhosszal megelőzték a többi csapatot.

— Végeredményben nem tudott érvényt szerezni tudásának, vagyis lúzer… — próbált Melinda „amerikaiul” gondolkodni. — Hátra van a helyesírásverseny és az osztályelsőség. Az előbbin mindketten esélyesek minimum egy dicséretre. Bár első félévben mindketten színjelesek voltak, mégis csak Xénia őrzi meg színötös értesítőjét. Mari és Edit hiába pikkelnek Ünigére, a sok megnyert verseny után nem merik kockáztatni a blamázst. Ám Ábel kereken megmondta, a testnevelés pont olyan tantárgy, mint a többi. Van, aki matematikai antitalentumnak született, más botfülűnek, s akad, aki nem tehetséges tornász. Ünigénél más oka is van. Ő nem úszik, lovagol és biciklizik annyit, mint Xénia, bár ő sem leendő olimpikon. Ehhez még hozzájön a számítástechnika is. Sándor is hajthatatlan. Ha nem tud annyit, mint azok, akiket négyessel zár le az idei anyagból, nem adhat neki ötöst hetedikben az ötöd-hatodikos ismeretekre, hiába igyekszik. Pedig beismerte, meglepte a kislány igyekezete. Az ötödikes anyagot alig több, mint egy hónap alatt bepótolta. Nem rendelkezik Alex vagy Szabolcs tehetségével, de jövőre már egy járomban lesz az osztály többi részével. Még azt is el tudja képzelni, hogy majd a jelest is kiérdemli. Gyere, Imre a katalógusok után, mindjárt becsengetnek, nekem is órám van!

Melinda már épp indult volna kifelé a tanáriból, amikor megpillantotta a fejét vakargató Miskolci Sándort.

— Mi a baj, Mr. Bit? — ugratta a diákok által ráaggatott nevén szólítva.

— Bedurrantottam a VII. A-nak. Túl nehéz feladatot adtam. Elvileg tudniuk kellett volna megoldani, de… Szóval van két ötös, három hármas… és… sok kettes, egyes is van dögivel. Két feladatot adtam, az elsővel elvesztegették az időt, és a másodikra, a könnyebbre nem maradt. Ráfáztak. Én is… A fél osztály javítani akar. Jogosan… — Ismerte be. — Túllőttem a célon, na. Beismerem.

— Két ötös? Alex és Xénia?

— Alex igen, de nem Xénia, az övé is csak hármas. Számítástechnikából nem zseni a kislány.

— Ki a másik?

— Ettől dobtam hátast. Ünigét a múltkor a hatodikos anyagból osztályoztam le, megadtam rá a négyest. Most az első félévi anyagból hoztam neki külön tételt, de elhárította. Azt mondta, ír a többiekkel. Mondom neki: „Te akartad, aztán ne jajgass!” Vállalta.

— És tökéletesen megoldotta? — hitetlenkedett az igazgatónő.

— Nem egészen. De megérdemli rá az ötöst! Másnak is elnéztem volna ennyit. 4,66-ról mindig felkerekítek. Utolsó héten megkapja az esélyt a javításra, akárcsak Xénia. Egyiknek két négyese és egy ötöse, a másiknak két ötöse és egy hármasa van. És öten állnak bukásra… — nézett bűntudatosan az igazgatónőre.

— Ábel, úgy tűnik, te döntöd el, ki lesz az osztályelső — nézett Melinda az épp belépő tornatanárra —, és lehet, ezen múlik, kié lesz a Morgan-díj.

— Akár megadom a meg nem érdemelt ötöst Ünigének, akár nem, akkor is beleszólok — jelezte a férfi, hogy hajthatatlan.

— Nyakas kálvinista vagy! — csóválta meg a fejét Rozsnyói Imre.

— Katolikus!

— Akkor rosszabb, mint egy nyakas kálvinista. Így már tetszik? — nevette el magát Ábrahám Judit.

— Küldhetitek nyakamra a minisztert is! Annyit kap, amennyit megérdemel, punktum!

 

Győző tartotta a szavát, és nem gyújtott rá többé. Azért egy csók annál többet ér, főleg, ha nem is ízlett neki a bagó. Ám a kísértések istenétől nem szabadultak meg. Szombatesti diszkó… Nemcsak Győző haverjai meséltek róla, hanem Ünige osztálytársainak egy része is megkóstolta már e kalandot. Ezúttal „a barátainkkal megyünk, a többieket mind elengedik, csak én nem mehetek soha sehova” — nem bizonyult varázsszónak egyik lányos anyukánál sem. Melinda és Enikő haja is égnek állt az ötlettől. Hallani sem akartak róla. Ezúttal még Boróka sem tudta édesapját maga mellé állítani a csatasorba. Ám a diszkóból kiszűrődő zene egyre birizgálta Ünigéék fantáziáját. Már kacérkodtak a gondolattal, hogy „csak egy kicsit” elmennek, nem ülnek sokat, de a „késő estig tanulunk”-nál hihetőbb fedő hadműveletet kellett volna kitalálni, s egyelőre fantáziájuk beadta az unalmast. A haverok ironikus megjegyzései pedig nem maradtak el. Amikor a következő szombatra megszületett végre a haditerv, Győző osztálytársai, Erdei Miki és Hevesi Janó barátnőjükkel együtt megtudták, milyen egy rendőrségi razzia a diszkóban. Drogot kerestek, de őket is igazoltatták. Huh, ha nem halasztják el a tervet egy héttel…

A helyesírásverseny megyei döntőjén az egész banda szurkolt Ünigének. Bár eleinte nem értették a görcsös igyekezetét, de a Xénia-történeteket hallva végül már lélekben mind eggyé váltak vele. Az első díját meg kellett ünnepelni, még akkor is, ha kénytelen volt megosztani ellenfelével, hiszen most már nem pofázhatott magas lóról, hogy soha nem képes első lenni. A Xénia Morgan-díjra való utalását pedig Ünige elhallgatta. Tudta, osztályelső és színjeles már nem lehet. A Tisza-parton aztán előkerült néhány üveg sör is. Boróka nem volt szívbajos, egyébként otthon, szülei tudtával is ivott már pezsgőt szilveszterkor, apu szülinapján is egy pohár bort. Ünige ezúttal is hárított. Marcsi szavára:

— Hagyjátok békén, ha nem kér hát nem! — nem is erőltették. Mivel mindenki ivott rajta kívül, csak a második üvegnél fogta le Győző kezét.

— Ne igyál többet!

— Olyan vagy, mint Anyu! Korrepetálni jártál hozzá? — fakadt ki, mert rém cikinek érezte, hogy kedvese a fiúk kaján pillantásaitól követve próbálja kordában tartani. Ünige a durva hangnemtől meglepődve hirtelen nem jutott szóhoz.

— Mi az Jófiú, cseberből vederbe estél? — jegyezte meg valaki. Már egy ideje nem szólították ezen a csúfnevén.

— Rövid pórázon vagy? — licitált rá egy másik fiúhang.

— Állítólag engem ünnepeltünk! Csodásan elrontottátok! — pattant fel Ünige, és elrohant.

— Menj utána! Most! — rivallt Győzőre Boróka. — Szégyelljétek magatokat! Igaza van!

Amikor Marcsi is ráförmedt, megpróbált felállni az addigi törökülésből, de hirtelen a fejébe szállt az alkohol, elvesztette egyensúlyát. Elvágódott. A fejét is csúnyán beverte, bár nem vérzett.

— Ünigeeee! Gyere visszaaa! Győző rosszul van! — kiáltottak utána.

A kislány megállt a hangra, belekapaszkodott a mellette álló fa törzsébe, mintha attól várta volna a segítséget. Könnye potyogott. Végül visszafutott.

— Gyertek, hánytassuk meg hamar! Legalább attól szabadítsuk meg, ami még nem szívódott fel! — vette át az irányítást Marcsi.

— Hozzatok kávét! Többet! — szólt rémülten Ünige is, miközben ugrott felsegíteni a fiút. Szerencsére nem kellett hazasietniük, és egy óra múltán kezdett magához térni. Egyesek igyekeztek felszívódni, elsőként Miki, akinek szintén a fejébe szállt a több mint két üveg sör. Egyértelmű, haza kellene vinni, de ha az igazgatónő meglátja? Ki meri vállalni? Míg ezen tanakodtak, megszólalt Győző telefonja. Jesszus! Az édesanyja.

— Szedd össze magad! — szólt rá Ünige, majd csendet intett.

— Szia, Melinda néniéknél vagyok! Ha hazaérsz, egyél! Majd jövök én is… Olyan bágyadt a hangod, valami baj van?

— Kicsit fáj a fejem…

— Akkor igyekszem haza. Vegyél be egy algopyrint. Tudod, hol van?

Huh! Végre letette! Ismerték őt eléggé, bármennyire is jól érzi magát barátnőjénél, hamarosan otthon lesz. Irány tehát haza! Szerencsére nem laknak messze. Alig sikerült lelécelniük, máris megjelent az aggódó mama.

Nem vette be a „lehet kicsit elrontottam a gyomrom” — átlátszó mesét. Ismerte ő jól az alkoholmámor utáni állapotot. S kifinomult szaglását is azonnal megcsapta a kocsmaszagú lehelet. Fia baráti köre hamar „persona non grata” besorolást kapott. A diri fiának berúgatása jár némi kockázattal, ha még középiskolás vagy. Az anyai dohogást követte némi szóváltás, amire az: „Úgy kezelsz, mint egy taknyos kölyköt, nem vagyok már óvodás!” és hasonló válaszok következtek, majd egy órás mosoly és kommunikációs szünet. A megszelídült anyatigris a pirítóskenyeres-mentateás a vacsoránál már könyörgőre fogta a dolgot:

— Ne igyál még kisfiam, nem vagy még felnőtt! Ráérsz![1]

Győzőt nem szállta meg az őszinteség, és nem felelte azt: „Még nem, de épp azt szeretném bizonyítani a haveroknak, akik állandóan cikiznek, és Jófiúnak szólítanak, hogy felnőttem annyira, mint ők!” Legalább nem érkezett túl hamar haza édesanyja, így nem kapta rajta Ünigét, amint az ágyba támogatja. Az nem lett volna vicces! Simonyi Óbester így is kiutalt fiának némi szobafogságot, s a haveri kör emlegetése se váltott ki pozitív érzelmeket az anyai szívből. Ezután nem lehet majd egykönnyen mögéjük bújni.

 

 


[1] Eric Berne szerint az egyik leggyilkosabb anyai üzenet, mely elindítja a kamaszfiút az alkoholizmus útján. 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.