Pál Abigél : Rá gondolok…

 

ha elrévedek,

és tányérzörgés helyett 

papírtálcáról szedegetek

nem hamuban sült krumplit.

Eszembe jut hátrahagyott csendje,

torkomon akadt a hang, mikor elment.

 

Jártában keltében sem

volt különös semmi,

egyszerűn élt, szólt és ugyanígy  

tudott szeretni.

Mindegyikőnknek jó volt

a közelében.

 

Ételt, meleget, figyelmet adott,

és mi percre figyeltük csak, 

hogy ott áll-e a konyha kövén,

és rohantunk tovább

tenni-venni, máshol lenni.

„persze, majd szólj, és jövünk…” 

 

Kész az ebédem-

megfőztem,

az íze más…

az ő levesét

szeretném még egyszer újra.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.05.04. @ 06:08 :: Pál Abigél
Szerző Pál Abigél 41 Írás
Kereső irodalom kedv/t/elő messzi a sűrű fővárosi zajoktól és hangoktól. Szélsőségesen veszélyes idealista, minden ezzel járó hátránnyal együtt, aki naponta kérdezi mi mit ér az életben, és hogy érdemes-e. Kissé depresszív és pesszimista hangulatú középkorú asszony, aki Godot ra vár hithű hitében nap mint nap. Kedvenceim: Simone Weil, Kafka, Pilinszky, Radnóti, Keats, és sok romantikus, Lorca, és Szabó Lőrinc, és még sokan. Szeretem az őszinte emberi kapcsolatokat, amik még tartalmasak, és nem a szokásos kliséken alapulnak. És mindent ami eredeti az emberekben, még azokban is akiket nem kedvelek. Ennyit magamról, a költészethez nem értek, ezért mindennek tudok örülni ami másoknak tetszik tőlem. Végső célom megírni azt a a könyvet ami az életről szól, de még bele sem kezdtem...