Nagy L Éva : Hallgass meg kérlek

 

 

Hallgass meg kérlek,

elmondom, mivé lett az élet…

Lidérces fények pásztázták szobám,

árnyként tágult a bogas félhomály.

Képek remegtek a falon, nem volt oltalom.

Lángoló léted méhéből tépett ki az élet,

gyolcs helyett pokróc lett ruhád,

hajnalok zokogtak  bús szimfóniát…

Hallgass meg kérlek!

Krisztuskereszt a falon, szeméből könny  pereg,

csordul a szuvas fára, a szoba falára,

fájdalom remeg a  pókháló felett.

Nem takarítottam, régóta nincs erőm,

nincs ma már rend, se kívül se belül.

A pillanat rám fagyott,

mily’ nagy a fájdalom hatalma…

Hallgass meg kérlek!

Amit rontottam, azt elrontottam végleg.

A holdat leloptam neked az égről,

napfényt is elcsaltam hozzád a rétről…

A szeretet, mi bennem élt neked adtam.

Koldusként itt maradtam,

már Istennel is perben állok.

Szeretetért nyüszítek,

de már nem kiálltok…

Sírszélén gondokba tekerten ülök,

várok… várok…

a végítélethez egyenes derékkal oda állok,

majd akkor ott…

 

Megbocsátok.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Nagy L Éva
Szerző Nagy L Éva 67 Írás
beköszöntő kip-kop megjöttem köztetek vagyok talán ha mást nem is egy verssort hagyok ’54-ben születtem a sors fekete árnya sikoltott felettem éltem életem fénnyel és árnnyal küszködöm ma is e cudar világgal mióta ősz szitált sokkal bölcsebb lettem tudom hogy mi fontos mit kell ma már tennem szeretni az embert nagy- nagy tisztelettel örömet szerezni mindezt tiszta szívvel poéták Ti jóságarcú társak fogadjatok be hát Isten oltalmával