Boris Anita : Egy angyal emléke

 

Lágy lélek volt,

a természet simogatta.

Mint egy hűs, tiszta íz

olyan volt tekintete, s

mint a legszebb szőke fűz

volt a lány.

 

A legmélyebb feketéből

fehér-fény szürkén vált ki

s tért a mélybe újra.

Vagy tértem én újra meg újra

ha elmerültem varázsában.

 

Ma már tudom,

élni akartál, látom vidám

lelked is, szelíd bájod.

De inkább érzem, hogy tiéd volt

szép halálod.

 

oly nagy volt az ember

ott, azon az órán, hol

aranybetűs neved szíveket

hasított, s szegezett a

kövek, fák közé a kertben,

túl az időn

Legutóbb szerkesztette - Boris Anita