Kifakult hajnalokat rajzolsz az égre.
Arcodon fáradt álmok. Talán indulni
kéne, talán egy új világot kellene
megfesteni végre – súgod…
De hiába a színek, ha a fény
nem ott fészkel, ahol mi akarjuk.
legyen meg a te akaratod…
Szárnyakat fércelsz haldokló
madaradra. A rozsdás kalitka ajtaja
évek óta nyitva. Hiszed, hogy valahol,
valakinek a bűnöket is meggyónhatod,
de Isten nem érkezik megrendelésre.
Madarad is hiába dobod fel az
égig, a légüres térben nincs
kapaszkodó, se korlát, se lépcső.
A stoppolt szárnyak
szétmállanak a lángoló napban.
legyen meg a te akaratod…
Nagy levegőt veszel. Mint egy nagyra
nőtt gyermek a hideg rengetegben.
Felülírod a tegnapot. Templomot,
szanaszét csillagokat, rongyos felhőket
jegyzetelsz, de ezek csak olcsó vázlatok
szíveden. Hurkot köt életedre a viharos
szél. Keresel. Megtalálsz, hívsz, de
reggelre mindig elűzöl. Ahogy az éjszaka
arctalan árnyait a kormozódó égről.
Ma minden túl sok, még az a kevés is
mit ölelgetsz. Polcra teszed, felszögeled,
elrejted. Kopott díszletek, megsárgult
képek. Múltba öltözött, keser-édes ünnepek.
Szíved hátsóudvarában a hold a nappal
hál. Rojtosodik az idő felettük.
Késik a fény. Mint a holnap. Vágányzár.
Olvad. Késik a tavasz. Árad-apad.
Megfested a falra. Oldódik a festék.
Majdnem ősz – súgod …
Ázik a holnap a rozsdabarna napban.
Összegyűröd. Vermet ásol. Elrejted,
amid van. Hideg földbe temetsz. Hitet.
Világokat. Álmokat.
legyen meg a mi akaratunk…
Áss még mélyebbre!
(…)
Egy éhes cinke beleakad a rojtba.
Majdnem tavasz – súgom…
Nem figyelsz rám. Kivasalt, levendula
illatú reggelt gombolsz magadra.
Szádba veszed a maradék éjszakát,
fogaid közt cipeled ki a szerelmet…
Át a virradaton.
Át a túloldalra.
s vársz…
Legutóbbi módosítás: 2014.02.19. @ 21:25 :: Szilágyi Hajni - Lumen
