Marthi Anna : Nexus

Teámban ázok: reggel. Féltékenység filtert tettél

már megint bele. Szar íze lett. Hódítanálak, pár

mosdatlan de jól megkeresett pillantással, Te meg

riadót fújsz, persze azt sem tudom kinek, miért.

Akár üvölthetnénk is egymással, úgy hívod: intés.

Tátom a szájam, morzsolom róla a puffadást.

Mint egy asztmás roham, oly köhögéssel vegyes

bedurculás ez (követnél el ellenem), miközben

fogom a munka végét, leverem, eltöröm, kiejtem,

csak egy tányéron csorbult az egyensúly idebent,

csak orravére hullt a hibát hibára halmozásnak.

Agressziónk magyarázatát lesheted, multiplex

moziba járnék: veled vagyok nimfomániás.

Pedofil szexus lehet ez tótágas plátóiság.

 

…hát, Annám. Mindig feladod a leckét. Az olvasó nem kódfejtő. Nem azért ül le verset olvasni, hogy eltévedjen az útvesztőkben, és valahol, valamikor bennragadjon a gondolatok káoszában. De ezt már párszor megírtam, megírtuk Neked…

Tiszta hang. Ami betűkké, szavakká, mondatokká állsz össze. Ezt várjuk Tőled. Is.

Ez most nem az…

 

Legutóbbi módosítás: 2014.02.05. @ 05:47 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak