Marthi Anna : Látókert

kép: egalo.com

Gránátalmákkal dobálózom, hogy írj.

Mi a búbánatos vészharangnak állsz?

Otthonom korház, azt hiszed? Csakis

egyszerű zsibbadás, vásárra vitt bőrrel.

Minden betűd rajza madárrajok szele.

Minden ránc csak nemlétező homlokzat.

Űzöl, miért tolnánk el a szerelmet oda,

ahol rozsdamarta szeretetet koldulok

         innentől kezdve teljesen szétesik a versed…

 

Most itt, begyűjtöttek engem bennem

élő hajléktalanok, bűzösek, nézik ki ad

alamizsnát, lelküket adják-e, úgyis

felvállalás, csiszolt fájdalom kapható,

és babérral koszorúzd azokat akik

elfogadnak, tövissel akikkel sikerül

összeveszned, miért, magammal is

összevetsz, és akár egy talpnyalót,

fenyítesz folyton? Belém szorultál, 

a fénynek égiszem odatarthatom,

orcátlanság, de elpirulok, amikor

folytonos miért csere-bere során

úgy pötyöghetek e klaviatúrán,

mint kinek alvó gyereke felriad.

Fukar, eltünteted szótlanságomat.

 

Anna, hiába vannak benne igazi, Annás-képek az egész vers rendetlen, csapong. Egy kicsit ide, egy kicsit oda. Pedig, csak egy kicsit kéne jobban odafigyelned, mert néha azt érzem… a kéz ír, de Anna sehol… és ilyenkor megcsúszik, kizuhan a vers, és ami jó volt, az is mind szétesik, összedől…

Visszaküldöm, mert igenis ez a versed is megérdemli, hogy leülj mellé, és ne csak odaülj … és ne csak nézd, hanem lásd is…

 

Legutóbbi módosítás: 2014.02.27. @ 22:26 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak