Balassi Bálintra is emlékezünk Szent Bálint ünnepén. 1997 óta minden esztendő február 14-én adják át a Balassi-kardot.
A Bálint-nap körüli napokon az ókori Rómában két vallásos ünnep is létezett, Pán ünnepe és a Lupercalia vagy Februa. Ezeket az ősi eredetű pásztorünnepeket február 13-15 között tartották.[2] A Lupercalia tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból állt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. A papok ekkor a februa nevű kecskebőr szíjakkal ostorozták a fiatalokat, főleg a nőket, hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon.
Egy legenda összefüggést teremt Valentin elhalálozási napja és az ugyanezen napra eső Lupercalia ünnep között. Ez a nap Junó istennő (Jupiter felesége) (a görög Hera, ill. Zeusz latin megfelelői), a házasság pártfogójának ünnepe volt a Római Birodalomban. Ezen a napon a fiatal leányok Juno templomába mentek, hogy ott egy szerelmi jóslatot kapjanak az igazi partner kiválasztásához.
Az egyszerű nép – a plebsz – ifjú férfiai ezen a napon tombolát húztak a még hajadon nők neveivel. Az így létrejövő párok egymással jártak egy ideig és néhányan a szóbeszéd szerint valóban egymásba szerettek. Ez a népszokás sok római arisztokrata szemében erkölcstelen volt.
A férjek virágot ajándékoztak ezen a napon a feleségeknek. Így ez a régi római szokás keveredett a keresztény mártír történetével és meghonosodott a későbbi társadalomban is.
Viszont az ókori pogány ünnepek és a későbbi Szent Bálint nap közötti közvetlen kapcsolatra azonban nincs bizonyíték, csak ezek a legendák léteznek.
Kosztolányi Dezső:
Énekek éneke
Nem hagysz nekem eleget enni
mannás szájadból sohasem,
hogy megtaníts örökre lenni,
lángként lobogni, éhesen.
Nem hagysz nekem sohasem inni
áldott melledből eleget,
hogy tudjak a szomjamba hinni
s úgy nézni téged, mint eget.
Az asztalodhoz hívsz naponta
és mintha rútul játszanál,
a dús teríték csupa pompa,
de üres a pohár, a tál.
Én, férfi, ennék, egyre innék
s te a múlót megfékezed,
ígérve mindég, tiltva mindég
mint papnő emeled kezed.
Mint szajha kínálsz csók izével
és körmeidnek éle metsz,
itatsz a könnyeim vizével,
kongó reményekkel etetsz.
A te kegyed áldása megvert,
a te oldásod megkötött,
s libegve tartasz engem, embert,
az isten és állat között.
Így váltod a multat jelenné,
hogy itt se légy és megmaradj,
a végeset is végtelenné
és bárhová nézzek, te vagy.
Te vagy, mi van, te vagy az emlék,
te vagy, ki küld és hívogat,
futnék tetőled s visszamennék,
dajkáld el az én kínomat.
Lásd, én tudom mi e bújócska,
tudom, mi itt e lakoma,
ó folyton-új és folyton-ócska
természet ősi cinkosa.
De mondd, miért e gyatra-elvű
földön nevelni ily hitet,
miért e fájdalmas remekmű,
bennem mi végre épitedő
Titokzatos, örök művésznő,
ki ezt a sorsot rótta rám,
boldogtalan játékra késztő,
csodára nevelő anyám.
A szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre. A római-katolikus naptárnak (Calendarium_Romanum_Generale) az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill (+ Róma, 869.február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének. [1]
Énekek éneke
(Döbrentei-kódex, 1508)
(részlet)
Ime, és szeretőm szól énnekem: Kelj fel, én barátom, én galambom, én jó termetem! Siess és jőjj, mert immár tél elmúlt, hideg eltávozott és elment. Mi földönkbe virágok jelentek, irtásnak ideje bejött, mi földönkbe gerliceszó hallatott, figefák bomboztak, virágos szőllők illatjokat adták. Kelj föl, én barátom, én szépem, én galambam, és jőjj el erős kőlikakba, kőrakásnak vermébe. Mutasd meg te orcádot énnekem, te szód hangosoljon én fülembe, mert édes te szód és ékes te orcád. Fogjátok meg magatoknak az kis ravaszokat, kik szőllőt pusztéjtanok, mert mi szőllőnk megvirágozott én szeretőmnek és ő énnekem, ki liliom között él! Míg nap támad és árnyékok elhajolnak, én szeretőm, térj meg!
Én ágyacskámban éjt által keresem, kit én lelkem szeret. Keresem őtet, és meg nem lelem. És felkelek, és környöljárom az várost, szegleteken és utcákon: megkeresem, kit én lelkem szeret. Keresem őtet, és meg nem lelem. Az virrasztók, kik az várost őrizik vala, meglelének engem. Nemde láttátok-e, kit én lelkem szerető Kevéssé, hogy elmúltam volna, meglelém őtet, kit én lelkem szeret. Megtartám őtet, és el sem bocsátom, mígnem anyám házába viszem és én szőllőmnek röjtökébe. Ó, Jeruzsálemnek leányi, esketlek titeket mezőknek kecskéire és szarvasira, fel ne serkentsétek, fel se ébresztjétek szeretőmet, mígnem ő akarja!
Balassi Bálint
Balassi Bálintra, az első világirodalmi rangú magyarul verselő költőre is emlékezünk Szent Bálint ünnepén. 1997 óta minden esztendő február 14-én adják át a Balassi-kardot.
A Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díj, amely a magyar líra élvonalába tartozó, európai szellemiségű költőket, valamint a magyar költészetet – köztük Balassi verseit – fordító idegen anyanyelvű külföldi irodalmárokat tünteti ki. Maga a díj egy középkori mintára kovácsolt végvári szablya, amelyet kitüntetésként az arra érdemes költőknek adnak át.
A megtisztelő kitüntetést a magyar líra kiemelkedő alakjai és a magyar irodalmat – benne Balassi költészetét – fordító, európai szellemiségű külföldi költők érdemelhetik ki. Az immáron tizennyolcadszor odaítélt irodalmi elismerést első alkalommal kapja felvidéki költő. A Dunaszerdahelyen élő poéta, Kulcsár Ferenc veheti át a Balassi Bálint-emlékkardot.
A kitüntetés odaítéléséről 2013. december 7-én határozott a korábbi díjazott költőkből álló testület. A döntésről Buda Ferenc elnök értesítette a felvidéki irodalmárt.
A 64 éves Kulcsár Ferencnek a közeljövőben jelenik meg a Mindig című, összegyűjtött verseit tartalmazó csaknem ötszáz oldalas kötete.
Az irodalmi díj másik kitüntetettjéről, a Balassi-verseket anyanyelvére átültető külföldi műfordítóról korábban született döntés: Sander Liivak, 41 éves észt irodalmár veheti át a Balassi szablyáját.
A Balassi Bálint-emlékkardot egy esztendeje Kalász Márton magyar költő és Jean-Luc Moreau francia műfordító kapta.
Balassi Bálint:
Első
Aenigma
Egy horvát virágének nótájára
1
Jelentem versben mesémet,
De elrejtem értelmemet;
Kérem édes szeretőmet,
Fejtse meg nékem ezeket:
2
Minap én úton jártomban,
Láték két hattyút egy tóban,
Hogy volna csendes úszásban
Együtt lassú ballagásban.
3
Gyakran egymásra tekintnek,
Kiről kitetszik szerelmek,
Egymáshoz való jó kedvek;
Hasonlók, mindketten szépek.
4
Hogy így együtt szerelmesen,
ők úsznának szép csendesen,
Azonközben nagy sebesen,
Egy keselű csalárdképpen
5
Rájok menvén, az egyikét,
Körme között az szebbikét
Elkapá, foggatá szegént,
Mint szeretőt, kedve szerént.
6
Látván társa, bánatjában
Rív keserves kiáltásban,
Széllyel ballagván az tóban,
Nem tud, medgyen nagy bújában,
7
Mert látja társától váltát,
Látja maga özvegy voltát,
Bújában elszánta magát,
Óhajtja már csak halálát.
Jankovics Marcell
Jelképkalendárium
(részlet)
Erőt, egészséget
A farsang és a böjt egyik, névadásban ma is igen népszerű határ – szentje Bálint (latin Valens, jelentése „erős, egészséges”). Névünnepe gyertyaszentelő „tizenkettedén”, február 14-én volt. Volt – mondom –, mert a szigorú zsinat mint „történelmietlen” szentet, őt is megfosztotta a glóriájától. Az állítólagos Bálint püspök volt, s egy személyben orvos (ezért volt „egészséges”). akit hitéért 269-ben nyakaztak le. Alakja egybemosódott egy másik Bálintéval, aki ugyancsak szent püspök volt, és kultusza Bajorországban, Tirolban és Ausztriában bontott virágot. A mi Bálintunknak tulajdonított érdemek jó része eredetileg a bajorok Bálintjának glóriáját fényesítette (az ő ünnepét egykor január 7-én ülték).
Mindkét Bálintot lelki betegség, nyavalyatörés és szédülés esetén hívták segítségül. Az első keresztény íróktól ismerjük az egyház rosszalló véleményét a világi mulatságokban főszerepet játszó táncról, sokat azonban nem tehetett ellene, mert farsangkor a papok is „járták a bolondját”. A középkori embert azonban időről időre egy sajátosan ördögi betegség szállta meg: a táncdüh (táncpestis, tánctéboly), ami különösen a pestisjárványok idején szedte nagy számban áldozatait. A forrásokból kisejlik, hogy a táncban nemcsak feledést kerestek, hanem a pestistől való szabadulást is tőle remélték. Tény azonban, hogy a tömegpszichózis és halálfélelem kiváltotta táncőrületből nem mindenki gyógyult ki, sokan életre szólóan nyavalyatörősek lettek tőle. A tánctéboly ellen Szent Vitust (jún. 15.) hívták segítségül, a Bálintoknak viszont a táncot kiváltó lelki betegség és a következmények: szédülés és nyavalyatörés gyógyítása volt a dolguk, amiből jutott elég kettőjüknek is farsang idején. (Látni fogjuk, a nyárközépi Vitus sem tétlenkedett!)
A mi Bálintunk napjára azok, akiket a frász tört, életre szóló böjtöt fogadtak, ami nem rótt elviselhetetlen terhet a betegre, mivel február 14-e már gyakran a nagyböjtbe esik. Bálint mégis inkább a farsang szentje. Nyugat-Európában Bálint és a medveember (Valentin und Urson) nem hiányozhatott a karneváli maszkák sorából (l. id. P. Brueghel: A Farsang és a Böjt viadala c. képe). Régi szokás szerint Európa-szerte a farsang a párválasztás ideje (ez a húshagyói vénlánycsúfolásnak, a húshagyóig el nem kelt lányok csúfolásának az alapja). A hagyomány ezt elsősorban Bálinthoz köti. Már a római Lupercalia is az ifjúság párba állásának napja volt – Bálint-nap dátum szerint a Lupercalia vigíliájára esik. A francia és a horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket. Angol hagyomány szerint Saint Valentine napjának reggelén az első másnemű személy, akibe az utcára lépő belebotlik, lesz a jövendőbelije, angolul „valentine”-ja. Valentine-nak hívják azokat a cédulákat, amikre régi szokás szerint a leányok a fiúk, a fiúk pedig a leányok nevét írták, s amelyek közül jövendőbelijük nevét remélték kihúzni. Ugyancsak valentine a neve a Bálint-napon küldött szerelmi ajándéknak vagy üdvözlő kártyának, szerelmes versnek, egyáltalán mindennek, ami a kritikátlan szerelmi hódolat tanújele. (A nálunk újabban terjedő „valentinozás” viszont a kritikátlan anglománia és Amerika-imádat, illetve a szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele.) Valentine-nap estéjén babérlevelet dugnak párnájuk alá az angol hajadonok, hogy megálmodják, ki lesz a mátkájuk. (Apollón szent növényének, a babérnak leveleire régen azért is pályáztak, mert úgy hitték, rágcsálásuk szerelmi „ihletet” ébreszt.)
Szent Bálint-napi hagyományok
Anglia
Az angolszász területen e nap népszerűsége Geoffrey Chaucer, angol költőnek a „Madarak parlamentje “ (Parlement of Foul(e/y)s) címő költeményére nyúlik vissza, mely 1383-ban feltehetően II. Richard király udvarában megtartott Valentin ünnepségekre készült és melyet azon első alkalommal adtak elő. A költemény arról szól, hogyan gyülekeznek a madarak épp ezen az ünnepnapon Triász, a természet istennője köré, hogy így mindegyikük egy társra találjon. [3]
A 15. század vége óta vannak Valentin párok Angliában, akik egymásnak kisebb ajándékokat vagy költeményeket küldenek. A virágok ajándékozásával való kapcsolat visszavezethető Samuel Pepys költő feleségére, aki 1667-ben Pepy szerelmes levelére egy virágcsokorral válaszolt. Az angol nemesi társaság köreiben ettől kezdődően a levél és a virágcsokor kapcsolata utánzás révén meghonosodott.
Shakespeare Hamlet című drámájában a megőrült Ophelia „illetlen” énekében Szent Bálint napjáról beszél, amelynek éjszakáján a leány bement a legényhez és már nem leányként jött ki tőle.
Németország
Angol kivándorlók vitték a Valentin napi szokásokat magukkal az «új világba«, az Amerikai Egyesült államokba. A második világháború alatt amerikai katonák hozták magukkal ezt a szokást az európai kontinensre, közöttük Németországba is. 1950-ben Nürnbergben volt az első Valentin napi bál. Ekkor hivatalosan is bevezették a Valentin napot. Általánosan ismertté a virágtermesztők és az édességipar reklámjával lett.
Idő közben megjelentek a Valentin édességcsomagok, kártyák és parfümök is, de a legfontosabb ajándék ezen a napon továbbra is a virág. Míg év közben főként a nők azok, akik a virágokat vásárolják, addig Valentin napján a férfiak vannak többségben. A vörös rózsák ára ilyenkor erősen felemelkedik.
Japán
Február 14-én feleségek csokoládéval ajándékozzák meg férjeiket, férfi kollégáikat, főnököket stb.. Ezért egy hónappal később (White Day) viszonzásként fehér csokoládét kapnak ők ajándékba. Fiatal leányok is ezen a napon ajándékozzák meg imádottjaikat, legjobb esetben olyan csokoládéval, melyet ők maguk készítettek. A férfi ezt március 14-én viszonozhatja.
A Valentin nap és a White Day mellett a félszigeten van egy Black Day is: aki február 14-én és március 14-én sem kapott ajándékot, az április 14-én “gyászolja” ezt és jajagmyeont (자장면) eszik, tésztát fekete szósszal. Dél-Koreában más hónapok 14-ik napja tekinthető ugyanezzel a jelentéssel bírónak.
Másutt
A Kínai Népköztársaságban napjainkban egyre kedveltebb lett ez az ünnep a nyugati életstílus felé orientálódó fiatalság körében. Brazíliában június 12-én ünneplik ezt a napot.
Európában saját hagyományok alakultak ki. Itáliában a szerelmespárok többnyire hidakon vagy folyóknál és tavaknál találkoznak. Ezeken a helyeken a kerékpárok elhelyezésére szolgáló berendezések vannak, de nem a kerékpárokat lakatolják le az olasz fiatalok, hanem egyszerűen csak magát a lakatot zárják rá az alkalmatosságokra és arra a nevük kezdőbetűit írják, nagyobb lakatokra ráragasztják a pár fényképét is. Miután a lakatot lezárták, a pár tagjai egy-egy kulcsot a vízbe dobnak és közben valamit kívánnak maguknak. Ezeket a kívánságokat nem szabad elárulniuk, de gyaníthatóan az örök szerelem az, amit kívánnak. Egyre több lakat gyűlik így össze nagy csomóban.
Finnországban a Valentin napot a “barátság” napjaként ünneplik, melyen egymásnak azok, akik a másikat szimpatikusnak találják képeslapot küldenek, vagy kisebb ajándékot adnak át nekik. Ez a “barátság nap” ellentétben az angolszász, vagy a kontinentális Európa területeivel nem bír erotikus vonásokkal.
A német nyugati szláv és szerb területeken a Valentin nap idejére esik az úgynevezett madár-esküvő ünnepe. Ehhez az ünnephez tartozik az azonos nevű német népdal.
Magyarország
Kevéssé ismert, hogy a magyarországi németek közt Szent Bálint igen népszerű volt. Templomaikban gyakran ábrázolták. Bálint freskója látható ma is Töttös Szent Erzsébet-templomának mennyezetén. A Töttös közelében található Bólyban van az egyetlen Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna Magyarországon.
Cikó központjában régi kereszt áll, két oldalán német öltözetben Szent Vendel hitvalló, a pásztorok védőszentje és Szent Bálint.[4]
Nem csak az ország német, hanem magyar lakói is ismerték az ünnepet. (Ez olvasható az Érdy-kódexben is.) A „nyavalyatörésre” (epilepsziára) hajlamosak gyakran viseltek a nyakukban úgynevezett bálintkeresztet, vagy más néven frászkeresztet.
A népi hagyomány szerint ha Bálint-napon hideg, száraz idő van, akkor jó lesz a termés. Azt tartották, hogy Bálint-napon választanak párt a verebek, vagy hogy ekkor jönnek vissza a vándorló vadgalambok. Voltak olyan területek, ahol e napon szokás volt a madarakat etetni.[5]
Lengyelország
A lengyelországi Chemno plébániatemplomában évszázadok óta őriznek egy Szent Bálint-ereklyét. Chemnóban február 14-én minden évben hagyományosan megünneplik a vértanú és a szerelmesek ünnepét.
Jegyzetek
Ez a cikk részben vagy egészben a Valentinstag című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. A fordítás eredetijének szerzőit az eredeti cikk laptörténete sorolja fel.
– [1] Mario Steinebach: Der Valentinstag ist keine Erfindung der Blumenhändler – Report zur Theorie über den Bischof von Terni, in: Informationsdienst Wissenschaft, erschienen in innovations-report.de, 8. Februar 2001
– [2] Faunus ünnepét eredetileg február 13-án, Lupercalia vagy Februa (más nevein Februata, Februalia, Februatio) ünnepét pedig február 15-én tartották Lupercus istenhez, illetve a megtisztulás etruszk eredető istenéhez, Februushoz kapcsolódóan. (Ezen ünnep szokásairól, illetve Februus istenről kapta a nevét a február hónap.) A császárkorra a két ünnep valószínűleg összeolvadt és többnapos Lupercalia ünneppé vált, amely a februári törvényszüneti napokon (dies nefasti), azaz február 13-15 között zajlott – lásd: Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok – Romulus, 21.3
– [3] The Parliament of Fowles by Geoffrey Chaucer (angolul)
– [4] [1]
– [5] [2]
Irodalom
Josef Kurz: Recherchen und Gedanken zum Valentinstag. Februar 2007.
Manfred Becker-Huberti: 14. Februar – Wenn der Valentin mit der Valentine – Hintergrund zur kirchlichen Figur des Heiligen Valentin. Köln, Februar 2005.
Hannelore Vonier: Luperkalien und Valentinstag – Valentinstag aus heidnischer Sicht. in: matriarchat.info, 2005.
Jos. A. Massard: Vogelhochzeit, Schweineköpfe, Fallsucht und rote Rosen: Valentinstag in Luxemburg einst und jetzt. Lëtzebuerger Journal 60. Jg., Nr. 31 (14. Februar 2007): 22-23.
forrás
wikipedia.hu
(Eredeti megjelenés: 2011. február 14.)
