Most konyakszíne van minden pillanatnak
( a plafonon olvasólámpafény köszön )
hunyt szempilláid szerelembe takarnak,
halk esés oson át a hálóköntösön,
ahogy ismét véletlent játszva nyílik szét,
kihívón elragadva tekintetemet
’s ragadozót szűkölve szemem íriszén,
míg majdnem látni engedi lágy kebledet.
Mosolyod szívkamrákba borzolja magát,
köröttünk minden oly’ kerek és testmeleg;
nem tudjuk most, hogy a külvilág mily’ galád
( ’s észre sem vettük, hogy közben már este lett ).
( 2013. november 08. )
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Schifter Attila
