Boér Péter Pál : Lődörgő mosógépben

 

 

 

Bámulja a nagy semmit. Úgy lóg mellette az üresség, mint egy jó nagy nehéz, rozsdás fémfüggöny. Meggörnyedt a háta. Azelőtt azt képzelte magáról, hogy minél nagyobb a füle és mennél többet vakarja, tépi a statisztikán ide-odamozgó tendenciákat, annál magasabbra emelkedik benne… no, azt ő sem tudja pontosan, hogy mi.

Kielégültnek érezte magát, aztán egy napon jobbra-balra nézett, és rájött, hogy kicsit lemaradva, egészen másképpen, de feszültség nélküli kiegyensúlyozottságban, mások is szántanak az ő földjén. Most kinyitja a nagy, önmagának cipzárolt tükörajtót, és külső szemlélőként magába bámul.

Azt a kutyateringettét, itt valami egészen más ekeszántás történt, mint gondoltam!”

A koordináta-rendszerben egyre feljebb tendáló jó közérzetét stop- és behajtani tilos tábla elvándorlásra bírják.

„Hát, hadd menjen” — gondolta, vett egy nagyítót, olyan különlegeset, amivel nem porszemeket, vagy bolhákat, hanem emberbelsőket is nagyítani lehet. Megnőtt kongást érzett, szorult a torka és mellkasa. Rájött, hogy a terebélyes kék égen, amire napraforgó vidámságával bárgyult fel, már nem a Nap szikrázik, csak a füle mögül egy harmincötös égő. Érezte a hiányt.

Pörgött, pörgött, majd a nehezen kezelhető dimenziók világában, egy kijelzőről rájött, hogy ő egy belsőleg fonnyadt sült tök. A statisztikai görbék, egyenesek, növekvők és csökkenők világától kapott valamit, ami telítettségérzetet okozott, és ezt ő félreértette. Hol volt az a kiegyensúlyozottság? Ha hagymák facsarodtak szemébe, akkor sem sírt. Most, azok nélkül is patakokban árasztja könnyeit, és gőze sincs, mi lehet a baj.

Egy halászhorog kiemeli a lényeget, a szeretet nevű hiányzik. Már nem emlékszik, valamikor kicsi gyerekkorában még tudta mi az. El is csodálkozott, azelőtt nem foglalkozott ilyen szentimentális izékkel, bár dehogyisnem… Világéletében azt gondolta, hogy lambadázva és szambázva, a mellette elnyúlt statisztikai vackok belerecsegtették a szeretetet. Pedig csak kongó tojáshéj, szétszáradt mogyoró külső volt, amit kapott. Úgy látszik elpárolgott minden, elmúlt az önámítás kora, most külszemével bámulja a belplafont. Talán még tangóharmonikázni is kész lenne egy mákszemnyi, pöttöm szeretetcsöpögtetésért, azért a sziruposnak gondolt „izéért”, ami egyáltalán nem az.

Képtelenségében beugrik egy hirtelen haragú, riszáló mosógépbe, ami természetesen egészen speciális szerkezet, csak ilyen körülmények között lődörög azon a folyamatosan keskenyedő, kavicsos úton, ami már inkább ösvény, pedig induláskor autópálya méretű volt. Jól kimosatja, a szeretettelen mocsokkal megtelt kopár belsejét, majd csavarás, centrifugálás után, ha elegendő ideje és ereje marad, szerel magára egy csapot, zárhatatlant és egyirányút, ami csak befogad.

Ezzel a hirtelen történt változással, mint a magasugró, akinek tökéletesen, érintés nélkül sikerült a léc fölött átsuhanni, egy totálfordulattal megtanulta, a szeretetkiadást csappal nem lehet megoldani.

Nyissunk hát kérem, mert vonatok és lekötözött csuklójú szeretetcsökök járnak erre azon az úton, aminek a nagyobbik vége mögötte van már. Teljesen fölösleges kilométer ezreket hagyott kihasználatlanul.

Most megtett néhány alapvető lépést — minden grafikus ábrázolás nyeldeklő tömörsége nélkül —, haladni szeretne és magába engedni mindazt, amit az addig észre sem vett szeretetteliek engednek.

 

Legutóbbi módosítás: 2013.12.06. @ 16:08 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/