Vajdics Krisztina : Ajándék

… a boldogság olyan egyszerű.

 

 

A lány és a fiú nagyon szerették egymást. Csak valahogy nem tudták jól kifejezni. Pedig folyton azon fáradoztak, hogyan is szerezhetnének egymásnak örömet. Nem is ez okozta a bajt, hanem inkább a dolog módja, azaz a „csomagolás”. A fiú például szüntelenül apró ajándékokkal halmozta el a lányt, de ezek a kis tárgyak nem mindig okoztak felhőtlen boldogságot, mert általában furcsa módon a lányt a fiú előző, nélküle zajló életére emlékeztette, és ez — azaz ez az élet, a múlt — éket vert kettőjük közé.

Ha például egy szép kis követ kapott, a fiú egyből azokat a régi kis köveket kezdte emlegetni, amit annak a nőnek vett, akit előtte szeretett. Ha egy kedves kis gyöngyöt talált valahol, akkor előző barátnői kedvenc színeit emlegette, ha egy kis fényképet, előkerültek a régi képek az íróasztalból.

Így az ajándékozásból halkan kitörő sírás-rívás, duzzogás és patakban folyó könnyáradat lett, pedig ez a fiú csak őszinte volt. Szeretett volna minden percéről, minden gondolatáról beszámolni, párjával minden apró kis titkot megosztani, mindent elmesélni.

A lány pedig, ha kedvezni szeretett volna a fiúnak, mindig úgy intézte, legyen az valami meglepetés. Például egy közös séta egy különösen kedvelt helyen, ücsörgés egy kedves kis padon, vagy egyszerűen egy kirándulás. De ezeket a programokat mindig akkorra és úgy szervezte, hogy az éppen keresztülhúzta a fiú számításait, így a meglepetésből szikrázó vita, szemrehányás, zsörtölődés kerekedett.

Egy napon aztán, amikor elkeseredetten és kicsit hidegen ücsörögtek a közös ágy szélén, egyszerre hallottak meg egy különös kis koboldhangot. Egy koboldét, aki minden nehéz kérdésben megoldást hozott, és mindig békét teremtett azok között, akik valóban szerették egymást, és nem CSAK beszéltek a szeretetről.

— Kedveskéim! — súgta a kobold különösen huncut, de bölcs hangján. — Mi lenne, ha megbeszélnétek egymással, mire vágyik a másik? Mi lenne, ha néha megkérdeznétek egymástól, mivel szerezhetnétek örömet?

A lány és a fiú abban a pillanatban megértette a kobold üzenetét, így megfogták egymás kezét, és csak üldögéltek csendben.

— Boldog vagy? — kérdezte a lány.

— Igen — válaszolta a fiú, és gyorsan a zsebébe rejtette mai ajándékát.

Rájött, ezekre a tárgyakra semmi szükség, de a szavakra sem, hiszen a boldogság olyan egyszerű.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vajdics Krisztina
Szerző Vajdics Krisztina 122 Írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.