Zaklatottan rohant fel az emeletre. Majdnem fellökte a megrakott tálcával közeledő pincért.
A bejáratot nyitó kártyát hol az egyik, hol a másik végénél dugdosta a nyílásba. Ide-oda forgatta, mire nagy nehezen sikerült kinyitnia az ajtót. Körülnézett a szobában, de nem talált semmilyen alkalmas helyet. A gyönyörű csillárt – ki tudja miért – nem érezte megfelelőnek, és éppúgy, mint az erkélyt, azt is túl alacsonynak találta. Az udvarról egyébként is megláthatta volna valaki.
Bement a fürdőszobába s elővette a frottírtörölközőket. Szép, hófehérek voltak, csak a szálloda emblémája vöröslött rajtuk. Jó erősen összecsomózott kettőt, majd bevitte a szobából az egyetlen puffot. Ráállt, de még így, pipiskedve is alig érte el a zuhanyrózsát tartó fényes nikkelcső tetejét.
Ahogy felnézett, a fürdőszoba tükörében meglátta magát. Még mindig az a fürdőruha volt rajta, mint délelőtt a tengerparton. Nézte a tükörképét. Elképzelte, hogy milyen lesz ez az arc, amikor majd rátalálnak. Ettől még szomorúbbá vált. A törölközőket előbb a nyakára csavarta, azután az U alakú cső tetejére kötötte rá. Belebújtatta a fejét. Tudatában volt minden egyes mozdulatának. Előbb a fiára, azután a férjére gondolt.
– Vajon miért nem kiáltott segítségért, amikor a hullámok már átcsaptak a feje fölött és arra kérte őt, hogy segítsen, mert nem bírja tovább? Talán így akart megszabadulni tőle? – Ez utóbbi gondolat csupán egy percig merült fel benne. „ Nem, az lehetetlen! Ő túl gyönge az ilyesmihez! Nem szeret már, csak megszokott, mint bármi mást, hiszen olyan erősen kötődik minden tárgyhoz és olyan nehezen változtat apró dolgokon is. Nagyon utálná a válási ceremóniát.” – állapította meg, és ez erőt adott neki.
„Mire visszaér, már túl leszek mindenen”, – gondolta és kirúgta a puffot maga alól.
Hallotta, hogy a nyakában lüktet a szíve, érezte, ahogy összenyomja torkát a hurok.
Pár perccel később a törölközők lecsúsztak a vason s ő a zuhanyozó kövére esett.
A harmadszori sikertelen kísérlet után feladta.
Visszavitte a puffot a helyére, kigubancolta a törölközőket és lezuhanyozott.
Miután rendbe szedte magát, belenézett a tükörbe. Hangosan, csúfondárosan nevetett önmagán. Ugyanaz az arc nézett vissza rá, mint fél órával ezelőtt, csak kissé fáradtabban.
Egészen közel volt mindenhez, de nem ért el semmit.
Kinn besötétedett. Lesétált a recepcióra. Leült a bejárattal szemben egy karosszékbe. Ott várt a nyüzsgő, mókázó tömegben, amíg a férje meg nem érkezett.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:56 :: Péter Erika
