Kőmüves Klára : – gondolat az Anyagiak terén –

(Éjjel-nappal Butapest helyett…)

 

 

 

Nem általánosítok, csak játszom a szavakkal, bár játékos kedvem

aligha van; soraim vezére tíz hajléktalan. Az első, aki egyedül élt,

mindig megfontoltan osztotta be heti kenyerét, de egy öngyilkos

szomszéd miatt leégett a lakása – azóta menedéke négy váróterem

meg a pláza. A második fedél nélküli egy abszolút mentehetetlen

házasságból menekült a térre, habár azelőtt sohasem szűkölködött

– úgy döntött gyermekeire nézve, inkább maradjanak ők a lakásba.

(E történet további részletezése nélkül elégedjetek meg annyival,

egyik napról a másikra lett ő is hajléktalan.) A harmadik vezérem

zsenikategóriás pszichiáter, addig orvosolt a leglelkiismeretesebb

módon, míg végül mindenét megosztotta mással, aztán bizakodón

próbált kezet fogni a csupasz nagyvilággal, de a világ keze sajnos

a sajátjához képest nagy volt, még ma is zsibbad az arca nem várt

pofonoktól. A negyediknek sohasem volt vagyona, még az életét

sem tudja, kitől kapta. Egy intézmény szigorának tizennyolc évi

bizonytalansága az utcáig ringatta. Helyzete reménytelen, hiszen

nincs rokona, sem melegszívű igazi barátja. Társa kilátástalanság

és a tavalyi nagykabátja. Az ötödik hajléktalan a legtitokzatosabb.

Az arcvonásai szépek, hiába rejti azokat egy bozontos nagy szakáll

alá, a mozdulatai különösen óvatosak, katonás vigyázban áll, múltja

valóságos talány, a jövője zárt-osztály talán. A hatodik vezérem egy

hamisítatlan lecsúszott. Italra költötte mindenét, gyakran bántják őt

a többiek ezért, mert miatta általánosítanak; „aki utcára kényszerül

– az alkoholizmusnak rabja az.” Ő éppen annyit élt, hogy maga sem

emlékszik, mikortól s miért alakult így az élete, és nem szeret már

visszanézni se, csak annyit mond, hogy soha nem kötődött senkihez

és hozzá sem volt köze soha senkinek. A hetedik egy egész család,

az egyik napról-másikra élők táborának tagjai. Bank vitte házukat,

hűvös őszi szél vigyázza esténként az álmukat. A nyolcadik beteg.

Nem kívánja már, hogy megértsék őt egészségesek. Már megbékélt

azzal, hogy gyógyszerek emésztették fel minden vagyonát s immár

semmit sem beszedve várja nyugton a halált. A kilencedik nagyon

fiatal, tizennégy sincs még. Koldulásra fogták őt egy tálnyi ételért.

A tízedik meg igazából jómagam vagyok, bár mindenem megvan,

de sajnos mégsem adhatok, hiszen sokan adtak úgy, hogy közben

mindenük veszett – úgy hiszem, hogy jó ember van bőven köztetek.

 

 

 

 

 (Köszönetem annak a budapesti hajléktalannak, aki még 2006-ban szaladt

                        utánam egy buszmegállóba a pénztárcámmal és cserébe egy fillért sem

  fogadott el, mondván, inkább vegyek valamit annak a kisfiúnak, akinek a

                        képét látta a pénztárcában, amikor azt felemelte a földről és kinyílt.)

 

———————————-

Kedves Kaláris, rímel és nem ér ki a lap széléig, ilyesformán akár  vers is lehetne, mi azonban nem találtuk annak, prózának nem elég próza, és úgy általában véve nem tudtuk hová tenni, sem tartalmilag, sem kivitelileg, sem hozzáadott érték szempontjából, ezért úgy döntöttünk, visszaadjuk neked.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 633 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))