Hugó Károly, eredeti neve Bernstein Hugó Károly (Pest, 1808. szeptember 1. – Milánó, 1877. november 13.) magyar drámaíró.
Születéséről eltérő időpontok találhatók, a legvalószínűbb, hogy 1808. szeptember 1-jén született. Több életrajzi lexikon 1806 körüli időpontra datálja születését.
A romantika korának életstílusa is romantikus volt, a romantikus írók és költők élete gyakorta kívánkoznék romantikus regényekbe vagy drámákba. Nem is igen érthetjük meg a múlt század első felében világdivatként uralkodó romantikát, ha nem vesszük tudomásul, hogy az írók a maguk és ismerőseik életvitelének élményeiből, a fokozottabb érzelmekkel és indulatokkal átélt valóság tudatával és igényével írtak és ábrázoltak úgy, ahogy ők látták a valóságot. És aligha élt magyar romantikus író romantikusabban, mint az a Hugó Károly, aki először írt olyan magyar drámát, amely néhány történelmi pillanatig világsiker volt.
Dr. Bernstein Hugó Károly a múlt század harmincas-negyvenes éveiben ismert pesti orvos volt. Már ekkor felettébb kalandos múlt állt mögötte. Budai zsidó polgári család gyermeke volt, együtt nőtt fel a haladó magyar nemesség polgárosodó törekvéseivel, a magyarországi, jórészt idegen ajkú polgárság magyar nemzettudatának kifejlődésével és a polgári haladást jelentő nemzettudat mámorával. Haladó polgárosodás és lelkes nemzettudat a felvilágosodástól kezdve elválaszthatatlan volt. A hazulról biblikus kultúrát hozó ifjú gimnáziumi éveinek egy részét Szegeden tölti (gáncsolóinak alaptalan vádja volt, hogy csak felnőtt fővel tanul meg magyarul: alföldi környezetben érett ifjúvá), majd a pesti egyetemen tanul filozófiát, innét megy Bécsbe, az ottani egyetem orvoskarára. Ezt sikeresen elvégezve, katonaorvosnak csap fel. (Nemesemberek általában nem mentek orvosnak, a hadseregeknek pedig nélkülözhetetlen szükségük volt orvosokra, ezért ezeket a tiszti rangú katonai állásokat polgárok is elfoglalhatták – a polgári származású Schiller is katonaorvosnak indult -, és II. József óta a császári seregben zsidók is lehettek katonaorvosok.) Így kerül lengyelországi állomáshelyre, s ott éri a lengyel szabadságharc kitörése. A nemzeti szabadság mámorával ajánlja fel szolgálatát a lengyeleknek, és végigharcolja a legéletveszélyesebb posztokon a cári haderő ellen vívott hősi, de reménytelen háborút, amelyet a haladó magyar elmék itthon oly szorongató együttérzéssel figyelnek. A bukás után orosz fogságba kerül, ahol besorozzák a cári hadseregbe (ott is szükség van orvosokra). Kalandos utakon megszökik, és nagy kerülő úton kerül haza. Amikor Pesten megnyitja rendelőjét, már a szabadságharcosok dicsfénye veszi körül. Baráti köre hamarosan főleg fiatal írók, újságírók, színészek közül kerül. Szigligeti Ede, Egressy Gábor, Falk Miksa ismeri fel legkorábban benne az írót. Ezeket a fiatalokat elragadja a fiatal orvos nagy filozófiai tudása és színházelméleti érdeklődése. A pesti haladó értelmiségi körökben sokat várnak tőle. Ez az akkori pesti művelt társaság különös keverék nyelven beszél: magyar-latin-német-francia makaróni a társalgási módi. Így beszél az akkori városi magyar (így is leveleznek, így fogalmazódik a kor legtöbb naplója is). De a szépirodalomban igyekeznek megvalósítani a vágyott tiszta magyar nyelvet. Bernstein doktornak pedig kamaszkora óta irodalmi és filozófiai igényei voltak. Még bécsi medikus korában drámát írt németül Mátyás királyról Ein Ungarkönig címen. A hazafias pátoszú játék fő cselekményvonala a nagy király népszeretettől fűtött küzdelme és győzelme a hatalmaskodó nagyurak ellen. Majd Brutus és Lukrécia címen antik tárgyú, de aktuális célzatú zsarnokellenes drámát írt. És habár a császári Bécsben ezeket nem sikerült színre vinnie, a Brutus és Lukrécia könyvben megjelent. Már ebben a két drámában megmutatkozott dramaturgiai igyekezete: a romantika pátoszát és szélsőségeit egyesíteni a francia klasszikus drámák fegyelmezett tömörségével, hely-idő-cselekmény egységével. Ez nem az akkori német vagy francia romantika formabontó törekvése volt, hanem Byron történelmi és áltörténelmi drámáinak tudatos módszere (formailag Byron Sardanapalja volt erre a legfőbb világirodalmi példa).
A Pesten írókkal összebarátkozó orvos magyarra fordítja ezeket a korábbi drámáit, egyelőre arra a keverék nyelvre, amelyen beszélgetnek, majd mondatról mondatra együtt nézik át Egressyvel és Falkkal, hogy színpadképesen magyar dráma legyen belőle. Egressy jó szerepet gyanít Mátyásban. A Nemzeti Színház be is mutatja, igen nagy sikerrel. Bernstein doktorból egy csapásra Hugó Károly népszerű színpadi szerző lesz. (A személynévből vezetéknévvé alakított Hugó kellemesen emlékeztet a haladó érzelmű nézők világirodalmi kedvencére, Victor Hugóra.)
Az idő 1848 felé jár, forradalmak érnek egész Európában. Hugó Károlyt izgatják a Franciaországban érlelődő események. 1847-ben már a Brutus és Lukréciának is sikere van. Szeretné, ha ezt a forradalmi hangú drámát Párizsban is bemutatnák. És elutazik Párizsba, ahol összebarátkozik Liszt Ferenccel. De még mielőtt színházat talált volna franciára fordított drámájának, kitör a februári forradalom. Hugó lelkesen veti magát az eseményekbe. A nemzetek nagy forradalmi felvonulásán ő képviseli a magyar népet, ő viszi a tömegben a magyar zászlót. És amikor márciusban kitör a pesti forradalom is, majd elkövetkezik a szabadságharc, Liszt Ferenccel együtt agitál külföldön a magyar ügy érdekében. Mire a francia forradalmi vágyak füstbe mennek, s következik III. Napóleon zsarnoksága, nincs többé helye Párizsban, de haza se jöhet, mert itt már vérbe fulladt a szabadságharc. Útja Németországba vezet. Berlinben felháborodik a porosz királyság újfajta zsarnokságán és világuralmi törekvésein. Haragos röpiratot ír ellene, mire letartóztatják. Súlyos ítélet várna rá, ha nem találna sajátos módot a menekülésre. Őrültnek tetteti magát, oly sikerrel, hogy a német orvosok beszámíthatatlannak nyilvánítják, ezért megússza azzal, hogy kiutasítják. Így kerül a viszonylag szabadabb Hamburgba.
De nem véletlen, hogy őrültnek tudta tettetni magát: az idegeivel valami valóban nincs rendben. Zűrzavaros filozófiai rendszereket gondol végig. Olyan bölcseletet akar felállítani, amely pótolhatja a vallásosságot: ködös miszticizmus keveredik benne jól megfigyelt pszichológiával. Már-már afféle új megváltónak képzeli magát. Nagyzási hóbortja mindig más és más alakban nyilvánul meg. Olykor kinyilvánítja, hogy ő a világ legnagyobb drámaírója. Néha pedig az egész színházi világot akarja reformálni, és új rendezői elméleteket állít fel. Feltűnő öltözködésével is magára hívja a figyelmet. Hol dandynek maszkírozza magát, hol antik görög jelmezben előadótermekben, lanttal a kezében adja elő színházi elméleteit vagy filozófiai gondolatait. A közönség pedig szívesen ment előadásaira, mert lebilincselően érdekes beszélő volt. Igaz, filozófiája, a „hugosophia” világnevetség tárgya lett. De színházi elméleteire oda kellett figyelni. Itt majdnem zseniálisnak bizonyult: olyan gondolatokat és terveket vetett fel, amelyeket a következő évtizedekben a legnagyobb német rendezők – Meiningen, Laube – valósítottak meg, gyaníthatólag Hugó elméleteinek ismeretében.
Már 1847-ben a kezébe került egy Bazancourt nevű francia író egyik novellája, amely egy polgár és egy arisztokrata szerelmi vetélkedéséről szól. Ebből kell megcsinálni a század nagy bravúrdrámáját! Még a forradalom előtt kezd hozzá, talán meg is írja, de végső formája Németországban készül el: ez a Bankár és báró. Amikor az amnesztiarendelet után már nem kell félnie forradalmár múltjától, hazajön, és Pesten lefordítja az előbb németül írt drámát arra a keverék nyelvre, ahogy itthon beszélt. Kár, hogy az a változat nem maradt fenn, kitűnő dokumentum lehetne az akkori pesti társalgási nyelvről. Egressy segítségével dolgozza ki a színpadképes szöveget. És íme, 1859-ben megérkezik a siker: a világsiker! Előbb Pesten magyarul, azután Bécsben és különböző színpadokon németül és végre Párizsban franciául. A dráma a kor közönségének vágyait telibe találta. Ez nem forradalmi dráma, itt egy nagyon derék nagytőkés és egy nagyon derék arisztokrata küzd a nagyon derék asszonyért. Tragédiába torkolló lélektani dráma, amelyben a nemesúr tiszteli a dolgos polgárt, és a polgár tiszteli a nagy hagyományú nemesurat. Az arisztokrata-nagypolgári összefonódás, a hazai kiegyezési vágyak, a Széchenyi-féle úri liberalizmus ünneplése ez egy szerelmi háromszögdrámában, amely témájánál fogva is merőben új és modernnek ható volt nálunk, és igen korszerű Nyugaton. Formája pedig valóban bravúros: összesen három személy feszült szerelmi küzdelme egy napon belül ugyanegy színhelyen.
A világsiker most már féktelen lovat ad nagyzási hóbortjának. Most már meg akarja újítani a lélektant és a logikát is. De amúgy is rég hiányzó önkritikája, valóban beszámíthatatlanságig tornyosuló önimádata a közvéleményben is megerősíti a hitet – vagy felismerést -, hogy őrült. Elméleteiben örültség, ostobaság és közben egy-egy zseniális felismerés kavarog. S ebből meg is tud élni, mert mindig mindenütt számíthat nagyközönségre. Az emberek egyszerre élvezik kitűnő előadókészségét, szikrázó szellemességét, és nevetnek – vagy éppen röhögnek – ostobaságain. Liszt Ferenc, aki mindvégig pártolja, maga sem tudja, hogy barátja lángész-e vagy sült bolond. Így kóborolja be szinte egész Európát. A múló évek nem lankasztják, önimádata és dicsőségszomja erőt ad neki. Hiszen közben a Bankár és báró nem kerül le az európai műsorokról (még a XX. század első évtizedében is sokfelé műsordarab volt, nálunk is úgy tisztelték, mint a legjobb magyar drámák egyikét, holott igazából csak mesteri bravúrmunka).
Milánóban érte a halál. Hetvenegy éves volt. Maga tervezte különös jelmezben éppen színpadra akart lépni, hogy elméleteit közölje az olasz közönséggel is, amikor szívéhez kapott, összeesett, és azonnal meghalt.
Különös ember volt. Három nyelven írt, keverék nyelven beszélt, minden nyelven és minden országban magyar írónak vallotta magát. Romantikánk összképe szegényebb volna nélküle.
Hegedűs Géza
A MAGYAR IRODALOM ARCKÉPCSARNOKA
Német költeményeket írt a pesti Irisbe (1826- 27.), a Jahrbuch des deutschen Elements in Ungarnba (Leipzig, 1845.); magyarokat a Pesti Divatlapba (1846. Hondalok, Bucsúm Bécstől, Panasz a honban és czikkeket 1848. Magyar követség a franczia köztársasági kormány előtt); az Életképekbe (1847. Hondalok, 1848. Egy-két szó Leona előadásáról).
Munkái:
1. Mozaik von Bernstein. Leipzig, 1838. (Hahnemann irányának hathatós védelmén kívül az egyetemi orvosi tanításról több helyen elítélőleg nyilatkozik.)
2. Der Saphir, geschliffen und a jour gefasst von Meister Bernstein. Leipzig, 1839. (Saphir orvos Bernsteiniana cz. támadó röpiratára.)
3. Dr. Ego d. fahrende Homöopath. Elhorama einiger Kunst- und Zunftverwandten u. mehr. Zeit- und Unzeitgenossen. Nebst Anhang, Hahnemann Album enthaltend. Von Frhr. Bern von Stein. Leipzig, 1839.
4. Sehnsuchtsklänge eines wandernden Hagestolzen. Hamburg, 1840.
5. Die grosse Fibel in zwei dramatischen Dichtungen (I. Das Schauspiel der Welt in vier Akten, II. Der Stein der Weisen in vier Akten). Wien, 1844.
6. Fibel der Ehre in zwei dramatischen Dichtungen. (I. Theil. Brutus und Lucretia, Drama in 4 Akten, II. Theil. Des Hauses Ehre. Zugabe: Dramatische Laufbahn. System des Dramas.) Wien, 1845.
7. Das befreite Paradies. Commentar Proben aus der Höllencomedie (La comedie infernale) geschrieben in Wien u. Pesth, 1845. Wien.
8. Psalmen eines armen Poeten. Pesth, 1846.
9. Ein Ungarkönig. Historisches Drama in 4 Akten. Pesth, 1847. (Magyarul: Egy magyar király, dráma négy felv. Pesth, 1847. Eredeti kéziratra a m. n. múzeumban. Először adták Pesten, 1846. jún. 2., a nemzeti szinházban. Ism. Honderű, P. Divatlap sat.)
10. Brutus és Lucretia. Dráma 4. felv. Pesth, 1847. (Először Pesten, 1847. márcz. 15., aug. 17. és 1858. okt. 13. Ism. Pesti Divatlap, Életképek, Főv. Lapok 1890. 17. sz.)
11. Bankár és báró. Szomorújáték három felv. Pesth, 1848. (és Olcsó Könyvtár 99. sz. 1880. Először Pesten 1847. szept. 27., azután is többször, 1858. aug. 31. ismét. Ismert. Pesti Divatlap, Életképek, Szépirodalmi Közlöny.)
12. Der Kaufmann von Marseille. (Báró és bankár.) Drama in 3 Akten. Pesth, 1859 és 1866. arczk
13. La tireliri de Thérése. Páris, 1859.
14. Das gemassregelte Genie, oder: Der göttliche Paria. Von Karl Hugó Amber Bernstein. Berlin, 1862. (Les mémoires terribles dun martyre monstre IV. Az I-III. kötete nem jelent meg.)
15. Fibel der Liebe. I. Poetischer Theil. Berlin, 1863.
16. Calderon, oder: Liebe aus Verehrung. Berlin, 1863. (Drámai költemény; előadták aug. 24. a pesti városi német szinházban. Első darabja, melyet még Bécsben írt a 40-es években.)
17. Die Fuchtel. Berlin, 1863. (Időhöz nem kötött gúnyoros tartalmú röpívek.)
Szinművei: Világ szinjátéka, eredeti dráma négy felv. (Schauspiel der Welt cz. szinművéből, a nemzeti szinpadra alkalmazta s előadták Pesten 1847. nov. 20. és 1848. jan. 1 Ism. Életképek 1847. II. 23. sz. Jókai Mór, P. Divatlap 1848. 2. sz. és P. Napló 1850. 42. sz.); Bölcseség köve, dráma négy felv. (Kézirata a nemzeti szinházban.)
Kéziratai: megkezdett és félbehagyott összefüggéstelen versek, drámai fragmentumok, prózában írt aphorismák és egy jóformán befejezett szinmű: Das Ehewehe cz., melyet akkortájt írt, mikor még a nagyzás hóbortja nem bántotta.
Arczképei: kőnyomat, rajzolta Grinzhofer 1846. nyomt. Walzel Pesten és rajzolta Barabás (a Pesti Divatlap 1847. melléklete).
Heinsius, Allg. Bücher-Lexikon. Leipzig. 1846. IX. Bd. 1. Abth., X. Bd. 1. Abth. 1848., XIV. Bd. 1. Abth.
Honderű 1847. II. 7., 14-17. sz.
P. Divatlap 1847. 28. sz.
Pannonia 1847. 37-39.
Danielik, M. Irók II. 118. l.
Vasárnapi Ujság 1858. 38. sz. arczk., 1877. 47. sz. arczk. (Törs K.)
Wanderer 1864. 342. sz.
Toldy, M. Nemzeti Irodalom Története.
Hölgyfutár 1858. 249., 253. sz., 1863. I. 51. sz., II. 20. sz. (Lauka Gusztáv.)
Koszorú 1863. (Automimicai előadásai.)
Egyetemes M. Encyclopaedia IX. 293. l.
Magyarország és a Nagyvilág 1866. 11. sz. arczk., 1877. 47. sz. (Ágai A.)
1877: Budapesti Napilap 321. sz., P. Napló 305. sz., Hon 275-278., 305. sz., Nemzeti Hirlap 319. sz., Közvélemény 321. sz., Egyetértés 301. sz., Főv. Lapok 265., 273-275. sz. (Ágai A.), Petőfi-Társaság Lapja II. 18. sz., Pester Lloyd 265. sz. (Abendblatt), 327. sz. (Ágai A.)
Figyelő VI. 1879. 61. l. XVI. 9-28. (Scossa Dezső), XVII. 155. l.
Magyarország 1880. 162. sz. (Robin H. sírja fölött.) 1881. 185. sz.
M. Salon VIII. 1888. (Falk Miksa.)
Petrik Bibliogr.
Beőthy Zsolt, M. Nemzeti Irodalom Történeti Ismertetése II.
Petrik Bibliogr.
Irodalomtörténeti Közlemények 1892-94. (dr. Kőrös Endre, H. K. ifjusága.)
Budapesti Hirlap 1891. 158. sz.
Nemzet 1891. 157. sz.
Móczár József, Hugó Károly élete és szinművei. Szeged, 1894.
Budapesti Szemle 1894. LXXXVIII. 160. l.
Pallas Nagy Lexikona IX. 445. l. (Négyessy László.)
Szinnyei József
MAGYAR ÍRÓK ÉLETE ÉS MUNKÁI
http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/h/h08963.htm
Hugó Károly, a bolygó orvos-drámaíró
A múlt század első-középső fele az irodalmi-forradalmi romantika hőskora. Még élt a weimári óriás, de a költőkhöz nem illett többé a tisztes öregkor, a világgal való megbékélés és a természetes halál. A főbálvány Byron görög földön pusztult el, az étheri Shelley a. tengerbe veszett, Puskint kitervelt párbajban terítették le, a mi Petőfi Sándorunkat tömegsírba temették. A sokkal-sokkal kisebbek is igyekeztek nagy halált halni. Szegény emigráns Kerényi Frigyes egy amerikai mészkemencébe zuhanva égett szénné, s ki tudná felsorolni az azóta elfelejtetteket?
Mások szent elszántsággal akarták megváltani-megváltoztatni a zsarnoki valóságot. Vidor Hugó egyszálmaga rémítgette szigetországi száműzetéséből a semmit sem tanult Bourbonokat, Miczkiewicz a lengyel ügy elvesztése után Itáliában szervezett légiót szabadságra (és haza) sóvárgó honfitársaiból.
A gall géniusz Hugó és a messianisztikus lengyel Miczkiewicz ezúttal nem véletlenül kerültek egymás asszociációs szomszédságába. Kortársuk, a magyar Hugó Károly nagy francia névrokonához hasonlóan akarta meghódítani az európai romantika színpadát, és a Pan Tadeusz írójának megszállottságával segíteni a lengyel népet. Ez utóbbit katonaorvosként. Színdarabjai azóta előadhatatlanokká porosodtak, de megmaradt az írószemély érdekessége, a megalomániás jelenség, a donkihótei figura, az előbb valódi, majd színpadi szélmalomharcok hőse, akinek Cervantes óta szurkol az olvasóvilág, mert a vitorlákkal hadakozva önmagát sebzi véresen mosolyogtatóvá, és nem igényel szánalmat a hódolat (hiány) helyébe.
Hugó Károlyt 1848-ban a Pesti Divatlap ellenzéki hazafiként tiszteli, aki Párizsból német nyelvű, forradalommal rokonszenvező leveleket ír a Pester Zeitung lapjaira, a Nemzeti Színház május 24-én sikerrel mutatja be a Bankár és báró e. darabját. Egy évtizeddel később a Vasárnapi Újság a címlapon ünnepli hazalátogatását, akár Liszt Ferenc vagy Klapka György volna. A millennium évében megjelent H-betűs Szinnyei-kötet szerint viszont a hányattatás megviselte s a lelki tusa kimenté életerejét. Még Calderonhoz írott előszavában barátainak nevezi Bonaparte Napóleont, Rotschildot. A nemzeti hős és a hibbantság végleteinek szembesítése lehetne feladatunk, ha baráti szeretetével, kritikusi szigorával és az orvos szemével nem láttatná őt velünk Ágai Adolf a Por és Hamu c. visszaemlékezés-kötetében.
Kísérjük először végig ezt a kísérteti életet. Hugó Károly (eredetileg Bernstein Fülöp) 1806-ban született Pesten. Szülei magyar szóra a IV. gimnáziumba Szegedre adták, mert akkor a fővárosnak még a grundnyelve is német volt. Délről visszajövet Pesten elvégezte a középiskola felső osztályait, egyetemre előbb a természettudományi karra, majd az orvosi fakultásra iratkozott. Egy év után anyagiak hiányában a medicinát abbahagyni kényszerült, s beállt húsz hónapra huszárnak. Nem bánta meg, de visszavágyott medikustársai közé.
Megtakarított zsoldján újabb szigorlatokon jutott túl, kimenőit tanulással töltve. Orvosdoktorrá Varsóban avatták, mivel jelentkezett a lengyel hadseregbe. Rövidesen törzsorvosi beosztásra emelkedett, megsebesült, majd a cári csapatok fogságába került. A nagy kolerajárvány idején áldozatosan gyógyítgatta a lengyel és az orosz sebesülteket-betegeket. A pétervári osztrák konzul segítségével került haza 1832-ben, egyenest Zalába, az Inkey család birtokára. A kolerajárványt itthon is kifogta. Rövidesen Pestre költözött orvosi diplomájával mihez kezdeni, az írás ördöge akkor még
nem kísértette.
Bugát Pál 1830-ban jelentette meg a saját magyarításában Wigand Ottó nyomdájából Hahnemann Organonját, s ezzel elindult hazánkban hódító útjára a hasonszenvi gyógyítás, amelynek elszántabb híve aligha volt Bernstein Fülöp doktornál. A homeopátia és az allopátia közötti polémiában ragadott először tollat szenvedélyes orvosunk, hangos sikere Párizsba is eljutott.
Hahnemann mester meghívta magához leendő apostol jelöltjét, aki el is ment, de a neuropátiás homeopata szemében ekkor már másvalaki volt a Messiás. Victor Hugó, az Hernani, majd a Ruy Blas színpadi szerzője, Bernstein doktor őt kívánta követni.
Németül tudott a legjobban. Angliai. kitérővel Berlinbe ment, hogy a poroszoknak előadja az igazi Shakespeare-t, természetesen az ő főszerepeiben. Elutasították és kiutasították. Hamburg-Altona színpadját (egyre zavarosabb életének mazochista kínpadát) érintve Bécsbe települt át, jobb megértés reményében.. Egyszemélyben kívánt doktor Hahnemann es Victor Hugó lenni, ezért 1844-ben felvette a Carl Hugó nevet. Mózesi hitét elhagyva a bigott katolikus császárvárosban áttért az evangélikus vallásra. Csoda-e, ha kihívott maga ellen minden kihívhatót, nem lett a liblingje a postbiedermeier irodalmi szalonoknak, s egyre gyanúsabban nézte a rendőrség, még a beszámíthatatlanság beszámításával is?
A Burgtheater visszautasította darabjait (Calderon stb.), pacientúrája nem akadt. Bécsi sikertelenségeitől lelohadva hazajött Pestre, nekidőlt Bloch Mór német—magyar szótárának az elfelejtett dajkanyelvet újratanulni. A hűséges Falk Miksa segítségével 1846-ban megírta az Egy magyar király c. verses drámát, amelyet Batthyány Lajosnak ajánlott nagy tisztelettel. A darabot Falk után Egressy Gábor simítgatta előadhatóvá, Mátyás királyt maga Egressy, Szilágyi Mihályt az öreg
Szentpétery játszotta. A pesti bemutatkozás tehát sikerült, Hugó Károly ettől fogva magyar költőfejedelemnek hitte magát.
Ágai Adolf megindító humorral írja le első bécsi találkozásukat. Megyek haza. Az országot fölrázom. Szigligetit elcsapom. A színházat megmentem, mert az ő nagyságát — mondta — Miska is (mármint Vörösmarty) elismerte. Az 1848-as esztendőben Párizs utcáin ő lobogtatja a magyar zászlót, lelkesítő leveleket ír a forradalmi eseményekről.
Pesten viszont bemutatják a Bankár és báró c. darabját, sikerrel. Szokványos szerelmi háromszög: öreg férj, fiatal feleség, gáláns udvarló, a báró megmenthetné a bankárt az anyagi csődtől, de a kalmár becsületből nem fogadja el. A báró fejsebe (amit vadászat közben szerzett) a függöny legördülése előtt felszakad, kileheli nemes lelkét, a nő mellé zuhan holtan, és a publikum könnyezik. Illetlenség lenne mai szemmel eleink naiv meghatódásán élcelődni. A siker bizonyára a hazatért szerzőnek és a magyarul beszélő Marseille-lakóknak szólt, mert a darab ott játszódik le.
A forradalmak után, miként Szinnyei írja, visszatért a homeopátiához. Darabját Kaufmann von Marseille címmel Berlinben is bemutatták. 1861-től (Ágai tanúsítja) elméjén egyre inkább elhatalmasodik a melankólia és a megalománia. Fonnyadt karjait herkulesi muszkulus-kötegekként mutogatja, a legnagyobb lángelmének képzeli magát, a hugologia, a hugosophia, a hugologika, a jus hugoicum badar fogalmainak a megalkotója, cantomimikát, eantopantomimikát játszik — az ugratok nagy derültségére. A német—magyar— francia hármas nyelvkeverék sajátságos poétájának 1877-ben eszébe jutott, hogy Itáliát még nem hódította meg. Pártfogóitól pénzt szerzett, Milánóba utazott, ahol november 13-án végképp letette a lantot.
Doktor Hahnemann és Victor Hugó bécsi—pesti helytartója olasz földön pihen. Az egykori szabadságharcos, homeopata, drámaíró után annyi anekdota maradt, hogy fele is elég lenne e fura orvosfigura nevének a megjegyzéséhez.
Szállási Árpád
Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai,
Gazda István vezetésével.
http://mek.oszk.hu/05400/05439/pdf/Szallasi_HugoKaroly.pdf
HUGÓ KÁROLY MAGYAR DRÁMÁJA [1]
[…]
1845. deczember 23-án került először színre a német színházban Hugo Brutus és Lucretiája. A német lapok már jóval előbb kikürtölték a darab jelességét, meg azt is, hogy Hugo legközelebb, mint magyar író fog fellépni, és azért nem csoda, hogy a megjelent közönség soraiban magyar írókat is lehetett látni.
A darabnak nagy hatása volt. Hugónak először volt alkalma – mire oly rég vágyott – a közönség tapsaiban gyönyörködni. A második előadás után így ír az Ungar[2]: »Mily hatása lenne e drámának a nemzeti színházban, hol Brutust Egressy, Sextust Lendvay, Lucretiát Laborfalvy játszhatna. Oly előadás lenne ez, minőt az első német színpadokon sem igen láthatni!« A magyar
lapok – az egy Honderűt [3] kivéve – nem vettek tudomást az előadásról. Meg akarták várni, míg magyar színpadon mint magyar íróval állanak Hugóval szemben.
Lehet, hogy a pesti német színházban aratott nagy siker birta őt arra, hogy még egyszer Bécsbe menjen vissza. Mielőtt azonban Pestről elment, teljesen kész Egy magyar király czímű drámáját benyújtotta a nemzeti színház választmányához. Az év első pár hónapját Bécsben töltötte. Tárczaleveleket, bírálatokat (»Unparteiisches aus Wien«, »Karl Hugo über Lewitschniggs Gedichte: West-östlich«) olvashatunk tőle ez időből a Spiegelben? de ha az volt valóban czélja, hogy színpadra jusson, akkor ujabb csalódással tért meg Pestre. Április 11-én jött vissza, s már várt reá a lesújtó hír, melyet hivatalosan a Budapesti Hiradó közölt először, hogy drámáját a biráló bizottság elvetette. Kétségen kívül ennek főoka a nyelv volt, mely csaknem élvezhetetlen. A bizottság tagjai közt volt Egressy Gábor is, kivel Hugo rövid Pesten léte alatt ismerkedett meg. Ez kifejtette előtte, hogy ily nyelvű, drámát nem hogy előadni, de még olvasni sem igen lehet, mire Hugó felkérte őt, hogy nyelvi tekintetben dolgozza át művét. Egressy megtette ezt, s a darab ismét a bírálók elé került. Nagy nehezen, egy szótöbbséggel átment a választmány kritikáján a dráma.2 Hozzáláttak a betanuláshoz. A német színház igazgatója megboszankodva a költő átpártolásán, félbeszakította a Schauspiel der Weltnek már megkezdett próbáit, a nemzeti színházban pedig 1846. június 2-án került színre Egressyvel a czímszerepben Hugo Károly Egy magyar királya.
[…]
Alig van Hugo életében percz, alig van munkálkodásában siker, melynek öröme tiszta és zavartalan lett volna. Sokban hozzájárult ehhez saját egyénisége. Nem tudott egy körben sem megfordulni a nélkül, hogy önmagával tetszelgő elbizakodottsága, bizonyos ellenszenvet ne keltett volna személye iránt. A kik közelebbről ismerték – ilyenek pedig igen kevesen voltak – tudták, hogy az elbizakodottság jó része jogos önvédelemből származott. Bécsben tartózkodása alatt akárhány hírlapnak öröme telt benne, hogy apróbb czikkekben gúnyolódtak az irodalomba váratlanul becsöppent és egyszerre nagy igényekkel fellépő költőn. Temészetesen ily támadásokkal szemben ő sem maradt szótlan. Ahol és amikor csak alkalma nyílott, védte magát, drámáit és általán kiváló költői hivatottságát. Hiúsága adta meg e védelemnek különös módját, úgy hogy az egész úgy tűnt fel, mintha élvezet volna számára az,. hogy magáról beszélhet. Pedig közvetlen oka az önvédelem
volt. Az apró-cseprő bosszantások, melyeket más tudomásul sem vett volna, érzékeny természetére mind hatással voltak. A mint szivesen fogadott bárkit barátjának, ki hiúságát bármi módon legyezgette, épúgy, a ki csak valami csipősebb megjegyzést koczkáztatott meg róla, ellensége volt, S az ellenségek, hírnevével együtt folyton gyarapodtak. A ki nyilvánosan működik, nem kerülheti el a kritikát, s nem valószínű, hogy mindenki ellensége volt, aki a Brutus és Lucretiát nem helyezte Shakespere mellé. De ő ezeket mind, mind irigyeinek, ellenségeinek tartotta. S az ismert és ismeretlen, látható és láthatatlan ellenségek ellen küzdött folyton folyvást. Küzdelem, mely állandó lelki izgatottságban tartja a küzdőt, s melynek napról-napra erősebb heve, napról-napra merészebb állításokba, majd később hiú képzelődések egész szövevényébe bonyolítja. Hogy megszaporodtak, mily óriásokká nőttek 10-15 év után ez ellenségek! Az irodalmi térről a politikaira mentek át; a világnak nem volt más gondja csak Hugo Károly és Hugónak vállain egy világnak a gondja!
Mikor Pestre jött, az önmagával való foglalkozás és elteltség már teljes mértékben meg volt benne. Azt hitte, itt is sokan áskálódnak és ármánykodnak ellene. Hogy is vethette volna el különben a drámabiráló bizottság az ő Egy magyar királyát, melynek nyelve Vörösmartyéval versenyez! Ismét ujabb ellenségek, a kik ellen védekeznie kell. Most azonban már nem is lett vón szüksége ellenségekre, hogy elbizakodottsága megnyilatkozzék. Körülményei nagy befolyással voltak lelkének arra a tulajdonságára, melynek csirája meg volt benne, de melyet csak a szokás hatalma fejlesztett ki egészen. Hiú volt ifjúságától kezdve, de ha mindig oly tárgyról – önmagáról, költészetéről – kellett beszélnie, mely közvetlenül érinti hiúságát, nyilvánvaló, hogy a hiúságnak a betegesség bizonyos fokára kellett előbb utóbb eljutnia. Pesten már közel jár ehhez. Legjobb ismerőseinek egyike, Egressy Gábor írja róla: »Hugónak az embernek kedvencz elmélkedés! tárgya Hugó a költő.«
Az ellenszenven kívül, melyet ily viselkedés lépten-nyomon felkelt, volt még egyéb oka is szerencsétlenségeinek. Sohasem vett fáradtságot és időt magának, hogy a viszonyokat, melyek közé
jutott, eléggé tanulmányozza, környezetével s annak igényeivel számot vessen. Ha csak kissé belemélyed saját nemzetének szellemébe, gondolkodásmódjába, érzés világába,, dehogy tévelyedett
volna el annyira, mint a hogy az Mátyás király jellemrajzában csakugyan megtörtént vele. Ki kételkedik azon, – ki életét ismeri – hogy tiszta szándék vezette? Nem zsarnokot akart ábrázolni, hisz ő maga már huszonkét éves korában zsarnokok ellen szállt síkra és mégis joggal mondhatta róla a Pesti Hírlap[4]: »Mátyás király nem annyira király a darabban, mint makacs, hajthatatlan zsarnok.« Pedig nem rosszakarat sugallta e sorokat. Ugyanott magasztalással, valóságos himnuszszal üdvözlik a költőt, kit a magyarság újra visszahódított magának. De a hiba már megtörtént a költő részéről s ki volt zárva a mód, hogy jóvá tehesse. Sokkal nagyobb befolyásuk volt a megsértett arisztokratáknak a színház vezetőségére, semhogy óhajukat megtagadhatták volna. így történt aztán, hogy az Egy magyar király, melynek költői szelleme szinte az újság ingerével hatott a titkokkal és borzalmakkal, felhajhászott rúttal és különössel telt színházi levegőhöz szokott közönségre, a szokásos négy előadás után letűnt a nemzeti színház műsoráról.
Dr. Kőrös Endre.
[1] Folytatásképen Hugó Károly ifjúságához. Irodalomtörténeti közlemények. 1894. III. füzet
[2] Ungar, 1845. decz. 28.
[3] Honderű, 1846. 1. »Börnstein Brutus és Lucretia czimű jeles darabja két izben fordult meg oly rövid időn a városi színpadon és mindig: zajos tetszésben részesült. Börnstein ur drámájához minden meg van, a mi bélyegzi a jeles költőt. Magvas erő, nemes zamat, magasbb irány, fellengző érzetek és költői nyelv. Üdvözöljük Börnstein urat a dramaturgia mezején s alig várjuk köszönthetni honi múzsája zengzetét«.
[4] Pesti Hírlap, 1846. 686. sz
http://epa.oszk.hu/00000/00001/00039/pdf/ITK_00001_1897_02_158-175.pdf
HUGO KÁROLY IRATAI A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁBAN.
Véktesy Jenőtől
részlet
Még egy érdekes kézirat van a Múzeum birtokában. Alig pár lapos magyar kézirat ez, Hugó saját írása, «Faust» fordításának töredéke (1841. Oct. hung.). Talán nem csalódunk, ha keltét a negyvenes évekre tesszük. Hugó a magyar nyelvvel csak akkor foglalkozott tüzetesen, később nem írt magyarul semmit. Jellemző e mutatvány, mert bizonyságát adja, mennyire mehet az emberi önhittség. Ő, a maga dadogó, botorkáló magyarságával akarta lefordítani a titáni művet, mely óriási nyelvi készséget kivan és a legnehezebb műfordítói föladatok egyike. De érdekes azért is, mint a legelső magyar «Faust»-fordítás félbemaradt töredéke,mellyel Hugó akarta megajándékozni szülőhazáját.
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
