Kedvedre viháncol a nap
óriás kezeid alatt,
és őrületes fénybe fog,
ahogy köribénk forgatod
Tökéletes a pillanat,
amin a végtelen halad,
s kilüktetik a csillagok,
ahogy dobog a mellkasod.
Én meg itt kérdezem alul,
föllesve gyámoltalanul,
hogy akkor – szólhatok veled?
Ám ahogy műved alakul,
a napról-napra újra-új,
kiábrándítod embered.
Legutóbbi módosítás: 2013.08.26. @ 10:13 :: Böröczki Mihály - Mityka