Avi Ben Giora. : A whisky

 

 

A kedves olvasót elöljáróban figyelmeztetném, hogy most ne egy megrögzött alkoholista útmutatásaira számítson. Ez amolyan tanulmány csupán. Lányom jóvoltából — aki már lassan negyedik éve Angliában tanároskodik —, tavaly látogatást tehettünk Skócia több részén. Ezek közt szerepelt Pytlochrill, ahol még mai napig létezik egy olyan whiskylepárló üzem, amely főként kézi erővel működtetett berendezésekkel dolgozik.

A látogatást vezető olyan szeretettel beszélt az üzemről, hogy szinte mindenki feszülten figyelte az előadását.

> A whisky nem egy folyadék, hanem egyfajta élőlény, akit nevelgetni, becézni, kényeztetni szokás, hogy aztán élvezettel elfogyaszthassuk. A jó lepárlómester több időt tölt az itteni „folyékony szeretteivel” mint a családjával. Elkészítésének eredete mai napig történelmi homályba vezető dolog. Valószínű a sörfélék keletkezéséhez van némi köze, mert malátából készül. Az enyhe alkoholok lepárlásának tudománya Kínából származik. Innen került át a fáraók birodalmába, majd onnét arab és héber közvetítéssel Európába. Ne tessenek azt gondolni, hogy ennek vajmi köze volt a ma ismert sörhöz, vagy bármely alkohol tartalmú „frissítőhöz”. Egy zavaros lötty volt az egész.

A whisky ital pontos eredete nem ismert. Annyit tudunk, hogy az Ír szigeteken már 1170 tájékán pároltak szeszt. Az első írásos emlék IV. Jakab skót király idejéből származik. Ebben az áll, hogy egyik szerzetese 8 hordó malátát kapott a királytól az „uisge beatha” (kelta nyelven így hívták) az élet vizének előállítása céljából. 1505-ben Edinboroughban felcserek jogot kaptak az „élet vizének” vagyis a whiskynek az előállítására. 1527-ből származik az a dokumentum, mely angol nyelven íródott és Braunschweig könyvének angol változata. Ebben esik először szó az „auqva vitae” (élet vize) a whisky előállításának módjáról. Itt az előállítás szigorúan „gyógyászati célokra” javallott. 1579-ben már törvény szabályozza az előállítását Skóciában.

Az első lepárló üzemről 1690-ből olvasható tudósítás. Ferintosh néven kezdte el működését gyógyászati célokra. Ám hamar élvezeti cikké nőtte ki magát. Gomba módra szaporodtak a lepárló üzemek, de az angol adótörvények keménysége nem tette lehetővé a további fejlődést, a mai whisky gyártási technológia elterjedését. Egyre másra alakultak a zug lepárló üzemek. Dupla falu házakban folyt a titkos szeszfőzés. A két fal közt helyezkedett el a lepárló üst. Ám a fináncok sokat lefüleltek, mert a kiáramló füst nyomra vezette őket. A leleményesebb skótok kocsikra szerelték fel az alkalmatosságot, és amikor idejében észrevették a fináncokat, egyszerűen arrébb kocsikáztak. Az Edinboroughban is oly gyakori sűrű köd, megkönnyítette sokszor a rejtőzködést. A zug whisky főzése amolyan nyílt ellenállásnak számított az elnyomó angolok ellen. Ez a későbbiekben is megmaradt, mert a részleges legalizálás során az olyan üzem hamar tönkrement, amely megkapta a brit engedélyt. Skót hazafi nem vásárolt az ilyen üzemből származó nedűért. Az ir whiskyt háromszor is lepárolják, míg a skótot csak kétszer. A termék nevének írásában is megmutatkozik a különbség. Az írek úgy írják, hogy whiskey, míg a skótok whiskynek. A fejlődés azonban megállíthatatlan volt a skótoknál. Az írek nem használnak füstöt a whisky „tüzesebbé” tételéhez, míg a skótok előszeretettel füstölik. Erre tőzeget használnak. Az írek a „gabona” (az árpát jelölik így, amiből készítik az italt) szárításánál nem engedik át a füstöt az árpán, míg a skótok igen. Ez egyéni embert próbáló ízt ad a whiskynek.

A whisky árpából készül. A tisztes whiskyt maltnak hívják. Keveretlen formáját single-maltnak. A kényszer sokszor rávitte a termelőket arra, hogy ne pusztán árpát használjanak. Manapság már sok mindenből állítanak elő whiskyt. Buzából, rozsból és kukoricából. A régi whisky nem hasonlított a ma előállítottra. Pusztán az alkohol hatása miatt fogyasztották. Az igazi élvezhető whisky akkor keletkezett, amikor is rájöttek, hogy az egyes fajtákat milyen arányban keverjék. Ennek egy története is van. Egy fiatal gyermeknek hirtelen meghalt az apja. A kapott kártérítésből egy üzletet vásárolt, ahol a még keveretlen whiskyt is árulta. Rájött, ha élvezhető és nem embert próbáló, maró italt akar előállítani, akkor az egyes párlatokat kevernie kell. Ezt a fiút Johnnie Walkernek hívták. A legelső raktára ma is látható Kilmarnockban Skóciában ahol a szobra is áll. Így született meg a blend, vagyis a kevert whisky. Minél több keverékből készül, annál ízletesebb, és persze drágább. Az igazi feketecimkés whiskyt állítólag 58 különféle keverékből állítják össze. Ezt az ára is nagyon kifejezi, mert az egyik legdrágább blend whisky.

Manapság szinte az egész világon főznek whiskyt, Amerikában kukoricából, míg másutt a hagyományos összetevőkből, de az igazi értelembe vett valódi whiskyt mai napig Skóciában készítik. <

 

 

 
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 457 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen. "Adminguru: Panteonba helyezve, elment 2021. június 8.-án! Részvétünk a hozzátartozóknak!"