Halmos Béla – 7torony Irodalmi Magazin

„A bolgárok és a szerbek nyomták a népzenéjüket, mi pedig Bartók és Kodály országából talán az Akácos utat, meg a Horgosi csárdát dünnyögtük el közösen.”

„A családunkban három generáció élt együtt, nagyszülők, szülők, gyerekek. Öten voltunk testvérek, én a negyedik. Édesanyám zongorázott és nagyon szépen énekelt. Nagy zongoránk volt, ott szerettem alatta játszani. Anikó és Gyöngyi nővérem is zongorázott, mindkettőjük gyakorlását pár év különbséggel végigéltem, Jutka nővérem pedig hegedült. Én is hegedülni tanultam, kilenc évesen már zenekarban ültem. Hatodik-hetedik körül Haydn és Mozart duókat játszottam. Tizenkét-tizenhárom éves koromban megtanultam klasszikus brácsázni. Nyolcadikos koromban Nelson-misét játszottam orgonán református létemre a katolikus templomban − engedéllyel. Otthon mindenféle zene szólt, komolyzene, tánczene, nóta, spirituálé. Népdalként szólt Madarász Kati, Jancsó Adrienn, Béres Ferenc.

Apám építész volt, nem is akármilyen. Azt, hogyha valami épül, ott a környezettől kezdve mindent figyelembe kell venni, ő kezdte. Feri mindenben ugyanolyan neveltetést kapott, mint én. Fiatalabb nálam egy évvel. Engem elvittek előfelvételisként katonának, őt nem, ezért az egyetemet együtt kezdtük, és egy csoportba kerültünk az építész karon. ’64-’65-ben a seregben megtanultam gitározni. A hegedűt apám tanácsára nem vittem be, és azt is a lelkemre kötötte, hogy ha megkérdezik, hogy ki tud zongorázni, akkor ne jelentkezzek, mert budit fogok takarítani. Az eskünk október 23-án volt Gyöngyi napkor, amikor Gyöngyi nővérem és Kósa László esküvője is, úgyhogy hozzám egy rokon sem jött látogatóba. Elkértem egy gitárt, beültem a szennyesruha-raktárba, és megtanultam gitározni. Aztán egy akusztikus gitárba beszereltünk egy Balogh pick up-ot és a csongrádi helyőrségnek lettem a szólógitárosa. Éjjel-nappal kimenőn voltam, bálokon muzsikáltunk. Már akkor prímás voltam, csak gitáron.

Sebő Ferit pedig kiküldte az apja cseregyerekként az NDK-ba és megtanult rengeteg német népdalt Drezdában, még jódlizott is: benne volt a kukac. Az egyetem szimfonikus zenekarába engem elhívtak brácsázni, őt meg, mivel zongorázni és csellózni is tanult, az utóbbira. Egymásra találtunk. Apám ismerte József Attilát, Feri pedig József Attila-mániás volt. Emlékszem, hogy az Erzsébet hídnál mászkáltunk, és szinte „löktük” egymásnak a József Attilákat. Akkor még nem volt zene hozzá.

Másodikban kimentem Drezdába, vettem egy saját gitárt és attól kezdve az egyetemen mi voltunk a gitáros zenebohócok. Bárhol buli volt, mi játszottunk Hava Nagilától kezdve a Kertek alatt jár a postásig mindent. Feri otthagyta a szimfonikus zenekart, egy rövid időre én is, de aztán visszamentem. Brácsa szólamvezető lettem, és vonósnégyesekben játszottam. Ott ismerkedtem meg Gyenes Katival, a feleségemmel, aki fuvolista volt, de játszott zongorán is. Megnyertük Oberfrank Gézát karmesternek, piszokul felhoztuk a csapatot.

Mi csináltuk az első Szentendrei Teátrumot, Vujicsics írta a zenéjét. Nyakig benne voltam a komolyzenében. Akkor már Pesten laktunk, de a kétszobás lakásban kilencen, úgyhogy beköltöztem a Bercsényi utcai kollégiumba, majd negyedikben Feri is bejött. Közben próbálkoztam a Ki Mit Tud-on klasszikus gitár darabbal, Feri meg az énekelt József Attila versekkel, de azt nem tudták hova tenni. Kiestünk. Az első „József Attilás” formációban hárman voltunk: Sebő Feri, Gyenes Kati és én, két gitár, fuvola, három ének. Negyedik végén, ’69-ben, szerveztek egy nemzetközi diáktábort Aquincumban. Ott voltak jugoszlávok, bolgárok, lengyelek, németek és mi, magyarok. A tábortűz és borok mellett esténként énekelgettünk. A bolgárok és a szerbek nyomták a népzenéjüket, mi pedig Bartók és Kodály országából talán az Akácos utat, meg a Horgosi csárdát dünnyögtük el közösen. Mi József Attilát énekeltünk ott is, ami már valami volt, de kaptunk egy löketet, hogy itt vagyunk a Kánaán közepén, és nem tudunk mulatni a saját anyagunkra. Ez volt nyár elején. Aztán amikor egy hosszú hétvégén összejöttünk, kitaláltuk, hogy a népdalos könyvekből a dalok alá teszünk egy-két akkordot, hátha kedvet kapnak hozzá a hallgatók.

Én hazamentem Gyulára, ebéd után fogtam a Magyar Nemzetet, kiültem a budiba, és megláttam, hogy a Magyar Televízió Repülj Páva címen népdalversenyt hirdet. Ezt az oldalt nem használtam el. A kivagyiság bennem volt. Beadtam két nevezést: egyet magamért, egyet a Halmos-Sebő duóért. Én népdalokkal indultam, közösen pedig Duna-mentivel, amiben volt bolgár, román, szlovák, szerb, cigány, osztrák jódlival és még dalmát is. A nemzetiségi blokkal kiestünk. Sebő meg is sértődött, de én eljutottam a döntőig, csak az ünneplésnél nem szólítottak ki, ezért én is, úgyhogy a fogadásra nem mentem el. Akkor már bennünk volt a kisördög, hogy kéne eredeti népzenét találnunk, mert ami a daloskönyvekben van, az egy kiherélt változat. Felhívtam Kósa László sógoromat, aki mondta, hogy hallott Martin Györgyről, aki néptánckutató, és nagyon jó fej, keressük meg, hátha segít, és hozzátette, hogy van Martinnak egy fia, az is gitározik. Ő volt Éri Péter a mai Muzsikásból, aki olyan őrülten nézett ki, mint Mick Jagger. Felmentünk, és öt perc múlva ott hasaltunk a szőnyegen, a gyimesi Zerkula János prímást hallgattuk, és megtaláltuk a helyes utat. Martin elvitt minket Tímár Sándorhoz a Bartók táncegyüttesbe, és elindult a táncház: Sebő Feri lett a kontrás, Péter a bőgős, én meg a prímás.

A titok, hogy jó helyre kell születni, kellenek a jó tanárok, és utána csak jó dolgot szabad csinálni. Amikor meghallottuk Sárosi Bálint Zenei Anyanyelvünk című rádiós műsorában, ahogy Márk József egy széki lassút énekelt, a Le is szállnak, fel is szállnak címűt, akkor gitár eldobva, és tudtuk, hogy ez az! És még egy titok van: mindig a megfelelő szakemberhez kell fordulni. Eljutunk Martinig, a Kodály-Bartók örökség folytatójához, aki ugyanaz a kategória és színvonal. Aztán amikor erdélyi zenéről van szó, akkor Kallós Zoli bácsi, és ha már ott vagyunk Széken, akkor Ádám István „Icsán” bandája. Nem kerülgetünk össze-vissza, és berúgunk, meg eltévedünk, hanem egyenesen rögtön oda megyünk, ahova kell. Irgalmatlan sok energiát és időt takarítottunk meg. Ez az egész vonal, amit eddig elmondtam, nem véletlen.

Az idő kitermelt minket, megfelelő távolságból összeszőve a szálakat. Én csak akkor kezdtem el népzenét hegedülni, amikor meghallottam a Székit és a Méhkeréki Románt, Kovács Tibi bácsit élőben. Addig nem hegedültem, mert nem tudtam, hogy ilyen zene van. Addig brácsáztam.”

Forrás: Huszti Zoltán

Mi minden múlik azon, hová születtél?

otvenentul.hu

Halmos Béla történetei a Paradicsomból – 1. rész

2012. szeptember 19

szabadfold.hu

Borzák Tibor:

Hatvanhét évesen kapta meg nemrég a Népművészet Mestere címet. Egész életét a táncházi muzsikára tette fel. Zenésztársával, Sebő Ferenccel kis időre szétváltak az útjaik, de mára újra együtt tudnak dolgozni. Ha elölről kezdhetné Halmos Béla, akkor sem választana más utat. Kitüntetése kapcsán beszélgettünk vele.

– Valahol azt mondta, a nőnél szebb a hegedű. Tényleg?

– Természetesen a formára értettem. A hegedű van olyan szép, mint a női test. És mindkettő makrancos, nem mindig úgy szól, ahogy szeretné az ember. Nekem először egy francia mesterhegedűm volt, első feleségemnek becéztem.

– Merthogy összekötötte az életét a hangszerével.

– Már ötvenkilenc éve a testem része. Hogy szépen szóljon, azt a levegő páratartalmától kezdve a pillanatnyi lelkiállapotig sok minden meghatározza. Nem ugyanaz, ha egész éjjel muzsikálok, vagy csak álmosan a kezembe veszem a hegedűt. Rá kell hangolódni.

– Ennyi évtized alatt sose unt rá?

– Nekem a zene mindig is fontos volt. Hegedülni, brácsázni tanultam, különféle formációkban játszottam, de nem akartam Zeneakadémiára menni. A sors a hangszeres népzene irányába terelt 1971-ben. Hogy városrendező építész létemre lényegében prímás lettem, az nem egyszeri elhatározás kérdése volt, sokkal inkább a neveltetésem, a környezetem, az érdeklődésem alapozta meg a jövőmet. Nekem tetszett ez a zene, és amikor kiderült, hogy mások is így vannak ezzel, már nem lehetett visszakozni.

– Máskülönben a zenélés megmaradt volna hobbinak?

– Persze. Családunkra jellemző a muzikalitás. Tanítónő édesanyám jól zongorázott, építészmérnök édesapám szeretett énekelni. Öten vagyunk testvérek, mindannyian tanultunk zenét. Én még a beatzenét is kipróbáltam, csongrádi katonaéveim alatt szólógitároztam a helyőrségi együttesben. Ez csak kitérő volt, igazából a táncházi muzsika lett a védjegyem.

– Pillanatok alatt a csúcsra került!

– Előbb azonban meg kellett tanulnom népzenét hegedülni. Autentikus anyagot addig csak magnóról vagy rádióból hallottam. Élőben először a méhkeréki román zenét ismertem meg. Teljesen új világba csöppentem, egyik élmény jött a másik után, szinte habzsoltam az ismereteket. Sebő Ferivel évfolyamtársak voltunk a műegyetemen, megszállottjai lettünk a táncházi muzsikának, és énekeltük az ő megzenésített verseit. Sokan csak legyintettek, de az idő bennünket igazolt, az UNESCO tavaly felvette a magyarországi táncházmódszert a kulturális örökségek listájára.

– És mennyi ideig tartott a tanulás?

– Még most sincs vége. Ami a kezdeteket illeti, a táncházi zenében valóban úttörők voltunk. Felkészültségben előbbre tartottunk azoknál, akik tőlünk akarták elsajátítani az alapokat. Ilyen értelemben tanítva tanultunk. Mivel nemcsak itthonról, hanem külföldről is biztatóak voltak a visszajelzések, még nagyobb elánnal folytattuk. Nem gondoltuk, hogy egy mozgalmat indítunk el, ami majd túlmutat a népzenén és a teljes életet átszövi. Nyilvánvalóan voltak ennek politikai vetületei is. Állandó helyünkön, a Kassák Klubban időnként feltűntek civil ruhás rendőrök, éberen figyeltek bennünket. Szerencsére az Aczél György-féle „három T” következményeit megúsztuk, mivel sem tiltásban, sem támogatásban nem volt részünk – csak tűrésben. Rengeteg áldozattal járt ez az egész. Többünknek megsínylette a magánélete és az egészsége. Nálunk például a feleségemnek és két gyerekemnek a hegedű azt is jelentette, hogy nem sokat vagyok velük. De muszáj volt elvállalni minden munkát, mert különben miből tartottam volna el a családot.

– Ezért ment vissza építésznek egy időben?

– Á, nem. Intenzív tíz év állt mögöttem, ami az 1969-es Röpülj, pávával kezdődött. Aztán egyre erősebben megmutatkozott, hogy Sebő Ferinek és nekem különböző az érdeklődésünk, én nem a zeneszerző, hanem a zenész szempontjai felől közelítettem meg az alkotói tevékenységet. Nem sikerült megállapodnunk egy lazább együttműködésben. Elfáradtunk, a végén már beszélgetni is alig tudtunk. Az ugyancsak világossá vált számomra, hogy a hangszeres népzene kutatásával szeretnék elmélyültebben foglalkozni, hiszen óriásiak a lemaradásaink. 1979-ben tértem vissza a VÁTI-hoz városrendező építészmérnöknek, ahol korábban már két évet dolgoztam.

– Ott jobban keresett?

– Viccel? Akkoriban a műszaki értelmiség se volt megfizetve. Aztán 1982-ben megint váltottam, mert több lett a népzenével kapcsolatos elfoglaltságom. De igazából mindig volt valahol főállásom, a tb-t fizették utánam. Negyvenkét év után mentem nyugdíjba.

– Ma milyen a viszonya Sebővel?

– Nagyon jó, néha dolgozunk is együtt. Hiszen soha nem vesztünk össze. Alkatilag és zeneileg is kiegészítjük egymást. Feri frontembernek való, én negyedik gyerekként megszoktam, hogy „terítő” ember vagyok. Tehetséget tekintve nincs sok különbség köztünk. Nem volt könnyű a szakítás, egy évig gondolkodtam rajta. Ment a szekér, indultunk volna egy ausztráliai turnéra, megjelentek a lemezeink, ami a lemezgyári hatalmasság, Erdős Péter idejében nagy dolognak számított. Ha maradok, ki tudja, hozzákezdek-e valaha is a tudományos kutatáshoz.

– Semmit nem bánt meg?

– Csak azt, hogy a családommal nem tudtam megfelelően törődni. Ezt nem lehet jóvátenni.

– Mit tapasztalt a kutatói pályán?

– Például azt, hogy akkori munkahelyemen, a Zenetudományi Intézetben hihetetlen mennyiségű az anyag. Ennek feldolgozásához akadt néhány alkalmas személy a táncházi muzsikusok közül. Ám nemhogy fejlesztették és támogatták volna a szakterületet, inkább visszafejlesztették és pénzt vontak el. Engem mégsem sikerült eltántorítani, hogy népzenekutató legyek. Olyannyira nem, hogy 1987-ben megszereztem a kandidátusi fokozatot. Aztán pár év múlva jöttek a leépítések és kirúgtak. Elmentem a Magyar Művelődési Intézetbe, majd a Hagyományok Házába, ahol egyebek mellett létrehoztam a táncházarchívumot.

– Volt egyetemi tanszékvezető is!

– A Miskolci Bölcsész Egyesület égisze alatt zajlott népzenetanár-képzés, engem kértek fel az oktatás irányítására. Tízezer forint volt a fizetésem, abból háromszor elutaztam Miskolcra, és a végén azt a pénzt is alig kaptam meg.

– Ezek szerint nem könnyű a népzenéből egzisztenciát teremteni?

– Van lakásom. Megélek. A Sebő együttessel hangos sikereink voltak, de meg is küzdöttünk értük. Mindig a fülemben csengett édesapám mondása: „A siker nélküli harc elcsüggeszt, a harc nélküli siker elzülleszt.”

– Hogyhogy még csak most lett a Népművészet Mestere?

– Ez a kitüntetés eredetileg a vidéki adatközlőknek szólt, azoknak a népművészeknek, akiktől mi, városi fiatalok tanultunk. S hogy mi se maradjunk elismerés nélkül, elkezdték a Népművészet Ifjú Mestere címet is osztogatni. A Halmos–Sebő duó 1973-ban kapta meg, de nem tudtuk átvenni, mert éppen Tokióban muzsikáltunk. Az idén augusztus 20-án a Népművészet Mestere elismerést kiterjesztették a „mozgalmárokra”, csodálkoztam is rajta, hogy ebben a formában elsőként nekem ítélték oda, mert sem adatközlő, sem népművész nem vagyok. Amikor felhívtak a hírrel, vissza is kérdeztem, hogy biztosan engem keresnek-e. De ha már rám gondoltak, tréfásan javasoltam, nevezzék át a díjat a Népművészet Öreg Mesterének.

– Nem örült neki?

– Félreértett, nagyon is örültem neki. Pénzzel jár, annak pedig van helye a családban. Egyébként tudom helyükön kezelni a kitüntetéseket, hiszen annak idején benne voltam a Kossuth-díjat odaítélő bizottságban meg a Magyar Zenei Tanácsban. Sokan nem hiszik el, hogy a művészek többsége nem az állami elismerésekért dolgozik. Különben pedig a díjakat adják, talán azért is megosztóak.

– Sebő tavasszal megkapta a Kossuth-díjat. Önt miért hagyták ki?

– Egyszerre voltunk felterjesztve. Fogalmam sincs, mi történt. Nem akarok se szerénytelen lenni, se hülye. Boldog vagyok, hogy élhetek. Főleg, amióta átestem egy infarktuson. Ennek már tizenöt éve, azért igyekszem vigyázni az egészségemre, bár most kicsit köpcösebb vagyok a kelleténél. De már beírtam a naptáramba, hogy jövő héttől mozogni fogok.

Halmos Béla, Éri Péter, Sebő Ferenc

Halmos Béla 1946 június 4-én Szombathelyen született. 1970-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Zenei tanulmányait komolyzenével kezdte, hegedülni és brácsázni tanult, 1969-ig játszott amatőr együttesekben. 1969-től előbb a Sebő-Halmos duó, majd a Sebő együttes alapító tagjaként az énekelt versek és a népzene előadóművészeként szerepelt itthon, szinte minden európai országban, valamint Amerikában, Kanadában, Kubában, Japánban.

Népzenével a táncházmozgalom 70-es évekbeli indulása óta foglalkozott. Népzenekutatóként is dolgozott, gyűjtött a magyar mellett szlovák, ruszin, román, zsidó és cigány népzenét is. Először 1976-78 között a Népművelési Intézet Budapesten, később 1981-86 között különböző vidéki városokban (Győr, Jászberény, Szeged, Debrecen, Bonyhád) szervezett táncházzenész tanfolyamokat. Ezekben hegedűtanárként illetve a tanfolyamok vezetőjeként dolgozott. Kollégáival együtt mintegy 300 hazai és külföldi muzsikust tanított, ennek is köszönhetően ma már több száz ilyen zenekar működik az országban, a környező országokban, de Európa más országaiban, az Egyesült Államokban és Kanadában stb. is.

Egy széki vonósbanda anyagát feldolgozva elkészítette az első zenekari monográfiát, ezzel 1987-ben megszerezte a zenetudományok kandidátusa fokozatot. 1992-ig a MTA Zenetudományi Intézetének főmunkatársa volt. Kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy 2011 novemberében a magyar táncház módszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára, három évtizeddel azután, hogy Novák Ferenc, Sebő Ferenc, Halmos Béla és Martin György közreműködésével megnylít 1972. május 6-án Budapesten az első táncház. A kezdetektől fogva részt vett a Zeneakadémia népzenei tanszékén az oktatásban. Tanfolyamok vezetőjeként és hegedűtanárként több száz muzsikust tanított főleg itthon, de Európa és Amerika országaiban is. Mint népzenei szakértő létrehozta és vezette a Táncház Archívumot a Hagyományok Házában.

2012-ben a Népművészet Mestere Díjjal, 2013-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki népművészeti örökségünk ápolásáért, a népzeneoktatás megszervezésében való tevőleges részvételéért, a Táncház Archívum létrehozásáért, a hagyományok megőrzésében és továbbadásában meghatározó jelentőségű, a szellemi kulturális világörökség részét képező táncházmódszer megalkotásáért és elterjesztéséért, rendkívül sokrétű tevékenysége elismeréseként. 2013 májusában a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjai közé választotta.

Nagyon sokat köszönhet a tudomány Halmos Bélának táncházzal kapcsolatos és népzenei kutatásaiért – mondta a csütörtökön elhunyt népzenekutatóról, előadóművészről Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. Kelemen László felidézte: szerény, még név nélküli erdélyi zenész volt, amikor Halmos Bélát megismerte. A neves muzsikus és kutató vele éppolyan egyenrangú társként ült le muzsikálni, mint az adatközlőkkel. „Engem a táncház-mozgalom létrehozásában Novák Ferenc, Sebő Ferenc és Halmos mellett nagy szerepet játszó Martin György temetésére 1983-ban még nem engedtek ki Erdélyből. Áttelepülésemkor Halmos beültetett a Trabantjába és elvitt Martin sírjához. A közvetlensége tette őt egy idő után határon belül és kívül sokak ‘Béla bácsijává” – fogalmazott Kelemen László. Hozzátette: amikor megbízta a Hagyományok Háza Baráti Körének vezetésével, ugyanolyan elkötelezettséggel és odaadással látott munkához, mint ami minden tevékenységét áthatotta.

Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik úttörője erdélyi turnéja közben értesült Halmos Béla haláláról. „Számtalanszor megfordultunk itt együtt gyűjtőként és előadóként egyaránt, olyan ez most, mintha az életem egyik részét veszítettem volna el. Vigaszt jelent, hogy mindegyikünknek lett saját zenekara, azoknak is társai. Fiatalokkal vettük magunkat körül a Bem rakparti klubunkban így már a negyedik nemzedék folytatja azt, amit elkezdtünk, és amiről elmondható: mára felépült” – fogalmazott Sebő Ferenc.

Sebő együttes és Sebestyén Márta: Mezőségi muzsika (MüPa 2012)

Halmos Béla Sebő Ferenccel együtt nemcsak az UNESCO szellemi örökség listájára 2011-ben felkerült táncházmozgalom zenei elindítója, hanem később is az egyik legfontosabb oszlopa volt – emlékezett a csütörtökön elhunyt népzenekutatóra, előadóművészre Jávorszky Béla Szilárd, A magyar folk története című nemrég megjelent könyv szerzője. „Béla csupaszív ember volt. A szó nemes értelmében vett mozgalmár, mindig azt nézte, ami összeköt és nem azt, ami elválaszt” – fogalmazott Jávorszky Béla Szilárd.

Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekes az MTI-nek felidézte, hogy 12 éves kora óta ismerte Halmos Bélát. „Rajongva néztem a Röpülj páva című tévéműsorban, és kiderült, hogy abba a házba udvarolt és nősült, ahol mi laktunk. Szinte naponta találkoztam vele, tőle kaptam az első eredeti népzenei felvételeket, például Lajtha László Széki gyűjtéseit” – mondta Sebestyén Márta. A népdalénekes arról is beszélt, hogy Halmos Béla fogadott lányaként tekintett rá. „Kamasz koromban mindenhová mentem, ahol ő és Sebő muzsikált. Később kollégák lettünk, mindig, az elmúlt napokig gondja volt rám. Azt hiszem, ez a zenélésből is következett, ő tényleg kíváncsi volt az emberekre. Erkölcsi példaképemnek tekintem” – hangsúlyozta Sebestyén Márta.

Berán István, a Folkmagazin szerkesztője több évtizede közeli és kollegiális barátságban állt Halmos Bélával. „Közszeretetnek örvendett, nehéz múlt időben beszélni róla. Érdekes, hogy nemrég felidézte: Sebő Ferenccel még a mozgalom létrejötte előtt jártak Japánban, most az év első felében visszatért a Téka Együttes két tagjával a szigetországba. ‘Összeért a pályám’, mondta, mi pedig ellenkeztünk: rengeteg tennivalód van még!” – fogalmazott Berán István. A Táncház Egyesület ügyvezető képviselője hozzátette: Halmos Béla nagyszerű közösségi ember volt, előadóként kiemelkedő, kutatóként méltán lett Széchenyi-díjas, Szomjas Györggyel közös munkáiban a filmes szakmába is belekóstolt. Az egyesület jogelődje, a táncházi kamara elnöke volt, de később is mindig lehetett rá számítani, ha az egyesületi tagság érdekeit kellett képviselni.

Egyszerre volt mentorunk, tanítónk és alázatos zenekari tag, büszke vagyok rá, hogy ismerhettem – emlékezett Halmos Bélára Jantyik Zsolt, a PG Csoport alapító frontembere. A zenész az MTI-nek felidézte, hogy 2007-ben találkoztak először Halmos Bélával egy népzenei kiadvány felvételén. „Nagyon megtetszett neki a zene, amit csináltunk, azt mondta rá, hogy autentikus, olyan mint a népzene” – fogalmazott Jantyik Zsolt, hozzátéve, hogy ez is mutatja, mennyire nyitott ember volt Halmos Béla a zene térén is. Megjegyezte: először csak néhány koncerten játszottak együtt, majd 2008-tól állandó tagja lett a PG Csoportnak. „Egyszerre volt mentorunk, tanítónk, alázatos zenekari tag, mindig figyelt a másikra. Jobb ember vált belőlem azáltal, hogy vele dolgozhattam, kihozta mindenkiből a legjobbat. Ha kellett, erőszakos, határozott volt, máskor tréfával hajtott minket” – emlékezett Jantyik Zsolt, hozzátéve, neki köszönhetik azt is, hogy akusztikus hangszereken is elkezdtek játszani. „Mindig kérdezte, hogy mi lesz, ha elmegy az áram? Őt amúgy is bosszantotta a hangosítás, így nekiálltunk akusztikus hangszerekre áttenni dalokat. Azóta zenélünk templomokban, táborokban” – fogalmazott.

„Az egyetemes magyar kultúra vesztett el egy fontos embert. Mindig közösségben gondolkodott, talán a legtöbbet tette a magyar táncházmozgalomért” – emlékezett a frontember, aki kitért arra is, hogy Halmos Béla kitartóan dolgozott a magyar táncházi archívum létrehozásán, ám munkája halálával félbemaradt. „Ez hatalmas érték, amit valakinek tovább kell vinni” – tette hozzá. Felidézte, hogy januárban Halmos Béla Japánban zenélt, a több mint húsz fellépésről több felvételt átadott neki. „Japánok énekelnek rajtuk enyhén palócos tájszólásban magyar népdalokat, a lányok pedig olyan legényest táncolnak, amit sok magyar fiú is megirigyelhetne” – emlékezett, hozzátéve, hogy ez is bizonyíték arra, hogy Halmos Béla hitt a magyar zene erejében, és munkájának meg is lett a gyümölcse.

Forrás: MTI

Sebő Halmos duó – Élő népzene

Bibliográfia

KÖNYV

Ádám István és bandája (Egy széki zenekar monográfiája). Kandidátusi disszertáció, kézirat, Budapest, 1986
A széki férfitáncok zenéje. Széki hangszeres népzene I. (Virágvölgyi Mártával közösen). Magyar Művelődési Intézet, Budapest, 1995

TANULMÁNY

A széki háromhúros kontra. In: Síppal-dobbal 4., Budapest, 1975, 25-41.
Ádám István széki prímás. In: Zenetudományi Dolgozatok 1980, Budapest, 85-113.
Ádám István széki prímás. In: A széki hangszeres népzene, szerk.: Felföldi László és Virágvölgyi Márta. Planétás Kiadó, Budapest, 2000, 398-426.
Közjátékok egy széki vonósbanda tánczenéjében. In: Zenetudományi Dolgozatok 1981, Budapest, 191-220.
Közjátékok egy széki vonósbanda tánczenéjében. In: A széki hangszeres népzene, szerk.: Felföldi László és Virágvölgyi Márta. Planétás Kiadó, Budapest, 2000, 109-139.
Tizenkét széki csárdás. Egy tánczenei folyamat vizsgálata. In: Népzene és zenetörténet IV., szerk.: Vargyas Lajos. Budapest, 1982, 157-224.
Tizenkét széki csárdás. Egy tánczenei folyamat vizsgálata. In: A széki hangszeres népzene. Szerk.: Felföldi László és Virágvölgyi Márta. Planétás Kiadó, Budapest, 2000, 274-351.

CIKK

A széki tánc rendje-módja. In: Síppal-dobbal 5., Budapest, 1975, 17-27.
A táncházmozgalom jövője. In: Zöldövezet. NICHE Alapítvány, Budapest, 1991 (?), 47-55.
A táncházmozgalomról. In: A Magyar Művelődési Intézet évkönyve 1993-1994. Budapest, 1994, 25-32.
The Táncház Movement. In: Hungarian Heritage Volume 1, Numbers 1-2. Spring/Autumn, European Folklore Institute, Budapest, 2000, 29-40.
The Táncház Archive. In: Hungarian Heritage Volume 2, Numbers 1-2. European Folklore Institute, Budapest, 2001, 57-60.

HANGLEMEZEK ÍRÁSOS ANYAGAI

Kísérő tanulmány

Észak-mezőségi magyar népzene I-IV. Gyűjtötte: Kallós Zoltán és Martin György. Hungaroton, Budapest, 1985
- Bonchida — Válaszút, SLPX18107
- Búza, SLPX18108
- Ördöngösfüzes, SLPX18109
- Magyarszovát, SLPX18111
Kalotaszegi magyar népzene. Nádasmente I. Méra. Gyűjtötte: Kallós Zoltán és Martin György, SLPX18150-51, Hungaroton, Budapest, 1990

Lemezborító szöveg

Kallós Zoltán kedves dalai. SLPX18110, Hungaroton, Budapest, 1984
Este a Gyimesbe’ jártam. SLPX18130, Hungaroton, Budapest, 1987
Vágják az erdei utat. SLPX18149, Hungaroton, Budapest, 1988
A felkelő nap háza Nemzetközi Népzenei Fesztivál Szeged 1988. SLPX18157-58, Hungaroton, Budapest, 1989

Népzenei mozgalom – táncházmozgalom

KISLEMEZ

Közreműködés önállóan

Röpülj Páva! SP60016 BIEM, Qualiton, Budapest, 1970

Önálló lemez a Sebő együttessel

Weöres – Sebő együttes. SEP27481, Pepita, Budapest, 1974
Táncház – Sebő együttes. SEP28022, Hungaroton, Budapest, 1974

Közreműködés a Sebő együttessel

MIDEM’79. SPS70363, Hungaroton, Budapest, 1979
Kalocsai kertek alatt…

NAGYLEMEZ

Önálló lemez

Az a szép piros hajnal. SLPX18173, Hungaroton, Budapest, 1989

Önálló lemez a Sebő együttessel

Sebő együttes. SLPX17482, Pepita, Budapest, 1975
Táncházi muzsika — Élő Népzene VI. SLPX18031-32, Hungaroton, Budapest, 1978
La Hongrie Musique et Dances — Ensemble Ferenc Sebő. ARN33444, Arion, Rennes, 1978
Sebő Ferenc — Énekelt versek SLPX13877, Hungaroton, Budapest, 1980

Önálló lemez a Sebő és a Muzsikás együttessel

Táncház I. — Élő népzene IV. SLPX18041, Hungaroton, Budapest, 1978
Táncház II. — Élő népzene V. SLPX18042, Hungaroton, Budapest, 1978

Közreműködés önállóan

Szörényi Levente — Hazatérés. SLPX17641, Pepita, Budapest, 1980
Táncház Találkozó 1982. KR-920, Magyar Színkör, Budapest, 1983
Hongrie Le Dernier Passage. 558610, Radio France, (Franciaország), 1983
Dúdoltam én: Sebestyén Márta. SLPX18118, Hungaroton, Budapest, 1987
A felkelő nap háza — Nemzetközi Népzenei Fesztivál, Szeged 1988. SLPX18157-58, Hungaroton, Budapest, 1989

Közreműködés a Sebő-Halmos duóval

József Attila, Berek Kati, Sebő Ferenc, Halmos Béla. LPX13734, Hungaroton, Budapest, 1972

Közreműködés a Sebő együttessel

College Music in Hungary — Bakfark Consort. SLPX11760, Hungaroton, Budapest, 1976
Hazáért és szabadságért — Rákóczi dokumentumok. SLPX15053, Hungaroton, Budapest, 1976
Táncház. SLPX18033, Hungaroton, Budapest, 1977
Trufa — Magyar népi humor. LPX18040, Hungaroton, Budapest, 1978
Táncház Találkozó 1982. KR-920, Magyar Színkör, Budapest, 1983

Hanglemezszerkesztés

Táncház’84. SLPX18106, Magyar Színkör és a Hanglemezgyártó Vállalat, Budapest, 1984 (Vavrinecz Andrással közösen)
Kallós Zoltán kedves dalai. SLPX18110, Hungaroton, Budapest, 1984 (Kallós Zoltánnal közösen)
Vágják az erdei utat — Erdélyi katonadalok. SLPX18149, Hungaroton, Budapest, 1988 (Kallós Zoltánnal közösen)
A felkelő nap háza — Nemzetközi Népzenei Fesztivál, Szeged 1988. SLPX18157-58, Hungaroton, Budapest, 1989

Zenei rendezés

IV. Magyarországi Táncház Találkozó. SLPX18101, Hungaroton, Budapest, 1985
Zengő együttes — Hungarian Folk Music. SMKBP012, Somogy Megyei Művelődési Központ,
Kaposvár, 1987
Fodor Sándor Neti — Kalotaszegi népzene. SLPX18122, Hungaroton, Budapest, 1989

KAZETTA

Önálló kazetta

Az a szép piros hajnal. MK18173, Hungaroton, Budapest, 1989

Önálló kazetta a Kalamajka együttessel

Ez is Borivóknak való! AKÓMK001, Akó Kft., Budapest, 1999

Közreműködés a Sebő együttessel

Meg kell a búzának érni. MK18222, Hungaroton, Budapest, 1992

Kazettaszerkesztés

Meg kell a búzának érni. MK18222, Hungaroton, Budapest, 1992

Önálló CD

Az a szép piros hajnal. HCD18173, Hungaroton, Budapest, 1995

Önálló CD a Sebő együttessel

Sebő Ferenc — Galagonya — Énekelt versek. HCD14249, Hungaroton Classic LTD, Budapest, 1996

Önálló CD a Kalamajka együttessel

Ez is Borivóknak való! AKÓCD001, Akó Kft., Budapest, 1999
Haj Rákóczi, haj Bercsényi. PTCD001, Petrovits Tamás, Budapest, 2002
Széki pár — In memoriam Molnár-utcai táncház. PTCD002, Petrovits Tamás, Budapest, 2003
Aprók táncházában II. PTCD003, Petrovits Tamás, Budapest, 2003

Önálló CD a Kalamajka és az Egyszólam együttessel

Megütik a dobot. EP-CD048, Etnofon és a Pax Pannoniae Kft., Budapest, 1998

Közreműködés a Kalamajka együttessel

Magyar katonadalok és énekek a XX. századból. P+C MEGA 2001CD1, Megafilm, Budapest, 2000

Zenei rendezés

Táncháztalálkozó’96. MMICD003, Magyar Művelődési Intézet, Budapest, 1996
Táncháztalálkozó 2000. MMICD007, Magyar Művelődési Intézet. Budapest, 2000 (Péterdi Péterrel közösen)
Jöttömbe’-jártomba’. SZA2000, Széles András, Budapest, 2000

Verseskötet CD melléklete

Sebő — Nagy László. HE 935/ISBN 963 208 862, Helikon Kiadó — Gryllus, Budapest, 2004

Eredeti népzenei lemezek

KISLEMEZ

Közreműködés a szerkesztésben

Táncház — Méhkeréki román táncok. SEP28027, Hungaroton, Budapest, 1975

NAGYLEMEZ

Lemez szerkesztés

Észak-mezőségi magyar népzene I-IV. SLPX18107-9, Gyűjtötte: Kallós Zoltán, Martin György. Hungaroton, Budapest, 1985
- Bonchida — Válaszút. SLPX18107
- Búza. SLPX18108
- Ördöngösfüzes. SLPX18109
- Magyarszovát. SLPX18111
Kalotaszeg magyar népzenéje — Nádasmente I. Méra. LPX18150-51, Gyűjtötte: Kallós Zoltán és Martin György, Hungaroton, Budapest, 1990 (Éri Péterrel közösen)

Közreműködés a lemez szerkesztésében

Magyar népzenei antológia. SLPX19112-6, Hungaroton, Budapest, 1985

Szakértés

Gyimesi népzene — Halmágyi Mihály. SLPX18145, Hungaroton, Budapest, 1988

TELEVÍZIÓS MŰSOROK

Zenei rendezés, szerkesztés (Szomjas Györggyel és Rosta Katalinnal közösen)

Népzenei magazin. Magyar Televízió; 1991-től havonta jelentkező műsor és több ún. különkiadás
Táncház (népzenei magazin). Duna Televízió; 1994-től havonta jelentkező műsor

FILMEK

Sorozat szerkesztése és zenei rendezés

A „Muzsikusportrék” c. sorozat filmjei, rendező: Szomjas György

A szívben még megvan. Zerkula János prímás, Gyimesközéplok. 1994
Rabja vagyok az életnek. Maneszes Márton prímás, énekes, Magyarszovát. 1994
Pista bácsi, dudáljon kend! Pál István juhász – dudás, furulyás, Tereske. 1995
Magyarország szélin. Jánó Anna énekes, Lészped. 1996
Hej, Kisandrás! Gergely András énekes, Türe. 1997
Neti Sanyi. Fodor Sámuel prímás, Kisbács. 2000
Megyek az utcán lefelé. Szántó Ferenc prímás, furulyás, énekes, Magyarbece. 2001
A szászcsávási banda. Jámbor István prímás és zenekara, Szászcsávás. 2001
Járd ki Zsiga! Karsai Zsigmond énekes, táncos, Lőrincréve. 2001

Zenei rendezés és közreműködés

Mulatság (Téka táncháztábor, Nagykálló). Rendező: Szomjas György, 1988

Zenei rendezés

Szabad a tánc (Táncháztalálkozó, Budapest). Rendező: Szomjas György, 1989

Szakértés és közreműködés

Beyond the Forest (Erdély és a táncházmozgalom). Rendező: Rónay Eszter (London), 1990

Szakértés

Balladák filmje. Kallós Zoltán nyomában, I. rész 1983-1989. Rendező: Gulyás Gyula és Gulyás János, 1989
Széki lassú. Rendező: Gulyás Gyula és Gulyás János, 1990

Sebő együttes: Szerelem, szerelem; Hol jártál az éjjel

Halmos Béla Gyulán hagyta fél életét

Halmos Béla úgy hívta régi hegedűjét, melyet a gyulai Kósa családtól kapott, hogy az első felesége.

…Halmos Béla Szombathelyen született ugyan, de gyerekkorát Gyulán töltötte. Itt járt iskolába, az Erkel Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1964-ben, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végzett városépítő tervezőmérnökként 1970-ben. A zenei tanulmányokat szerzett fiatalember 1969-ben kezdett népzenével foglalkozni.

Műegyetemi évfolyamtársával, Sebő Ferenccel elindult a Röpülj páva televíziós népdalversenyen. Itt kezdődött, illetve egy kicsit előtte. Halmos Béla érdekes körülménynek találja ma is, hogy a táncházmozgalom műszaki, természettudományi hallgatóknak, nem bölcsészeknek köszönheti létét. A Röpülj páva verseny előtt történt, hogy az építészmérnök-jelöltek nemzetközi diáktáborban nyaraltak. A diáktáborba érkeztek bolgárok, szerbek, lengyelek és mindenki jól szórakozott a saját folklórjával, míg a magyar fiatalok nemhogy népdalt, de nótát se tudtak énekelni. A diáktábori élmény után jött a tévés verseny, ahol Sebő Ferenccel ketten Duna menti népdalokat énekeltek. Párosuk kiesett a versenyen, de Halmos Béla egyedül énekelt, gitárral kísért magyar népdalait jutalmazták. (A jutalom akkor egyhetes nyaralás volt a Német Demokratikus Köztársaságban.)

A népzenész gyors előrejutását Sebő Ferenccel a népzene gyökereihez annak tulajdonítja, hogy néprajztudósok irányították őket egyiktől a másikig. Kósa László tanácsára elmentek Martin Györgyhöz, onnan Kallós Zoltánhoz, Sárosi Bálinthoz, Vikár Lászlóhoz. Tőlük tudták, kiket érdemes felkeresni a falvakban, hogy megtanulják az eredeti magyar népzenét, táncot. Tanultak és közben Budapesten hatalmas érdeklődéssel kísért táncházakat szerveztek néptáncosokkal. Nemcsak a néptáncegyüttesek koreográfiákon nőtt tagjai mentek el hozzájuk, hanem fiatalok sokasága. Hatott a korosztály életéből régen kimaradt eredeti magyar néptánc, népzene. Szinte forradalom volt — emlékezett vissza a Sebő együttes prímása, aki nem igazán akart hegedülni egészen addig, míg meg nem találta a számára igazi zenét.

A népzenész, népzenekutató édesanyjának és édesapjának családja is gyulai. Építészmérnök édesapja nem kapott állást Gyulán, ezért Szombathelyre pályázott. A Halmos család öt gyermeke felváltva született hol Szombathelyen, hol Gyulán, ahol éppen laktak. Béla negyedikként jött a világra, a családban a „fiúnak” négy lánytestvére van. Egyikőjük sem él Gyulán. Anikó, a legidősebb testvér zongora—szolfézs tanár, zeneiskola-igazgató férjével már nyugdíjasok. Gyöngyi matematika—fizika tanár is nyugdíjas, Kósa László néprajztudós felesége. Jutka magyar—orosz szakos tanár, fizika—kémia szakos férjével szintén nyugdíjasok. A legfiatalabb testvér, Éva angol—orosz szakos tanárként dolgozik, férje is angol szakos. A Halmos testvérek közül mindenki tanult zenét.

Az építészmérnök, városrendező, tájszervező édesapa, Halmos Béla a Békés Megyei Tanács osztályvezetője volt 1948-tól 1963-ig. — Ha apám nem szerez pénzt 1953-ban a műemlék-felügyelőségtől a gyulai várra, alighanem széthordták volna téglájáért. A várszínház, a fürdő létrehozásában is szerepe volt. Az ő érdeme, hogy az Almásy-kastélyból gépállomás helyett árva gyerekek otthona lett. A legjobb barátja nem köszönt neki egy évig, nem volt egyszerű akkoriban a grófi javakat védeni — idézte fel Halmos Béla a családi történetet. A népzenész édesapja és édesanyja, M. Szabó Rozália nem él már. A nagyapa, M. Szabó Ferenc és Paulik Rozália, a mesterszakács nagymama 28 évig vezetett vendéglőt a Kálvin utcában. A Halmos család 1963-ban Budapestre költözött, de a gyulaiság megmaradt. Megvan az Ecsedi utcai fél ház is, ide járnak vissza nyaralni. — Gyulán hagytam a fél életemet, amikor 18 évesen Budapestre költöztünk — emlékezett Halmos Béla.

A gyulaiságot a hazajáró gyerekek is megtanulták

— Apámtól műszaki hajlamot, rajzkészséget örököltem, tanítónő édesanyámtól a zene iránti szeretetet — mondta Halmos Béla. — Arányos nevelést kaptam a kapanyéltől a vonóig. Újvárosi református, értelmiségi baráti körünk volt, Kósa Ferenc lelkész gyülekezetébe jártunk. Nekem nincs kedvenc épületem, emberem Gyulán. Mi itthon vagyunk a városban. Gyenes Katalin 1969 óta a feleségem, a műegyetemi zenekarban játszott. Két gyermekünk van, Borbála és Kata. Ők is járnak Gyulára. A gyulaiság bennük él tovább.

— A 6-os és a 4-es szám érdekes körülmény az életemben: 1946. hatodik hónapjának 4. napján születtem, 6 órakor, 4 kilogramm 60 dekával, anyám negyedik gyerekeként. A nevem Halmos Béla, 6 meg 4 betű. Amikor 46 éves lettem, gondolkoztam el ezen. Most az otthoni életemet próbálom berendezni nyugdíjas éveimre, hogy amikor már nem tudok úgy mozogni, akkor is dolgozhassak. Tanítani is akarok és unokát nevelni.

Soha ennyi táncház nem volt hazánkban, de mert nem divat, nincs annyira az érdeklődés előterében

— A Sebő—Halmos-duó, majd a Sebő együttes 1979-ig működött — emlékezett a prímás. — A duó 1973-ra kibővült Éri Péterrel és Koltay Gergellyel, aki helyett 1975-től Nagy Albert bőgőzött. Sebestyén Márta 1974-től énekelt az együttesben. Népzenekutatással akartam jobban foglalkozni, ezért kiléptem az együttesből 1979-ben. Azért a Kassák Klubban 1986-ig együtt tartottuk táncházainkat. Akkor már — 1982-től — a Zenetudományi Intézet kandidátusaként hangszeres népzenekutatással foglalkoztam. A Kalamajka együttes 1990-ben megkeresett, hogy legyek a prímásuk. Azóta velük játszom, táncházakat tartunk. A népzenéről tudom, hogy igazság. Története azért zárult le, mert megszűnt a létrehozó társadalmi közege, de nem szorult vissza. A Zeneakadémián szeptemberben indult a népzene tanszak, oktatják alap- és középfokon. Soha ennyi táncház nem volt, terjed, de mert nem divat, nincs annyira az érdeklődés előterében — tisztázta a jelent Halmos Béla.

A hetvenes évek emlékezetes története maradt egy erdélyi gyűjtés. — A Kolozsvár melletti Györgyfalván gyűjtöttünk Sebő Ferenccel és másokkal. A majdnem színmagyar faluban csak egy román férfi tudta a lassú legényes táncot. Tánc közben az alacsony férfi „kétméteresre nőtt”, eleredtek a könnyei. Megköszönte a táncot. Nekem nem beszélhetnek román és magyar ellentétről, csak buta, műveletlen emberek között van ilyen.

SZ. M.

2008. február 8.

beol.hu