Pál Abigél : Neve nincs

Emlékszem, egyszer közel jött a távoli jövendő, ami mindig oly talányosan elfedett, akár

a hajnali köd a Dunánk mentén.

Éreztem azt a folyosót a lét és Isten és köztem, ami egy egyenesbe ágyazta végre a sorsomat.

Azt hittem akkor, minden erre várt csak bennem, az egész eddigi tapasztalat, hogy EZ meglehessen 

végre egyszer nekem.

Aztán csend lett, kioltott vágyak szavai kopogtak hátamon.

Nem mertem meg sem fordulni akkor, nehogy

ez az egész csak egy rossz álom legyen.

Vártam, hátha kifoltozza még az ég, és nem hevültem hiába,

de már éreztem, nincs erő és hatalom, ami

újra összefogja bennem azt az emléket.

Elszunnyadt a kép, altatás alatt vagyok, de nem álmodom.

Valósággá fajultál végtére is. 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.06.16. @ 18:30 :: Pál Abigél
Szerző Pál Abigél 41 Írás
Kereső irodalom kedv/t/elő messzi a sűrű fővárosi zajoktól és hangoktól. Szélsőségesen veszélyes idealista, minden ezzel járó hátránnyal együtt, aki naponta kérdezi mi mit ér az életben, és hogy érdemes-e. Kissé depresszív és pesszimista hangulatú középkorú asszony, aki Godot ra vár hithű hitében nap mint nap. Kedvenceim: Simone Weil, Kafka, Pilinszky, Radnóti, Keats, és sok romantikus, Lorca, és Szabó Lőrinc, és még sokan. Szeretem az őszinte emberi kapcsolatokat, amik még tartalmasak, és nem a szokásos kliséken alapulnak. És mindent ami eredeti az emberekben, még azokban is akiket nem kedvelek. Ennyit magamról, a költészethez nem értek, ezért mindennek tudok örülni ami másoknak tetszik tőlem. Végső célom megírni azt a a könyvet ami az életről szól, de még bele sem kezdtem...