Szilágyi Hajni - Lumen : Te is árva

 

 

 

 

Összeraklak magamban,

mint egy halk gondolatot,

hogy senki ne találjon rád,

hogy úgy maradj meg ebben

a zajos, bűnös világban, annyira

tisztán, ahogy az áradó folyóra

hajolnak a szelíd fűzfák.

 

Szomorú arcod elkísér a mába,

csöndes földek tartották zárva…

Szívemre súlyos kövek zuhannak,

mintha megmozdulna az ég…

de hiába rajzolok mosolyt a múltra,

már nem segít se megbocsátás, se ima.

 

Szavaid lassan elhalkulnak bennem,

torokba szorult gyermeki álmok

szakadnak milliónyi színre.

Soha-érkezésed visszhangként csapódik

megfestett világunk omladozó falának.

Börtönöd lett a várt szabadság.

Majdnem életed, és mind-halálod.

 

Ezernyi nyárba futottál, ezernyi telet

lélegeztél magadba, ezer ősz avarába

feküdtél, de az utolsó tavaszod nem

élhetted túl. A tegnapot keresem,

ami elvitt téged. A poros utak

magányát, ahova már nem

érkezhettél meg. Fák hegyén

a fényt, napot, holdat, föld mélyére

temetett bús reményű csillagokat.

 

A harangok belekapaszkodnak

a rohanó felhőkbe. Már nincsenek

ígéretek, ha voltak is, álmainkban

mind elégtek. Hallom, ahogy sírnak

a rögök, de ne félj apám a sötétségtől,

mint akinek se anyja, se apja.

Ó…Te is árva…

gyermeki árnyékom arcodon örök,

csöndes földek alá zárva…

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"