Apáti Kovács Béla : Cip? házikó

Hol volt, hol nem volt, az perenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú kismalac túr, volt a Cip?ország, és annak közepén állt egy takaros cip?házacska. Ebben lakott egy család, apa, anya és a gyerekek.

 

 

Apa minden reggel elment dolgozni a közeli cip?gyárba, anya meg otthon maradt az apróságokkal. A három lurkó nagyon eleven volt, és anyjuknak állandóan a sarkukban kellett lenni, nehogy valami rosszaságot tegyenek. A három gézengúz fiú közül Cipell?cske volt a legrosszabb. Mindig valami csínytevésen járt az esze. Testvérei Bakancska és Csizmácska valamennyire komolyabbak voltak, habár ?k is szívesen követték kicsi testvérük példáját.

Szegény édesanyjuk naphosszat korholta ?ket:

— Kicsikéim, mikor javultok meg már? A városban egyik gyerek sem ilyen rossz, mint ti hárman.

A rosszaságok csak nevettek anyjukon, és ha tehették elszaladtak el?le.

Egyik nap is, amikor nem fogadtak szót, egy mérges kinézet?, idegen cip?kefe érkezett a városba, és meglátta, hogy cip?asszonyság sírdogál az udvaron a diófa alatt.

Megállt a ház el?tt, rátámaszkodva a kapura megkérdezte:

— Asszonyság, miért búsul?

— Jaj, tisztelt úr, hogyne búsulnék, amikor van nekem három rossz fiam. Akármit is teszek velük, nem fogadnak szót. Most is, ki tudja, hol kóricálnak? Mit nem adnék érte, ha valaki jól ráncba szedné ?ket, hogy még feln?tt korukban is megemlegetnék ezt a napot.

A cip?kefe elmosolyodott és magabiztosan mondta:

— Ne féljen semmit! Majd én móresre tanítom az ifiurakat.

— Igazán megtenné? — hálálkodott az asszony. — Ígérem, ha sikerül, nem leszek hálátlan.

— Csak annyit kérek, hogy néhanapján táncolhassak a házuk tetején.

Ez a fura kérés kicsit meglepte a gyerekek anyját, de megígérte, hogy teljesíti a kívánságát.

A cip?kefe elbújt a padlásfeljáróban, és ott várta, míg a három lurkó hazaér a csavargásból. Sokáig kellett várnia, mert megint kés? estig kóricáltak valahol.

A cip?kefe már nagyon unatkozott, és el is álmosodott. Akarva akaratlanul szempillái lecsukódtak. Nem vette észre, mikor a három gyerek hazaért.

Cipell?cske viháncolva rontott be a házba, majd ?t követték testvérei. Szegény anyjuk ijedten kapta el el?lük az értékes porcelán vázát, amit éppen tisztogatott. Édesapjuk még mindig a gyárban dolgozott, és sokszor csak éjjel került haza, amikor már a családból mindenki húzta a lób?rt.

— Éhesek vagyunk, enni akarunk — kiabálták a gyerekek.

Szegény asszony azt sem tudta, hová kapjon. Fél szemmel a padlásfeljáró felé pillantott, hogy mikor jön már a cip?kefe megregulázni a fiait.

Ellenben vacsora után az egyik fiú, ki tudja miért, benézett a lépcs?feljáró alá, hangosan felkiáltott:

— Nini, egy sz?rös fadarab! Mire való ez édesanyám?

A n? riadtan összerezzent, mert meglepte, fiacskája, hogyan meri szólítani a mérges tekintet? cip?kefét.

— Kicsi fiam, ne légy udvariatlan a vendégünkkel! Légy szíves beszélj róla ill?en!

Ezekre a cip?kefe is felébredt, és nagy, álmos szemekkel körülnézett. A három mihaszna fiú röhögcsélve körbeállta, és gúnyos szavakkal illették. Megint csak Cipell?cske volt a legpimaszabb.

— Sz?rös deszka, sz?rös deszka — kiabálta harsányan.

Társai sem akartak lemaradni, és ezért ?k is hangosan utánozták a kis hangadót.

Eleinte a mérges tekintet? cip?kefe csak nézte ?ket, és úgy tett, mintha megijedt volna t?lük. Egy kis id? elteltével összehúzta a szemöldökét, és bátran kiugrott a szoba közepére.

— Idefigyeljetek, gézengúzok! Ha nem javultok meg, és nem fogadtok szót édesanyátoknak, nagyon, de nagyon megbüntetlek bennetek.

Ezt meghallván a három rosszaság még hangosabban kezdett el nevetni.

— Sz?rös deszka meg akar bennünket büntetni — mondta vihogva Bakancska. – Aztán ugyan, hogyan büntetnél meg bennünket?

— Ellátjuk a bajod, ha nem takarodsz el a házunkból — sietett testvére segítségére Csizmácska.

— Megvannak a módszereim, hogy ilyen rendetlen, nyegle suhancokat megbüntessem. Bizonyára már hallottatok a sámfa bátyámról. Csak egy szavamba kerül, és itt terem. Akkor lesz ám csak jaj nektek, legénykék.

— Ki az a sámfa? — kérdezte majdnem egyszerre kissé meglep?dve.

— Látom, még nem hallottatok róla. Bátyám egy nagyon er?s és szigorú teremtés. Jó, ha tudjátok, ? a lábbelik réme. Akit egyszer megfog, azt nem engedi egykönnyen. Addig, addig szorítja, tágítja, míg az sírva nem könyörög, hogy elég. Ne akarjátok, hogy idehívjam!

A gyerk?cök reszketve kapták össze magukat, és már nem voltak olyan nagy legények. Igaz Cipell?cske megpróbálta eltitkolni a cip?kefe el?tt, hogy fél.

— Hiszem, ha látom — mondta nagykép?en.

— Ne akard meglátni, mert akkor jaj neked!

— Azt hiszi ez a sz?rös deszka, hogy félek t?le. Elbánok én akármilyen sámfával. Nem ijedek meg t?le.

— Jól van, te akartad — mondta a cip?kefe —, de ne engem okolj, ha bátyám, a sámfa idejön, és móresre tanít!

Testvérei megpróbálták csitítani, de már nem hallgatott rájuk, s?t még édesanyja kérlelését sem hallotta meg.

— Kicsi fiam, Cipell?cske, hallgass a vendégünkre, és fogadj szót!

Hiába volt minden szó, a legkisebb fiú makacsul kitartott, és csak nevetett, amit mondtak neki.

— Akkor nem marad más hátra, hívom a bátyámat — mondta, és el?vett egy sípot és hangosan belefújt.

Nem tellett bele egy perc, a házban megjelent a sámfa. Nagyon mérges lehetett, mert dúl–fúlt.

— A legjobb álmomból ébresztettél fel öcsém — mondta —, gondolom, tudod, ilyenkor nagyon mérges vagyok. Mondd gyorsan, miben kell segíteni!

A cip?kefe részletesen elmesélte, miért kéri a segítségét.

— Meg kellene regulázni ezt a három, mihaszna kölyköt. Szegény édesanyja nem bír velük. Kérlek, bújjál beléjük, és tágítsd ki az elméjüket! Elég nagyok már, hogy megtanulják, mi a rend a háznál. Ezenkívül csak nézz végig rajtuk, milyen koszosak, de ezt majd én elintézem, szépen, fényesre kitisztítom ?ket.

— Csak ennyi? — kérdezte csodálkozva a sámfa. — Mi sem könnyebb ennél.

Alighogy ezeket kimondta, már bújt is bele a lábbelikbe, akik megpróbáltak tiltakozni, s?t Cipell?cske még el is szaladt, de a sámfa utolérte, és mérgesen legy?rte. Nem volt pardon. Mindegyik rosszcsont megkapta, ami neki jár. Amikor a sámfa jól kitágította mindnyájukat, következett a tisztálkodás. A cip?kefe olyan fényesre sikálta ?ket, hogy még a rájuk szálló bogár is elcsúszott, és az elkövetkez?kben csak messzir?l szemlélte, amint masíroztak ágyuk felé.

Édesanyjukat is meglepte a gyors megváltozás, mert fiacskáik hirtelen olyan jók lettek, hogy a világ még nem látott ilyet.

Nem gy?zött hálálkodni a cip?kefének.

— Megígértem asszonyság, hogy embert faragok a lurkókból. Meglássa, ?kelmék többé nem mernek rosszalkodni. ?k lesznek a környék legjobb gyerekei. Ugye nem felejtette el az ígéretét?

— Hogyan felejtettem volna el, csak arra vagyok kíváncsi, miért szeret uraságod a cip?házon táncolni? Hiszen táncolhatna a szép, virágos réten is.

— Én egy cip?kefe vagyok, és az a feladatom, hogy mindent cip?t fényesre keféljek. Nem bírom elnézni, ha valamilyen lábbeli sáros, és piszkos. Amint látom, Kendék házacskájára is ráfér egy kis tisztítás. Ha nem veszi zokon, akkor már mennék is, és ellejtenék egy örömtáncot, hogy holnap reggelre ragyogjon a házikó, mire az ifiurak felébrednek.

Cip?kefe nem húzta, halasztotta az id?t, egyet térült–fordult és már kint is volt a háztet?n, és egészen reggelig vígan táncolt. Olyan szép lett a házikó, hogy még a szomszédok sem ismertek rá.

A három testvér, amikor felébredt, az volt az els? kérdésük:

— Mit segítsünk édesanyánk?

 

Legutóbb szerkesztette > Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 180 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.