keresem a szavakat, a szavakat, a szavakat;
lélegzetem elakad, mert pontosan, nem mást akar,
mint amire egész eddig készültem: és megmondjam.
nem többet, nem kevesebbet, épp annyit, amennyire
valóság keni fel papját, minden perc egy szertartás,
ez a nyelvi tisztázás, egy új nyelv: igaz alkotás.
de olyan könnyen lendül át és híg amit mondok,
és devalválva minden szó, mit fontosnak gondolt –
kimondtam, te halsz bele, enyém a csönd, én halálom.
*
és a nagy eszmék? és az érdemes? mi szót se kap, mert olyan evidens,
mint bármely h?stett, mire jutalom se kell, mert akkora: jutalma önmaga –
nem ezt tanultuk. hasadt tanár, széttört szül? egy múltat hajtott volna ránk:
belénk, hogy törjön, s mások leszünk mi is, ha összetörten egy múlt kudarcán
jöv?tlen leszünk, mert sosem érjük; s így jelenhez is – semmi közünk, ketté-
feszülve értékrendek közt, hogy élünk, azt felejtjük el, s csak értelmezzük,
mit megélni kellene, de sosem vagyunk ott, mit ittként élünk: távol az.
Legutóbbi módosítás: 2012.09.26. @ 19:23 :: Petz György
