*
Mérd az múló időt, már súlya van,
kérd a jövőt, mit tegnap veled álmodtam,
de ne nézz soha vissza, ott ma bánat terem,
most ha félsz, gyere, fogd meg kinyújtott kezem,
hogy nyugtató csend legyen
köröttünk.
Örültünk az együtt-pillanatoknak,
őrizzük őket, adjunk esélyt a holnapnak,
nem hit kell – az már itt él régen bennünk,
térdelünk egymás előtt, fáj a szerelmünk,
a csend beszél most helyettünk
s mi felelünk.
Zárjuk az ajtót csendünkre, csak nézz rám,
nézz a szemembe és hallgass, most talán
elég ha kezem megfogod és ne engedd el,
erre van szükségünk, élni, éreznünk kell,
megtanulni létezni a csenddel,
tiszta lélekkel.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.26. @ 19:00 :: Tiszai P Imre