Mint hatalmas vasgolyót, tartom fejem.
Erőim fogytán, csak egy valamiben bízok,
ahol ingyen sokszorozódna. Úgy hívják,
eddigi ismereteim szerint: meditáció!
Olyan bennem a szerelem, mint egy paplan,
egy érzés, mely alá elbújnék, ha fáradok,
és ott megalkuvások nélkül várnak, folyton.
Keresem idegenek arcvonásaiban, ha
rájuk mered amúgy mostanában sem éppen
kicsi szemem, meglepődve szisszennek fel,
nem tudják, nem is őket nézem, befele,
hogy hiányát magamhoz ölelve előhívjam
sötétkamrámból, és átéljem. Ilyenkor η εξήγησή μου
érzem azt, talán egy álom része voltam,
s a valóság talán meg sem történhetett,
mert ennyire szép velem – annak láttam,
miközben vonszolom csak perpill életem.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Marthi Anna
